Háromszék, 2021. március (33. évfolyam, 9190-9212. szám)
2021-03-01 / 9190. szám
www.3szek.ro FÜGGETLEN NAPILAP Maszkosok és maszkosok űzték el a telet Szigorítás ide, szigorítás oda, a bölöni nappali farsangot idén is megtartották. Igaz, ehhez a szokást némileg módosítani kellett: nemcsak a felvonulók voltak maszkosak, hanem minden résztvevő, illő volt az egymástól való távolságtartás is, no, meg a kínálmádó is tiltott volt. Ami viszont változatlan maradt: a legalább ötszáz résztvevő jókedvűen űzte el a telet. HECSER LÁSZLÓ : A hídnál és a kis központi parknál már 8 óra előtt megjelentek a díszes rongydarabokkal felcicomázott „cigányok”, hogy a gépjárművek útját állva „egy-két fejecskét” kérjenek. Aztán szinte egy időben érkeztek a „csendőrök”, a lovasok - néhányukról azt akarták elhitetni, hogy lányok ők, de nem úgy van az! -, és az igencsak viccesen felöltöztetett musztikás, s egyre nagyobb számban az érdeklődők is. A 3 Bölönben ragaszkodnak a hagyományos farsanghoz A SZERZŐ FELVÉTELE Egy magángyűjtemény szerencsés sorsa Képzőművészeti magángyűjtemények a gyűjtő halála után ritka esetekben maradnak egyben, még ritkább az, hogy érintetlenül múzeumba kerüljenek. A Kántor Lajos író, irodalomtörténész, kritikus, művészettörténész lakását díszítő festmények, grafikák, szobrok, kárpitok nem szóródtak szét az örökösök között, a Sapientia Alapítvány segítségének köszönhetően az Erdélyi Művészeti Központ kezelésébe kerülhettek és hogy továbbélő művekké váljanak. In memóriám Kántor Lajos címmel a péntek délután megnyílt kiállításon láthatóak. » 3 Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész a kiállításmegnyitón ALBERT LEVENTE FELVÉTELE ÁRA: 1,5 LE] SEPSISZENTGYÖRGY Roncsautóprogram • •• / - > a jovo hónaptól Egyebek mellett az Értéket adunk a roncsautóknak elnevezésű program április elsejétől történő indítására bólintottak rá Sepsiszentgyörgy városi képviselő-testületének tagjai csütörtökön a februári soros ülésen. Az önkormányzat háromezer lejt kínál fel bizonyos feltételek mellett a tíz évnél idősebb autók tulajdonosainak, akik hajlandóak megválni járműveiktől. A program idén egymillió lejes költségvetéssel indul, de igény szerint bővíthetik. NAGY D. ISTVÁN : Az eredeti elképzeléshez képest végül több szakbizottsági módosítással elfogadott program célja, hogy csökkenjen a megyeszékhelyen a tíz évnél idősebb, fokozottan környezetszennyező gépkocsik száma, illetve amennyire lehetséges, fiatalodjék az autópark. Az önkormányzat ugyanakkor azt reméli, hogy a program révén érdemben hozzájárulnak a levegőminőség javulásához, a városi zöldövezetek megóvásához. A tíz évnél régebbi járművek felvásárlása adott feltételekhez kötött, egyrészt csak személygépkocsik jönnek szóba, amelyek legkevesebb tíz éve forgalomba vannak íratva Sepsiszentgyörgyön. Egy másik feltétel eredetileg az volt, hogy az érdekelteknek legkevesebb tíz éve a tulajdonát kell képezze, ezt végül a szakbizottsági vitán lecsökkentették három évre. » 2 ÁTADTÁK A TEGYÜNK KÉZDISZÉKÉRT-DÍJAKAT Kochom István is elismerésben részesült A Tegyünk Kézdiszékért civil tömörülés harmadszor díjazta csütörtök este a kézdivásárhelyi Vigadó színháztermében - betartva a járványügyi előírásokat - a közösség azon tagjait, akik az elmúlt években önzetlenül, becsülettel és alázattal tettek Kézdiszékért, annak polgáraiért. » 2 smét elszaporodtak a tüntetések. Nem túl népesek, de annál zajosabbak, fizetésemelést, pótlékokat, jogokat követelnek. Nem, nem a kétkezi munkások, a magáncégek minimálbéren sanyargatott dolgozói, hanem az állami alkalmazottak. Sztrájkoltak persze a bányászok is, elmaradt béreiket követelték, ám az ő esetük más, mint Bukarestben a kormánypalota vagy minisztériumok elé vonuló pár száz fős „tömegeké”. Közalkalmazottak, rendőrök meneteltek szakszervezeteik intésére, hogy tiltakozzanak béreik befagyasztása, egyes pótlékok eltörlése miatt. Pedig ha van ágazat Romániában, amelynek viszonylag kevés oka lehet panaszra, az éppen az állami alkalmazottaké. A szociáldemokrata kormányzás jelentősen növelte béreiket, átlagosan 30-40 százalékkal többet keresnek, mint a magánszférában tevékenykedők. Azok is, akik dolgoznak keményen, de azok is, akik csak aktatologatásra szakosodtak. Nem nyirbálta meg jövedelmüket a járvány sem, pont úgy megkapták havi bérüket az otthonülésre kényszerülők, mint a nehéz helyzetben is helytállók. Hála Liviu Dragneaék „reformjának” elmúlt négy évben kétszeresére emelkedett az állami béralap, egyformán, arányosan, mindenki részesült a magasabb juttatásból, teljesítménytől függetlenül. Megkapta az emelt fizetést a lelkiismeretes,jó tanár éppúgy, mint aki kényszeredetten eldarálja a leckét, az udvarias, segítőkész irodista, és az undok, magát felsőbbrendűnek, kiváltságosnak vélő, a kedves, szolgálatkész ápoló, a jó orvos, de az is, aki elfásultan, betegekkel alig törődve, hiányos tudással végzi munkáját, a rendőr, ki a lakosságot igyekszik védeni, szolgálni és az is, aki szolgájának véli az elé kerülőt. És most a szakszervezetek tiltakozásra szólítják őket, mert veszélyben érzik mindezen kiváltságokat. Több kormány hirdette már meg az állami szektor reformját, a közalkalmazotti réteg karcsúsítását, teljesítményalapú bérezését. Szép Florin Cîțu határozottnak tűnő lendülete, csakhogy még pártja, a liberálisok sem állnak mellette. Éppen csak odafértek a húsosfazékhoz, elkezdték jó állásokhoz juttatni embereiket, és máris dőljön dugába minden? Évtizedek óta bevált gyakorlat Romániában, hogy a jól fizetett vezető funkciókat pártkatonák tölthetik be, a tudás és szakértelem másodlagos, fontos a hűség és a szolgálat. Ha odalesz eme módi, mivel honorálják embereiket, hogyan gyarapítják a pártkasszát? A közigazgatásban dolgozók számának csökkentése pont ennyire illuzórikus, hisz egyebet sem hallunk, mikor számonkérnénk egy-egy hivatal akadozó tevékenységét, hogy nem megy jobban, mert nincsenek elegen. Nagy fába vágja hát fejszéjét a miniszterelnök, ha valóban megvalósítaná azt, amit fennen hirdet. Nemcsak a szakszervezetek ágálásától, újabb és újabb tiltakozásoktól tarthat, de pártja és koalíciós partnerei ellenállásától is. Pedig üres az államkassza, takarékoskodni kellene, és jó lenne végre egy modern, működő államapparátust is kiépíteni. Csakhogy az eddig alkalmazott egy lépés előre, kettő hátra taktikával ez nehéz lesz. FARKAS RÉKA WIEKESBEKM máról holnapra ■ [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] Egy lépés előre, kettő hátra