Háromszék, 2019. szeptember (31. évfolyam, 8783-8807. szám)

2019-09-18 / 8797. szám

Kisbaconba csak Nagybaconon át infrastrukturálisan kiépült. HECSER LÁSZLÓ » A Bibarcfal­­vától a kisbaconi falutábláig, illetve a másik végétől Ma­­gyarhermány végéig tartó szakasz felújítását az elmúlt években a brassói Consal Rt. elvégezte, ám a faluközti sza­kaszt kihagyták. A halasztás miatt a közbeszerzést meg kel­lett ismételni, azon pedig a Ko­­vászna megyei Út- és Hídépítő Rt. nyert.­­­ A következő hetekben, a falu közt folyó útfelújítás miatt Kisbacon csak Nagybaconon keresztül közelíthető meg. A 45-ös községi út­­ Bibarcfalva végétől Kisbaconon át Magyarhermányig tart - lezárása sokakat érinthet kellemetlenül, de valójában jó hír, hiszen nem csak azt jelenti, hogy az új aszfaltnak köszönhetően könnyen megközelíthetővé válik Elek apó faluja, hanem azt is, hogy Mély nyomor és betegség az Örkön Az őrkői cigányság nagy része külföldön dolgozik, alig harmin­­can-negyvenen vannak alkalmazásban a TEGA-nál, a többiek munkanélküliek, és gyermekeikkel együtt nyomorban élnek -foglalja össze a több mint háromezer lelket számláló sepsi­szentgyörgyi roma telepiek helyzetét Rúzsa Pál, a közösség fele­lőse, az Amerika Egyesület elnöke. Az őrkőiek Pali bácsija abból az alkalomból tájékoztatott a legszerencsétlenebb családok kilá­­tástalanságáról, hogy Majláth Attila, a Sepsi Rádió Szociális háló rovatának vezetője kezdeményezésére összefogásra szólítják fel a helyieket egy hajléktalanul maradt férfi megsegítésére.»­3 ERDÉLY ANDRÁS FELVÉTELE A tűz előtt itt lakott Ötvös Csonka Miklós MAGYARUL AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN Számonkérték az újabb mulasztást Magyarázatot kért a romániai nép ügyvédjének hivatala az egész­ségügyi minisztériumtól, amiért a tárca nem dolgozta ki egy, a kisebbségek számára fontos törvény végrehajtási utasítását.­­ A parlament által 2017-ben elfo­gadott, 2018. január elsejétől ha­tályba lépett jogszabály értelmé­ben az egészségügyi és szociális szolgáltatásokat nyújtó intézmé­nyek kötelesek a kisebbségek nyelvén is beszélő személyzetet alkalmazni azokon a települé­seken, amelyekben az illető ki­sebbség számaránya eléri a húsz százalékot vagy az ötezer főt. Molnár Zsolt ombudsman­­helyettes elmondta: a törvény to­vábbra is alkalmazhatatlan, mert az egészségügyi minisztérium nem dolgozta még ki a gyakorlat­ba ültetés részletes szabályozá­sát. A nép ügyvédjének hivatala múlt héten beadványban kérte számon a tárcától a mulasztást. „Romániában nem alkalmaz­zák a törvényeket. Ez a jogszabály az egyik leglátványosabb példa erre” - fogalmazott Molnár Zsolt. Hozzátette, hogy az ombudsma­­ni hivatal 30 napon belül választ vár a beadványra. Ha a miniszté­rium nem ad kielégítő magyará­zatot a mulasztásra, akkor a nép ügyvédjének hivatala egy aján­lásban felszólítja a tárcát, hogy lássanak munkához. »5 Csak mézesmadzag a kisebbségi törvény? Diverziónak nevezte Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frak­cióvezetője és Cseke Attila szenátor is, hogy a kormány a következő fél év törvényhozási prioritásai közé sorolta a kisebbségi törvényt. A kulturális autonómiát és a szabad szimbólumhasználatot bizto­sító jogszabályt még 2005-ben terjesztette be az RMDSZ, azóta sem fogadták el. Ám most váratlanul felbukkant a Dăncilă-kabi­­netnek az őszi parlamenti ülésszakra vonatkozó prioritáslistáján, amit szétküldtek a honatyáknak - tudósított tegnap a Maszol.­­5 ■■■■■ máról holnapra Hirtelen jött mag TL Nagyen el lehet keseredve Viorica Dăncilă, ha I­tt még a 14 éve folyton félrerúgott kisebbségi JL - törvény­tervezetet is kiásta - nyilván nem az irántunk való jóindulatból, hanem az RMDSZ sza­vazataiért cserébe. Ám ez is csak azt mutatja, hogy milyen szinten áll a kormányzás ebben a balkáni államban, ahol a miniszterelnök még mindig azt hiszi, hogy kilóra megvásárolhat bárkit. A szociáldemokraták második teleormani főnöke roppant büszke arra, hogy az első női kormányfő Romániában (mintha elfelejtette volna, hogy elődje, a vaskezű Liviu Dragnea csak egy bábot keresett erre a tisztségre), de bő másfél év alatt sem tudott belenőni szerepébe: akkor kezdte a szövetségesei kegyeit keresni, amikor azok már kivonultak a kormányból (amit azóta meg is bán­tak, hiszen Tariceanu pártja szédületes gyorsa­sággal olvad, várhatóan már a választások előtt lenullázódik), és ugyancsak most jutott eszébe, hogy a magyaroknak is megmutassa a mézes­madzagot. De ezt is milyen fonákul: egyeztetések, tárgyalások, indoklás és az érintettek megkérde­zése nélkül. Így megy ez a 2016-os választások óta: a fővezérek mindig hirtelen álltak elő valami­vel, amit szűk körben főztek ki, és amiről az SZDP többi vezetője és a koalíciós partnerek is csak a sajtóból értesültek. Ilyenformán, gondolomra váltogatták a minisztereket is, miközben folyama­tosan azt fújták, hogy remekül állnak a dolgok... Olyan remekül, hogy a kormány bukása elkerülhetetlennek látszik. Ezért kapkod most a pártütőkhöz és az RMDSZ-hez is Viorica Dăncilă. Pedig nincs olyan nagy félnivalója, igaz, hogy már nem rendelkezik parlamenti többséggel, de az ellenzék sem tudott összeállni, tehát akár az év végéig is a helyén maradhat, sőt, az is lesz, akire mutogatni tudjon a kudarcai miatt. (Ezek egyike a jövő évi költségvetés, ami aligha fog novemberben elkészülni, mert az idén még nagyobb lyukat kell befoltozni rajta, mint tavaly.) Volna tehát ideje helyrehozni ezt-azt a saját hatáskörében, ha va­lóban akarná. De még azt sem látszik észrevenni, hogy szándéka átlátszóbb az üvegnél is... Ha komolyan gondolná, hogy tenni kell vala­mit a magyarokért, kezdhetné az úzvölgyi temető­foglalás törvényes mederbe terelésével, az eredeti állapot helyreállításával és a törvényszegők felelősségre vonásával. 100 év alatt felhalmozott gondjaink megoldását nem várhatjuk tőle, de ez még beleférne az idei naptárba. Végül is emlékez­nie kell arra, hogy miért vonult fél éve ellenzékbe az RMDSZ. Persze lehetne ennél többet is tenni: csak szándék kérdése, hogy a székelyföldi prefek­tusok és a valószínűleg szintén államkincstárból támogatott „civil” aktivisták jogi álcába bújtatott magyarellenes lendületéből visszavegyenek. Jó lenne természetesen a kisebbségi törvény is - csak ne járjunk úgy vele, mint a MOGYE esetében, ahol szintén büntetlenül marad a törvénysértés esztendők óta. Tényleg elvárja a kormányfő, hogy higgyünk a jóindulatában? DEMETER B. ILDIKÓ

Next