Háromszék, 2019. szeptember (31. évfolyam, 8783-8807. szám)

2019-09-26 / 8804. szám

Több tanóra, több tananyag Országos tiltakozási lavinát indított el a szülők körében, hogy ettől a tanévtől heti két órával több szerepel a hetedikesek órarendjében, arról ellenben kevés szó esik, hogy mindez két új tantárgy bevezetése miatt van, ami a tananyag mennyiségét is jócskán befolyásolja. A diákok túlterheltsé­géről, programváltozásról, a tízkilós iskolatáskákról és a rendszer kiszámíthatatlanságáról Kondor Ágotával, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium igazgatójával beszélgettünk. FEKETE RÉKA » Az oktatási mi­nisztérium 2016-ban, Adrian Curaj tárcavezető idejében tette közzé a 2017/2018-as tanévtől fo­kozatosan bevezetendő V-VIII. osztályos tantervet, mely szerint már ötödik osztályban taníta­nak informatikát és számítógé­pes ismereteket, ennek köszön­hető, hogy az idei hetedikesek az első olyan évfolyam, amely­nek ez a tantárgy harmadik éve szerepel az órarendjében, és ez a tavalyi hetedikesekhez képest plusz heti egy órát jelent.»­2 ALBERT LEVENTE FELVÉTELE A kis mikósok szeretik az udvarukat Önkormányzatokat, vállalkozókat és gazdálkodókat támogattak­ ­ A tevékenységét Erdővidéken és az Olt mentén kifejtő Alutus­­ LEADER egyesület munkatársai beszámoló körúton ismertetik megvalósításaikat és a közelebbi kiírásokat. Mint elmondták, pénzalapjuk jelentős részét már megpályáztatták, a következő egy-két évben kevesebb pályázatot hirdetnek, ám ez nem jelenti azt, hogy a vállalkozó szellemű embereknek nem lesz érdemes­­ irodájukat felkeresni. »­ Mezőgazdasági tevékenységek támogatására kevés igénylés érkezett Nyolc elnökjelöltet vádolnak hamisítással Újabb jelöltek jelentkezését fogadta el a központi választási iroda (BEC) a novemberi elnökválasztásra, ugyanakkor nyolc­­ jelentkező ellen büntetőfeljelentést tett a legfőbb ügyészségen, mivel azt gyanítja, hogy hamis aláírásokkal igazolták támo­gatottságukat. Válaszképpen több érintett jelölt bejelentette: hitelrontásért feljelenti a BBC-et. A botrányt egy alkotmánybíró­sági döntés váltotta ki. A talá­ros testület hétfőn helyt adott a legfőbb közjogi méltóságra függetlenként pályázó Viorel Cataramă üzletember óvásá­nak, és arra kötelezte a válasz­tási hatóságot, hogy fogadja el jelöltségét, amelyet eredetileg 94 ezer támogató aláírás szem­beötlő hasonlóságára hivat­kozva utasított el.­­5 Benedek Elekre emlékeznek Benedek Elek-emlékévnek nyilvánította 2619-et Kovászna Megye Tanácsa annak okán, hogy 160 éve született és 90 éve hunyt el az erdővidéki író, mesemondó, publicista, lapszerkesztő. Szeptember 28-30. között több helyszínen, Kisbaconban, Baró­­ton, Sepsiszentgyörgyön és Torján is tartanak Benedek Elek-em­­lékünnepséget. A központi rendezvények a kisbaconi Benedek Elek Emlékházban zajlanak. Szombaton 18 órától Torján Benedek Elek-emléktáblát avatnak a karatnai reformá­tus parókia falán. Benedek Elek többször is nyaralt Torján anyai nagybátyjánál, Bene­dek Ignácnál. A nyugalmazott uzoni református lelkész la­kóháza a Torja 1224. házszám alatt állt, a ház Benedek Ignác feleségének, Kun Máriának a családi öröksége volt, amelyet kibővítettek, és a család oda vonult vissza. »3 máról holnapra ■■BBHHHI Erősödő csetepaté Marosvásárhelyen A­lig jelentette be a Maros megyei RMDSZ,­­ hogy Soós Zoltán az érdekvédelmi szövet­­sé­gz­ség polgármesterjelöltje Marosvásárhe­lyen, máris elindult a kifogások áradata, házon - azaz szövetségen - belül és kívül egyaránt. Akár megalapozottak, akár megalapozatlanok a jelöltállítást követő bírálatok, e sárdobálás egyértelműen árt magának az ügynek, s mind tá­volabbinak tűnik a cél elérése, nevezetesen, hogy Marosvásárhelyt vissza kellene szerezni, azaz magyar anyanyelvű és érzelmű politikust kellene végre megválasztani polgármesternek. Soós Zoltán múzeumigazgató 2016-ban a ma­gyar pártok közös jelöltjeként szállt ringbe a reg­náló Dorin Florea polgármester ellenében, s noha alulmaradt, eredménye, támogatottsága nem volt jelentéktelen. Míg Florea - akivel a vásárhelyi románok egy része is elégedetlen - 27 262 szava­zatot szerzett, addig Soós 25 557 voksot gyűjtött össze olyan körülmények között, hogy a helybeli politikai alakulat, a Szabad Emberek Pártjának polgármesterjelöltje is kapott 5882 szavazatot. E számok alapján Soóst nem lehet gyenge jelöltként félretenni, annál is inkább, hogy 2000 óta ő került a leginkább közel Floreához. E küzdelemben ciklu­sonként többen is szépen elbuktak, Kelemen Attila, Borbély László és Frunda György támogatottsága meg sem közelíti Soós Zoltán eredményét. Persze, önmagában ma már az sem megnyugta­tó, ha Marosvásárhelyen újra magyar polgármester lehetne. Nem elegendő ugyanis magyarnak lenni, hanem jobbnak kell lenni, mint Dorin Florea és különös társasága. Ehhez pedig politikai vízió kell, az egykori székely fővárossal kapcsolatos fejlesztési elképzelések, olyan célok, amelyek méltóak a néhai városépítő, Bernády György szellemiségéhez. Ettől azonban távol állunk. Fájdalmas ez az erdélyi magyar közösségnek, de leginkább a ma­gukra hagyott marosvásárhelyi polgárok számára megalázó. Persze, a kudarc mindig meg- és kima­gyarázható, de bizonyára a vásárhelyiek fáradtak bele leginkább abba, hogy építkezés helyett szinte állandó mellébeszéléssel, csetepatéval szembesül­nek. Most éppen azt róják fel a megyei RMDSZ-nek, hogy nem tartottak előválasztást, illetőleg szűk körben határoztak a jelölt személyéről. És persze a bírálók kórusában dalra fakadnak a kis magyar pártok méltatlankodó és szomorkodó szószólói is, jóllehet a mostani áldatlan helyzetben főképp az RMDSZ felelősségét érdemes tisztázni. Ami Marosvásárhelyen történik, az kisebb­ségi, mi több, közösségi érdeket szem előtt tartó politizálásban megengedhetetlen. Távolról is jól látszik, hogy az érintett magyar politikusok által válsághelyzetben javasolt út járhatatlan, sehova sem vezet. A feleknek zárt ajtók mögé kellene vonulniuk tárgyalni, egyeztetni, megoldást keres­ni, s csak akkor kellene nyilvánosság elé állniuk, amikor megállapodtak egy vállalható nemzeti minimumban. Ám közügyek tekintetében Maros­­vásárhelyen egyelőre nincs béke, s megtörténhet, e folyamatos csörte lehangolóbb végkifejlettel zárul, mint egy igazi csetepaté. MÓZES LÁSZLÓ

Next