Háromszék, 2019. szeptember (31. évfolyam, 8783-8807. szám)

2019-09-21 / 8800. szám

Há 2019. SZEPTEMBER 21. • SZOMBAT • XXXI. ÉVFOLYAM • 8800. SZÁM romsze www.3szek.ro FÜGGETLEN NAPILAP ÁRA: 1,50 LE A HÉTVÉGE Izgalmas évadot kezd a román társulat NAGY B. SÁNDOR • A szerdán 19 órától látható Faust Family az ördöggel kötött alku témáját helyezi előtérbe, de a roman­tika Goethe által megírt, saját magával harcoló tudós figurája helyett, aki eltékozolta életét a hiábavaló keresésben, egy fiatal onkológusnő kerül a középpont­ba, aki maga is abban a betegség­ben szenved, melyből pácienseit igyekszik kigyógyítani.»­­ A sepsiszentgyörgyi Andrei Mureşanu Színház 2019/2020-as évadának első előadása Kali Ágnes és Horváth Benji Faust Family című Goethe-átiratából készül Nagy Botond rendezésében. A román szín­ház szerda este látható új bemutatójáról az előadást jegyző alkotókkal, az évad további előadásairól és vendégjátékairól s az október közepén zajló Dlutan­ Fesztivál idei kiadásáról a színház igazgató­nőjével, Anna Maria Popával beszélgettünk. Életműdíj Gazda Klárának VAR­YASI LEVENTE FELVÉTELE A hintázás, a fehér liliomszál tavaszi lányjáték és a hidas játé­kok szimbólum üzenetét elemzi Gazda Klára sepsiszentgyörgyi néprajzkutató a Nyiss kaput, új bíró című, tegnap bemutatott tanulmánykötetében. A Székely Nemzeti Múzeumban tartott kötetismertető alkalmával a kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság életműdíjjal tüntette ki Gazda Klárát. FEKETE RÉKA » Tánczos Vilmos, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tu­dományegyetem néprajz és ant­ropológia tanszékének tanára a kötetbemutató legelején leszögez­te, a gyermekjátékok a kultúra nagyon régi, archaikus elemeit őrzik, szimbólumaik valóságos ősképekre utalnak. Ezt amiatt hangsúlyozta, hogy érthető le­gyen, hogyan kapcsolja össze a könyvben tanulmányozott há­rom játékot a halál, a feltámadás és az élet képzetköréhez tartozó üzenet, bár rendkívül összetetten és rejtetten, de bizonyítottan.» 2 Gazda Enikő, Gazda Klára és Tánczos Vilmos S­orra jelentkeznek a Központi Választási Irodánál az elnökjelöltek: tegnap a legfőbb esélyesnek számító Klaus Iohannis állam­elnök és ellenzéki riválisa, a politikai osztály megújításával kampányoló szövetség képviselője, Dán Barna adta le az összegyűjtött aláírásokat, de egy nappal korábban a szociáldemokraták jelöltje, Viorica Dăncilă miniszterelnök, valamint Kelemen Hunor is megfordult az intézménynél, hivatalosan is bejelentkezve a megmérettetésre. Bár mások is igyekeznek benevezni a versenybe, bennünket leginkább ez a négy jelölt érdekel, való­színűsíthetően ugyanis előbbi három közül kerül ki a két döntés, Kelemen Hunor indulásában pedig számunkra az a fontos, hogy mennyiben sikerül megjelenítenie az itt élő magyarság elvárásait, illet­ve mennyiben segíthet a kampány ezen törekvések elfogadtatásához a románság körében. Aztán még az sem mellékes szempont, hogy Kelemen Hunor in­dulása révén sok erdélyi magyar számára legalább az első fordulóban megoldódhat az a dilemma, hogy kire is szavazzon - a többi jelölt ugyanis eddig nem nagyon fáradozott azzal, hogy valamilyen módon megszólítsa az országban kisebbségben élő legna­gyobb nemzeti közösség tagjait. Minden bizonnyal jóval nehezebb lesz majd a döntés a második fordulóban, bárki is jusson be a döntőbe. Az szinte borítékolható, hogy nem Viorica Dăncilă lesz majd a Cotroceni-palota következő lakója, számára már a második fordu­lóba jutás is bravúr lenne. Az is bizonyossággal kijelenthető, hogy Dăncilă sem az első, sem az esetleges második fordulóban nem számíthat sok magyar voksra - de egyelőre potenciális ellenfe­lei sem építhetnek erre. Jelenleg a legesélyesebbnek egy Dán Barna -Iohannis döntő tűnik, nem csoda hát, ha már az aláírások leadásakor egymásnak feszültek a jelöltek. Dán Barna azt vetette a jelenlegi állam­elnök szemére, hogy most záruló mandátuma során inkább tűzoltóként viselkedett: amikor nagy baj volt, beavatkozott, de ha figyelmeseb­ben, gondosabban vezeti az országot, talán nem jutottunk volna többször is oda, hogy égjen a ház - szúrt oda Iohannisnak. Az elnök sem késleke­dett a válasszal, szerinte ha ő nem lett volna, a Szociáldemokrata Párt irányítása alá vonta volna az igazságszolgáltatást, és az egész orszá­got zsákmányul ejtették volna. Persze, eme kis szurkapiszka még nem nevezhető komoly össze­csapásnak, de azt azért jelzi: élesebb helyzetben nem kíméli majd egymást Iohannis és Barna, a sokak által lefutottnak vélt választás pedig tarto­gathat még meglepetéseket. Erdélyi magyarként egyébként egy ilyen döntőben sem lesz könnyű a választás, hiszen az egyik jelöltben csalódtunk, a másik pedig egyelőre nem is ígér semmit. FARCÁDI BOTOND máról holnapra Sorakozó Besúgó volt Traian Basescu A bukaresti ítélőtábla tegnap helyt adott a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) keresetének, megerősítve, hogy Traian Basescu volt államfő, jelenlegi európai parlamenti képviselő együttműködött az egykori kommunista titkosszolgá­lattal. Az ítélőszék ítélete nem jogerős. Traian Basescu jelezte, élni fog a fellebbezés jogával. A bíróságra benyújtott dokumen­tumok szerint a volt államfőt még a haditengerészeti egyetemi tanulmányai kezdetén beszervezte a titkosszolgálat. A Securitate Irattárát Tanulmá­nyozó Bizottság még májusban megállapította, hogy Basescu besúgó volt. Az eljárás szerint a testületnek a bíróságtól is kér­nie kellett ennek megerősítését, ez május végén történt meg. A CNSAS újonnan feltárt doku­mentumok alapján megállapítot­ta, hogy Basescut a szolgálat már diákkorában, 1972-ben beszer­vezte, amikor elkezdte tanulmá­nyait a tengerészeti egyetemen, s később Petrov fedőnév alatt írt jelentéseket. Két ilyen dokumen­tumot is találtak, amelyben két volt kollégájáról írt elmaraszta­ló jelentést, egyikük emiatt nem kapott meg egy külföldi megbí­zatást tengerészként.» 4 Megmaradnak a középiskolai osztályok Háromszéken egyetlen iskolát sem érint az oktatási minisz­térium legújabb megszorító intézkedése, miszerint a jövő tanévben nem indíthatnak kö­zépiskolai kilencedik osztályt azok az iskolák, amelyekben az idei érettségin egyetlen di­áknak sem sikerült a vizsgája. Az augusztus 30-án jegyzett 5090-es rendelet vonatkozó cikkelye szerint csak a júliusi vizsgaeredmények befolyásol­ják említett módon a kilence­dikes beiskolázást, és kizárólag a 2020/2021-es tanévet érinti. Megyénkben a nyári vizsga­időszakban a kézdivásárhelyi Apor Péter és a Gábor Áron Szakközépiskola állt a legköze­lebb ahhoz, hogy nulla százalé­kos eredményt érjen el, mivel ezekben az iskolákban egy, illetve két diáknak sikerült az érettségije, majd a pótérettsé­gin még öt, illetve két diák érte el a hatos általánost. Idén negy­vennégy középiskolai osztály­ba hirdettek felvételit, de még olyan diákok is bejuthattak, akiknek nem sikerült a nyolca­dikos záróvizsgája, a bukottak azonban jövőben csak szakis­kolába iratkozhatnak. (fekete)

Next