Háromszék, 2019. február (31. évfolyam, 8609-8632. szám)

2019-02-01 / 8609. szám

Háromszék 2019. FEBRUÁR 1., PÉNTEK KÖZÉLET Pénz van, építő nincs ! » Nagy gond az is, hogy a pá­lyázat kiírása óta kétszeresére nőtt a minimálbér, így a leadott dokumentumokban szereplő munkaerőköltségek már nem elegendőek, a többletkiadást azonban átvállalná a megyei önkormányzat, hogy ez se le­gyen akadály - sorolta a legége­tőbb problémákat Tamás Sán­dor. Kitért arra is, a romániai jogszabályok folyamatosan ne­hezítik az uniós pályázatok lehívását, hiába mutogatnak a bukaresti hatóságok Brüsszel­re, az általuk felállított köve­telmények nagy része saját ta­lálmány, az unió fővárosában nem tudnak ezekről. Antal Árpád, Sepsiszent­­györgy polgármestere minde­zek dacára bizakodó, meglátá­sa szerint nem fordulhat elő, hogy elveszítik a megnyert pá­lyázatot. 2022. december végé­ig kell majd elszámolniuk, ha erre nem kerülne sor a sikeres közbeszerzés késlekedése mi­att, akkor átviszik a következő ciklusra. Románia lehet elve­szíti ezt az összeget, de a múze­um felújítására mindenképpen meglesz a pénz. Ő is az agyon­bürokratizált, ellenőrzésektől, fenyegetésektől terhes hazai rendszert okolja, az építkezési vállalkozók, tervezők nem szí­vesen vállalnak „állami” mun­kát, rengeteg intézmény jár a nyakukra (számvevőszék stb.), mindenbe belekötnek, sokszor per lesz egy-egy büntetésből, melyeket aztán megnyernek, de a hercehurca 3-4 évig is eltarthat. Cégek sokasága cső­dölt be a korábbi „legkisebb ár nyer” elv miatt, tíz év alatt 23 nagy volumenű munkákat vállaló vállalkozásból négy maradt. A rossz politikai dön­tések sokaságának megvan az eredménye - mondotta. Hasonlóan vélekedik Hege­dűs Csilla, az RMDSZ kultúrá­ért felelős ügyvezető alelnöke, aki megpályázza az RMDSZ egyik befutó helyét a májusi EP-választáson. El kell jutnunk oda, hogy több szakemberünk legyen és ráébrednünk a bü­rokrácia visszaszorításának fontosságára. Kiemelte, az el­múlt időszakban az erdélyi ön­­kormányzatok 168 millió eurót pályáztak az uniótól az épített örökségre, ennyit a román ál­lam száz év alatt nem fektetett be ezekbe. Az ő meghívására érkezett Erdélybe Navracsics Tibor, meg akarta mutatni, mennyi pénzt sikerült lehív­niuk és segítségét kérni, hogy a következő költségvetési cik­lusba legyen „legalább ennyi” az építettörökség-védelemre. Emellett meg akarta mutatni Románia „igazi arcát”, ahol 20 ezer euróba kerül egy székely zászló kitűzése, s büntetnek a magyar feliratokért, és felkér­ték arra is, közösen keressenek megoldást az erdélyi magyar­ság gondjaira. Navracsics Tibor, az Európai Bizottság kultúráért, oktatásért, ifjúságért és sportért felelős biztosa rendkívül diplomatiku­san fogalmazott, de megígérte „továbbítja az üzenetet Brüs­szelbe”. Székelyföld nagyon markáns identitással rendelke­ző térség, és erősíti azt a képet, hogy a regionális identitások gazdagítják Európát. Sokakat kell még meggyőzni arról, hogy az uniónak a régiók Európájává kell válnia - mondotta. Kitért arra is, hogy a Székely Nemzeti Múzeum teljes mértékben be­leillik a rábízott feladatkörbe, nemcsak kulturális intézmény, de oktatási és ifjúsági is. A Székely Nemzeti Múzeum Kós Károly tervezte épülete SZEKERES ATTILA FELVÉTELE Összefognak a szakemberek­ ­ » FEKETE RÉKA » A találkozó célja, hogy a korai fejlesztés­ben érdekelt szereplők tud­janak egymásról, hangolják össze a tevékenységeket, hoz­zanak létre olyan hálózatot és szakember-adatbázist, hogy a fejlesztésre szoruló gyer­mekek érdekében közösen a legtöbbet tudják tenni - fogal­maztak a szervezők. Sógor Eni­kő pszichológus, a Prosperitás Vitae Egyesület elnöke, a korai fejlesztés elkötelezett erdélyi frontembere ismertette azokat a tevékenységeket, amelyekkel a konkrét fejlesztő és reha­bilitációs munka mellett elő kívánják mozdítani ennek a komplex ellátási ágazatnak az ügyét. Képzéseket szerveznek, törvénytervezetet készítenek, egész Erdélyt átfogó szakmai hálózat kiépítésén munkál­kodnak, a védőnőrendszer visszaállítását szorgalmazzák és tevékenységeikbe bevonják a szülőket is, hisz ők a legin­kább érintettek. A gyermek bárhogyan szü­letik, a legjobbat, a legtöbbet kell kihozni belőle, és ez leg­inkább csak akkor sikerülhet, ha az adott fejlődési rendel­lenességet, a bármilyen terü­leten jelentkező lemaradást, zavart korán diagnosztizálják és tesznek is a korai interven­cióért - mondta a szakember. Ez mindenkinek feladata, aki részt vesz a gyermek életében, így tudatosítani kell az embe­rekben, hogy mi minden mú­lik azon, hogy a hároméves kor előtti intenzív fejlődési szakaszban, majd hétéves ko­rig mit tesznek a gyermekért - hangsúlyozta Sógor Enikő. Leszögezte, összefogással rá kell venni a döntéshozókat, hogy ez állami feladat, s bár vannak vonatkozó törvények, nem alkalmazzák azokat. A szakemberek elmondták, a veleszületett rendellenes­ségeket korán fel lehet ismer­ni, de vannak olyan zavarok, amelyek viszonylag rejtettek, ellenben fékezik a gyermeket fejlődésében, és ezekre is ép­pen úgy figyelni kell, mert ké­sőbb komoly lemaradást idéz­hetnek elő. A korai fejlesztés interdiszciplináris szolgálta­tás, mivel egészségügyi, okta­tási, szociális vetülete is van - mondották. A speciális oktatási egy­ségeknél, a gyermekvédelmi rendszer rehabilitációs köz­pontjaiban, fejlesztő foglal­kozású civil szervezeteknél dolgozó pszichopedagógusok, pszichológusok, gyógypeda­gógusok, szociális munkások, intézményvezetők, orvosok ta­pasztalataik alapján elmond­ták: gyakran a szülők nem fo­gadják el, hogy gyermekükkel probléma van, legyintenek, hogy majd kinövi. Ha beisme­rik, akkor is tanácstalanok, bi­zonytalanok, nem férnek hoz­zá ellenőrzött információkhoz, nem kapnak kellő bátorítást vagy nem áll módjukban a szol­gáltatásokhoz való hozzáférés. Itt arra utaltak, hogy kevés az államilag biztosított ingyenes fejlesztőprogram. Egy részt vevő szülő elmondta, a szak­emberek közötti összedolgo­zásra lenne szükség, mert nem elég, ha a gyermek egy adott te­rületen megkapja a szükséges fejlesztést, de máshol lemarad, egységben kellene gondozni minden esetet. A megyei tanfelügyelőség, a gyermekjogvédelmi igazgató­ság, a megyei közegészségügyi igazgatóság, a helyi önkormány­zat és civil szervezetek képvise­lői, egy jelen lévő családorvos és kollégái a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgős­ségi Kórházból, valamint min­den résztvevő arra vállalkozott, hogy a korai felismerés, fejlesz­tés, rehabilitáció érdekében ed­dig is végzett feladatok mellett a korábbinál is szorosabbra fűzi kapcsolatát azokkal, akik az egységes fejlesztés révén segítik a gyermekeket. A szakterületen dolgozók közös adatbázist és helyi munkacsoportot hoznak létre, amely a tervek szerint egyik láncszeme lesz az erdélyi hálózatnak. jegyzet Kísértés­ ük két héttel a feleségem fizetése előtt szinte teljesen kiürült a családi kassza, pedig javítani kellett volna az EJr mas autót, és tudtuk, hogy a számlák csak ezután jönnek. Vala­hogy átvészeljük - gondoltuk-, volt még ilyen, s mindig túléltük. Később kerül szervizbe a kocsi, később fizetjük a számlákat, s ha nagyon muszáj, fizetésig kölcsönkérünk valakitől. Most a december volt az oka, az ajándékozás, meg a novemberi meszelés, lakásfel­újítás, amelyek az utolsó filléreinket is elvitték. Persze, mindig van valami konkrét ok, de az igazság az, hogy jobban is kereshetnénk... Rég készülök vért adni, úgy látszik, elérkezett az idő-gondol­tam magamban, és miután egy nap alatt kellőképpen felkészültem testileg-lelkileg, beléptem egy reggel a vérközpont ajtaján. Miután megtalálták a kartotékomat és kitöltöttem az ilyenkor szokásos kérdőívet, magabiztosan léptem be az orvosi irodába vérvizsgá­latra. Egy éve is adtam vért, és nem találtak semmi hibát-gon­doltam reményteljesen, amikor az orvos kijelentette: „Ön súlyosan vérszegény.” De hát... „Egy hónapig szedje a vasat, azután visszajö­het vért adni!” - bocsátott el, én pedig csalódottan távoztam. Jó lenne találni valamilyen egyszerű munkát, amellyel ki­egészíthetném a jövedelmemet, például elmehetnék éjjeliőrnek -fontolgattam, amikor felhívtak a szüleim egy különös munka­helyajánlattal: ha szeretnék sok pénzt keresni, hívjam fel azt a bizonyos családtagot, mert most akarja bővíteni a csapatát, és engem biztosan felvenne. Nem túl nehéz munka, autóalkatrésze­ket ki-be rakni egy gépbe, edzeni a vasat. Végre rendbe jöhetnénk anyagilag, és havonta csak egy-két hetet kellene dolgoznom, többnyire Kínában. Fizetést is mondtak: napjára annyi, mint itthon a félhavi fizetésem... Csábítónak éreztem, de így érveltem a szüleimnek: egészen felborul az életünk, ha minden hónapban külföldre kell utaznom hosszabb időre. A feleségem nem vezet, hogyan fog bejárni munká­ba, a kisfiam pedig óvodába? És mi lesz a hivatásommal? Ugyan nem gazdagodtam meg belőle, de mégiscsak ez az életem... És mi lesz a házzal nélkülem, ki fog begyújtani? És ha beköltöznek a városba, mi lesz a fűtésünkkel? Minden két hétben leengedjük a vi­zet, nehogy elfagyjon a rendszer a hideg lakásban? És vajon hogy fogom érezni magam ott, a világ végén, ha nem láthatom majd a kisfiamat? És vajon ő hogy fogja érezni magát, ha hetekig nem láthat engem? Vajon van-e pénzbeli értéke az együtt töltött időnek? Három és fél éves, ez pont az az időszak, amikor a legnagyobb szüksége van a szeretetre, a családi biztonságra. Nem kellett sokat győzködnöm a szüleimet, valójában nekik köszönhetem, hogy így gondolkodom a világról... Végkövetkezte­tésként a bibliai ige is elhangzott: „Keressétek Isten országát és az ő igazságát, és minden más ráadásként megadatik majd nektek.” Újabb nehéz napok következtek, de valahogy sikerült függőben tartani a költségeket, amíg eljutottunk a fizetésig. Annyi minden várt már erre a pénzre, hogy biztos voltam benne: egy-két nap alatt el is költjük az egészet, aztán ugyanígy várjuk majd az én fizetésemet. Valahogy mindig összejön, hogy amikor már nem lehetne tovább feszíteni a húrt, enyhül egy kicsit a szorítás... A fizetés előtti napon felhívott a feleségem a munkából. Azt mondta a főnöke: késni fog a fizetése, mert egyszerűen nincs pénz. Mit mondhat erre az ember? Napok óta újra ott motoszkál a fejemben a külföldi munka. Huszonhét nap alatt kikeresném az egész évi itthoni fizetésemet, és utána mennyi időt tölthetnék a családdal... És az ajánlat nem átverés, az egészen biztos. Vajon hány embernek adódik ilyen lehetősége? Vajon hányan utasítják vissza és hányan kénytelenek elvállalni? „Ne vígy minket kísértésbe” - mondogatom magamban, de olyan erőtlenek most ezek a szavak... NAGY B. SÁNDOR

Next