Háromszék, 2019. november (31. évfolyam, 8835-8859. szám)

2019-11-02 / 8836. szám

12_#Haromszek HÉTVÉGE MS HOL MIKOR? 2019. NOVEMBER 2. SZOMBAT Napkelte: 6.55 Napnyugta: 17.06 Eltelt: 305 nap Hátravan: 60 nap Többnyire szép időre szá­míthatunk, változó égbolt­tal. A hőmérséklet értékei -4 és 9 Celsius-fok között alakulnak. foreca.hu ISTEN ELTESSE Achilles, Tóbiás, Aténé, Atina illetve Győző, Szilvia, Bálint, Hubert nevű olvasóinkat! / o­k­V / valutaárfolyam A jegybank átlagárfolyama: 1 euró: 4,7545 lej 1 amerikai dollár: 4,2670 lej 100 forint: 1,4494 lej ■■ színház H Ma 19 órától idén utoljára lát­ható Sepsiszentgyörgyön a Ta­mási Áron Színház és a stem­­pel Orrchestra közös előadása, a Lewis Carroll meseregényei alapján készült Alice című nagy méretű zenés produkció (rendező: Bocsárdi László). ■ I KIÁLLÍTÁS , TÁRLATLÁTOGATÁS. A sepsi­szentgyörgyi evangélikus-lu­theránus templomban keddtől péntekig 9-13 óráig látogathatják csoportok Gy. Szabó Béla grafi­kus kiállítását, Járosi Andor egy­kor Kolozsváron tevékenykedő lelkészről, teológiai tanárról, író­ról készített rajzait. A látogatásra a 0744 300 746-os telefonszámon lehet időpontot egyeztetni. RÖVIDEN TERMELŐK ÉS KÉZMŰVESEK VÁSÁRA zajlik november ma és holnap Sepsiszentgyörgyön a főtéren. ANGYALOK ÉS ARKANGYALOK HETE. Sepsiszentgyörgyön a Míves Házban ma Várallyay Réka művészettörténész Angya­lok a művészetben címmel, va­sárnap Csapai Árpád egyetemi lelkész (Csíkszereda) Angyalok­kal vagy nélkülük? címmel tart előadást. Az előadások 18 órától kezdődnek, a belépés ingyenes. TÖKLÁMPÁSOK A SZIMPLÁ­BAN. Ma 11-16 óráig töklám­­pásfaragó délutánra hívják a kreatív vendégeket a sep­siszentgyörgyi Szimplába. A tököket már előkészítették, díjazzák a legszebb töklámpás készítőjét. Amíg a férfiak fa­ragnak, addig a lányok, asszo­nyok főzőcskéznek. FELVÉTELI FELKÉSZÍTŐT tart ma 16 órától a sepsiszentgyör­gyi Plugor Sándor Művészeti Líceum Drámatagozata a lí­ceum Visky Árpád Drámater­mében a jövő szeptembertől induló drámaosztályba. Tele­fon: 0740 578 725. FORGALMI VÁLTOZÁS. Sepsi­szentgyörgyön egyirányúsítják a temetők felé vezető Vár utcát, a vártemplomi temető felső be­járatát és a közös temetőt a Vár utca felől lehet megközelíteni és a Vojkán utcán át lehet elhagy­ni. A temetőhöz autóval érkező látogatók vasárnapig naponta 9-21 óráig a lövészeti gyakor­lótéren elkerített parkolókat is használhatják. Comert BOGYO Qfamezib­­it 2 .«z&w» 'GZ&f&gpGf 9/ T*fe*,wv: 8267 W8> W 074$ Ş49. Autózzon honlapunkkal! Taxit hívhat, autót bérelhet, ha a honlapunk (www.3szek.ro) mobilváltozatára kattint! Bogyó - taxi és autókölcsönző Székföldi Magyar Napok A hídvégi kultúrotthonban folytatódnak ma 18 órától a 6. Székföl­di Magyar Napok Kovászna Megye Tanácsa, a Kovászna Megyei Művelődési Központ és a hídvégi magyar közösség szervezésé­ben. A részletes program: a köszöntőbeszédek után népdalt éne­kel Jancsó Zsolt, furulyán kíséri Nagy Emőke; a hídvégi gimnáziu­mi tanulók előadják a Budai Ilona népballadát; népdalokat énekel Mezei Izolda Henriett, Akácos Szende Bernadett és Bernád István; gyermekjátékokat és erdővidéki táncrendet mutatnak be a hídvé­gi gimnáziumi tanulók; felcsíki, marosszéki és vajdaszentiváni táncokat ad elő a Zöld Fenyő Néptánccsoport. Karinthy Frigyes A cirkusz című előadását bemutatja a kovásznai Körösi Csom­a Sán­dor Diákszínpad. A kulturális műsort követően, 21 órától magyar bált tartanak, ahol a sepsibükszádi Bacardi Music zenekar zenél. Megemlékezés Barcaföldváron November 4-én, hétfőn, a nemzeti gyásznapon hagyományosan ko­szorúzással egybekötött megemlékezést tartanak az egykori föld­vári fogolytábor helyén létesült emlékkertben, idén huszadszor. A rendezvény 15.30-kor kezdődik. Beszédet mondanak, illetve igét hirdetnek a brassói magyar történelmi egyházak képviselői, az emlékhely kezdeményezője, Ungvári Barna András volt hídvégi, je­lenleg uzoni református lelkipásztor és a házigazda Kristály László Zsolt hídvégi református lelkész. A megemlékezést szeretetvendég­­ség követi a fogolytábor hídvégi emlékszobájában. (sz) ■■ MOZI A sepsiszentgyörgyi Művész moziban MA: 11 órától Addams Family - amerikai animációs film, magyarul beszélő és Jeti­­kölyök - amerikai animációs kalandfilm, románul beszélő; 16.30- tól Joker - amerikai kri­mi-dráma, román felirattal és Deva - magyar filmdráma, román felirattal; 18.30-tól Fáj­dalom és dicsőség - spanyol filmdráma, román felirattal; 18.45-től Terminátor: Sötét vég­zet - amerikai akcióthriller, ma­gyarul beszélő; 20.45-től A bőr, amelyben élek - spanyol filmdrá­ma, román felirattal; 21 órától A Wall Street pillangói - amerikai krimi-dráma, magyarul beszélő. VASÁRNAP: 11 órától Jetikölyök­­amerikai animációs kalandfilm, románul beszélő és Addams Family - amerikai animációs film, román felirattal és 16.30-tól magyarul beszélő; 16 órától Ter­minátor: Sötét végzet - amerikai akcióthriller, román felirattal; 18.30- tól Paradise Hills - spa­nyol fantasy, román felirattal; 18.30- tól Deva - magyar filmdrá­ma, román felirattal; 20 órától Fájdalom és dicsőség - spanyol filmdráma, román felirattal; 20.30- tól Joker - amerikai kri­mi-dráma, román felirattal. Gyakornoki program A közigazgatás, a politikatudo­mányok, a jog és a kommuniká­ció iránt érdeklődő fiataloknak indít gyakornoki programot a Háromszéki Ifjúsági Tanács. A novemberben és decemberben zajló képzésre olyan 16-25 év kö­zötti fiatalok jelentkezését várják, akik szeretnek csapatban dol­gozni és elhivatottak a közösség iránt. A program partnerei Réty és Sepsiszentgyörgy önkormány­zata, Kovászna Megye Tanácsa. A fiatalok november 8-án éjfélig je­lentkezhetnek a hazitelnokseg@ gmail.com címen fényképes ön­életrajzzal és motivációs levéllel. ÉVFORDULÓK MA: 75 éve a szovjet Vörös Hadsereg Nyíregyháza térségéből több ezer civilt hurcolt el szovjetunióbeli lágerekbe. 75 éve született Keith EMERSON angol billentyűs, zeneszerző, az Emer­son, Lake 5- Palmer együttes egyik alapítója, a szimfonikus rock egyik legnagyobb egyénisége (megh. 2016). 165 éve hunyt el Anton PANN aromán költő, zenetanító, zeneszerző, a mai román himnusz zenéjének szerzője (sz­. 7797)­­HALOTTAK NAPJA. D-VITAMIN-NAP. VASÁRNAP: 65 éve hunyt el Henri MATISSE francia festőművész, a 20. századi festészet egyik legjelentősebb alakja (sz. 150 éve, december 31-én). 75 éve született Sepsiszentgyörgyön KÓSA-SZÁNTHÓ VILMA szociológi­ai és néprajzi szakíró (megh. 2017). 130 éve született SERESS REZSŐ zeneszerző, zongorista. Szomorú vasár­nap című dalát több mint száz nyelven adják elő világszerte (megh. 1968). A MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA. ZENE EGO SUM-KONCERT. Kézdivá­­sárhelyen a Vigadó Művelő­dési Ház nagytermében ma 19 órától hallható az Ego Sum Változás című koncertje. A ze­nekar tagjai: Páll Judit (ének), Balázs Tünde (ének), Páll Áron (ének és gitár), Kerekes Ákos (ének és gitár), Jakabos Lóránd (basszusgitár), Köntzey Olivér (dob). Jegyek 10 lejes áron a helyszínen kaphatók a koncert előtt egy órával. ZONGORAMARATON: Szőcs Bo­­tond zongoraművész zongora­­maratonra várja az érdeklődő­ket Sepsiszentgyörgyön ma 19 órától az unitárius templom­ban. Műsoron: Frédéric Chopin balladái és Szergej Rahmanyi­­nov II. zongoraversenye. KAMARAZENE Sepsiszent­györgyön a Bástya-ház kon­certtermében (Olt utca 6. szám) november 3-án, va­sárnap 18 órától rendkívüli kamarazene-koncertet tart Alekszej Nabiulin orosz zon­goraművész. Műsoron: Mo­zart-, Beethoven- és Csajkovsz­­kij-művek. A koncertre jegyek 10 lejes áron kaphatóak. A BUDAPESTI VONÓSOK KA­MARAZENEKAR erdélyi tur­néján november 4-én, hétfőn 19 órától Sepsiszentgyörgyön az unitárius templomban lép fel. Honlap. budapestivonosok.hu. Jótékonysági koncertek Erdélyben örömmuzsikál Mága Zoltán, a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével ki­tüntetett, Prima Primissima díjas magyar hegedűművész. A száz templomot érintő jótékony­­sági koncertsorozat részeként ezúttal 11 erdélyi városban csendül fel a hegedűszó, köz­tük Kovásznán és Kézdivásár­­helyen is. A Liszt Ferenc-díjas művész zenekarával Kovász­nán november 4-én, hétfőn 18 órától muzsikál a belvárosi református templomban. A tel­jes bevételt a súlyos balesetet szenvedett helyi Khell Zsom­bor Attila megsegítésére, az előtte álló kezelések költsége­ire ajánlják fel. A 20 lej értékű támogatói szelvények a váro­si RMDSZ-székházban (Sza­badság utca 12. szám, telefon: 0734 639 897) válthatóak meg hétfőn 8-16 óráig. November 5-én, kedden 20 órától a kézdivásárhelyi re­formátus templomban foly­tatódik a koncertsorozat. A hegedűművész a begyűlt adományokat a speciális bá­násmódot igénylő felnőttek­nek szóló nappali központ létrehozására ajánlja fel. Az ugyancsak 20 lej értékű tá­mogatói szelvényeket a helyi RMDSZ-irodában lehet meg­vásárolni (Apafi Mihály utca 1. szám, telefon: 0721 297 540) hétfőn és kedden 8-16 óráig. ÜGYELET GYÓGYSZERTÁR. Sepsiszentgyörgyön csütörtökig naponta 20-8 óráig a Gróf Mikó Imre utca 4. szám alatti Dona (telefon: 0372 409 392, éjszaka csak a sürgősségi recepteket adják ki), ma és vasárnap 8-12 és 16-20 óráig a Gróf Mikó Imre utca 13. szám alatti Catena (0267 318 355). Kézdivásárhelyen vasárnapig a Gábor Áron utcai Ambrózia I. (0267 360 608), hétfőtől a Dózsa György utcai Ambrózia II.; Kovásznán ma 8-12 óráig a Vipera (0267 935 431), 8-16 óráig és vasárnap 8-14 óráig a Farmacom (0267 310 110); Baróton ma 9-13 óráig a Hermann (0745 822 449) gyógyszertár teljesít szolgálatot. FOGÁSZAT. Sepsiszentgyörgyön ma és vasárnap 10-12 óráig a Jó­zef Bem utca 2/3/C/3. szám alatti O-Dent fogászati rendelőben Fe­­renczi Á. Orsolya fogorvos (telefon: 0267 315 415), ma és vasárnap egyeztetés alapján az 1918. december 1. út 1/6 alatti Szász Dent rendelőben Szász Csaba fogorvos (telefon: 0766 698 161), a Gri­­gore Bălan tábornok út 30. szám, 65/B/1. alatti rendelőjében 9-19 óráig egyeztetés alapján Fazakas Szabolcs fogorvos (0744 857 743) fogadja a sürgősségi eseteket. Főszerkesztő: Farcádi Botond • Főszerkesztő-helyettes: Farkas Réka • Főmunkatársak: Bogdán László, Kisgyörgy Zoltán • Szerkesztőbizottság: Farkas Árpád (elnök), Mózes László (riport), Szekeres Attila (közigazgatás), Váry D. Péter (önkormányzat) • Albert Levente (fotó), Demeter J. Ildikó (olvasószolgálat), Demeter Virág Katalin (közélet), Fekete Réka (egészségügy, tanügy), Czegő Csongor (olvasószerkesztő), Gazda Zoltán (olvasószerkesztő), Incze Ibolya (olvasószerkesztő, család), Józsa Zsuzsanna (tájékoztatás), Kuti János (glossza), Miska Brigitta (sport), Nagy B. Sándor (színház), Nagy D. István (közélet), Tibodi Ferenc (sport) • Tudósítók: Bokor Gábor (Orbaiszék, telefon: 0758 881 608), Hecser Lász­ló (Erdővidék, telefon: 0758 881 611), Sochom István (Felső-Háromszék, telefon: 0758 881 612), Sándor Teréz (titkárság) • Kiadja a Háromszék Kiadó Kft. • Ügyvezető: Ferencz Csaba • Telefon, fax: 0267 351 504, 0725 922 847 • Levélcímünk: 520003 Sepsiszentgyörgy, Mihai Viteazul tér 2. szám • Szerkesztőség: telefon, fax: 0267 351 504, 0367 405 264 (nemzetközi és körzeti hívószám: 00­40 267). Mobilszámok: Orange: 0740 310 468, Vodafone: 0723 185 123 • e-mail: szerkesztőség: hpress@3szek.ro, reklám: Bernád Ella és Danes Sarolta, e-mail: reklam@3szek.ro, telefon: 0267 351 734, internet: http://www.3szek.ro • Forgalmazza: H-Press Kft., ügyvezető: Torma Csaba, e-mail: distrib@3szek.ro • Nyomda: T 3 Kiadó: Sepsiszentgyörgy • Szerviz: H.EL.P. Kft. • ISSN 1221-0161 Lapszámfelelős: Farcádi Botond • Tördelőszerkesztő: Csala Klára • Korrektúra: Botka Ágnes, T. Dietrich Kriszta

Next