Háromszék, 2021. március (33. évfolyam, 9190-9212. szám)
2021-03-26 / 9209. szám
Háromszék 2021. MÁRCIUS 26., PÉNTEK Kinőtte Székelyföld határait 1 » NAGY D. ISTVÁN » Az igazgató szerint napi szintű lett a szolgálat iránti érdeklődés, nagyon sokan a közösségi médián keresztül keresik meg őket panaszokkal, többek között Arad, Fehér vagy éppen Bihar megyéből, de a székelyföldi esetek sem hiányoznak. Benkő Erika szerint ez annak tudható be, hogy az emberek meggyőződtek arról, a szolgálatra lehet számítani, mondhatni kinőtték Székelyföld határait. Ez számukra mindenképp meglepetés, és rengeteg munkát jelent. Mozgalmas időszakot tudhatnak maguk mögött, ami egyebek mellett folyamatos levelezést is jelentett a különböző illetékes hatóságokkal. Benkő Erika pár példával is szolgált a megkeresésekből. Bihar megyéből érkezett jelzés, miszerint a gyermekek nevelőszülőknél történő elhelyezésekor az illetékes intézmények nem veszik figyelembe, hogy a magyar gyermekek lehetőleg magyar anyanyelvű környezetbe kerüljenek. A felhozottak kapcsán levelet írtak a megyei gyermekjogvédelmi igazgatóságnak, melyben arra kérdeznek rá: miként oldják meg, hogy az elhelyezésnél az etnikai hovatartozást is figyelembe vegyék. Hargita megyéből érkezett egy különlegesebb megkeresés. A leírtak szerint, akiknek bevonták a gépkocsivezetői jogosítványát és vizsgázniuk kell a visszaszerzésért, ezt nem tehetik meg magyarul. Ennek kapcsán mind a prefektusi hivatalt, mind a közlekedésrendészetet megkeresték, azok azonban szűkszavú válaszukban csupán annyit közöltek, van lehetőség a magyar nyelvű elméleti vizsgára. Benkő Erika szerint a részleteket még tisztázni kell. A további példák egy része az oltáskampányhoz köthető - ezekről lapunkban is beszámoltunk. Benkő Erika felidézte, hogy a szolgálat az elmúlt három hónapban számtalan levelet küldött az illetékes hatóságoknak a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos magyar nyelvű tájékoztatás hiányaaz emberek meggyőződtek arról, a szolgálatra lehet számítani, kinőtték Székelyföld határaitról. Az oltási kampányról és a vakcinákról szóló egyoldalú tájékoztatás miatt levélben fordultak Raed Arafat belügyminisztériumi államtitkárhoz, a Kovászna, Hargita és Maros megyei prefektúrákhoz, valamint öt megye közegészségügyi igazgatóságához. Utóbbiakat azt követően keresték meg, hogy a szaktárca jelezte: helyi szinten kell megoldani az anyanyelvű tájékoztatást. Az első kis sikert is elkönyvelhetik, a Hargita megyei igazgatóság válaszlevelében közölte, hogy lefordították az oltásközpontokban használt szűrési formanyomtatványt. A megkereséseken túl a formanyomtatványok kapcsán több feljelentést is tettek, az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál, a Covid Védőoltások Nemzeti Koordinációs Bizottságánál-idézte fel az igazgató. Az oktatási intézményekben tapasztalható hiányos magyar nyelvű járványügyi tájékoztatás miatt levélben fordultak az Oktatási Minisztériumhoz, valamint a magyarok lakta megyék tanfelügyelőségeihez. Benkő Erika a példák sorát az örökzöldnek számító esetekkel zárta: a székely-magyar szimbólumok meggyalázása, valamint a magyarellenes megnyilvánulások problémájával. Idén a marosvásárhelyi székely vértanúk emlékművének, Kolozsvár magyar nyelvű helységnévtáblájának, valamint a Görgényi-havasok többnyelvű túratábláinak lefestése miatt kellett lépnie a szolgálatnak. De panaszt tettek az országos diszkriminációellenes testületnél Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, valamint Radu Cristescu honatya megnyilvánulásai és Georghe Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség parlamenti képviselője március 15-i magyarellenes videója kapcsán is. Munkavállalási tudnivalókról diákoknak Pályaválasztásról és munkavállalásról, az ehhez kapcsolódó tudnivalókról is beszélt Kelemen Tibor, a megyei munkaerő-foglalkoztatási ügynökség igazgatója azon az előadáson, melyet a sepsiszentgyörgyi Constantin Brâncuși Szakközépiskola diákjai számára tartott az iskola másként program részeként. DEMETER VIRÁG KATALIN : A karrier fogalmát boncolgatva Kelemen Tibor saját tapasztalatait megosztva beszélt a diákoknak arról, miért fontos már az iskolában elgondolkodni, mi az, amit a jövőben tenni szeretnének, mi az, ami révén nem csak jövedelemre, de fejlődési lehetőségre egyaránt szert tehetnek. Álláspontja szerint fontos, hogy legyen egy mentoruk, útmutatójuk, és arra bátorította a fiatalokat, érdeklődjenek, kérdezzenek, mérlegeljenek. A munkaerőpiacról és munkaerő-szükségletről szólva elmondta, ma már kevésbé valószínű, hogy aktív éveik alatt az alkalmazottak ne találkoznának a munkanélküliséggel, de a szakhivatal minden esetben tájékoztatással, szolgáltatásokkal, képzésekkel támogatja az érintetteket. Nem csak alkalmazottként, vállalkozóként is megvalósítható a mindennapokhoz szükséges jövedelem, és ma már a külföldi munkavállalást sem akadályozza semmi, azonban jó tudni, itthon is adott a lehetőség, hogy a fiatalok elhelyezkedjenek - fejtette ki Kelemen Tibor. Megjegyezte, számos olyan szakma létezik, mely az idő múlásával sem válik fölöslegessé - példaként a szakácscukrász képzést hozta fel -, érdemes ezeket is szem előtt tartani a pályaválasztáskor. A találkozó végén a munkaerő-ügynökség vezetője egy tájékoztató füzetet ajánlott a diákok figyelmébe, melyben az alkalmazást megelőző tennivalókat, lépéseket összegzik, s amely egyebek mellett az önéletrajz, a szándéknyilatkozat elkészítéséhez nyújt támpontot. KÖZELET WEKEI kármentő Ha megéri, fizess! Azt tudjuk, hogy nálunk a törvények szabta korlátokat az okosak megkerülik (vagy átugorják). De most eljutottunk jL iS egy, a törvények be nem tartásának még magasabb fokára. Tudva azt, hogy mekkora büntetés jár egy rendelet, szabály, törvény áthágásáért, vannak, akik már előre készítik a pénzt, és vígan, úgymond mellényzsebből fizetik ki a büntetéseket, persze csak akkor, ha elkapják őket. A Szociáldemokrata Párt főnöke, Marcel Ciolacu megmondta jó előre, hogy bármilyen korlátozásokat is vezessenek be húsvétra, ő igenis, elmegy a feltámadási istentiszteletre. És azt is láttuk, hogy van miből fizetnie, hisz annyira tele volt belső zsebe, hogy abból pénzeső esett (ki). Ha kifizeti a büntetést, a túlvilágon azért bizonyosan jutalomban részesül. Esetleg nem kerül a pokolba, ahová sokan kívánták és kívánják most is. Vannak még más rendes büntetettek is, akik úgy fizetnek, mint a katonatiszt. A nemzet legújabb és legnagyobb nagyasszonyát, Diana Sosoncát egy nap három törvénytelen tüntetésen való részvétel miatt 45 ezer lejre büntették, de ez nem riasztja vissza, és egész biztos, fel van készülve a bírságok kifizetésére a járványügyi korlátozások be nem tartása miatt. Másokat is megbírságoltak a felvonulásokon, mert többen voltak, mint a megengedett száz személy, nem tartottak távolságot, nem viseltek maszkot, de megérte, mert olyanokat is kiabálhattak, hogy: Le az orvosi diktatúrával! Sosoncát elnöknek! Ezt a kifizetősdit (szokása szerint a hal a fejétől büdösödik) sokan már tavaly tanulhatták, mikor az akkori miniszterelnök, a jó Orbán csapott egy kis házi mulatságot születésnapján a minisztériumban, és ő is vidáman nyúlt a zsebébe. A Teleorman megyei Alexandrián négy csendőr a maszkviselés hiánya miatt megbírságolt két fiatalt. Mivel nekik sem volt maszkjuk, őket is megbüntették. Már vártam, hogy a négy csendőrt megbírságolókat is megbüntessék, de erről még nem kaptunk hírt. Főleg Bukarestben (de máshol is) hétvégeken szokás hetedhét országra szóló bulikat csapni, ahol csak úgy érzik jól magukat a vendégek, ha azokról felvételeket posztolnak a világhálón. Aztán odamennek a rendőrök, és jól megbüntetik őket. Most a klubtulajdonosok olyan könyörgő táblákat tesznek ki, hogy: „Kedves barátaink! A biztonságunk érdekében arra kérünk, próbáljatok ma este ne posztolni semmit a Facebookra és az Instagramra. Köszönjük!” Ha el is kapják őket, és megbüntetik, megy minden tovább. Új menet, új bevétel. A bukaresti prefektus szerint megengedhetik maguknak, hogy fizessenek, mert kicsi a bírság. 5000 lej (ha 15 napon belül kifizetik). A megbüntetetteket most azzal fenyegetik, hogy ha még vétkeznek, bezárják a csehójukat. De szerencsére megoldás mindenre létezik. Temesváron, karanténban, négy „beépített” polgárt küldtek, hogy buktassanak le egy vendéglőt, amely a tiltás ellenére, előzetes helyfoglalás után, vendégeket fogad. Aztán egy USA-s városi tanácstag hölgy egy csendőrcsapattal a helyszínre sietett, hogy derékon kapják a törvényszegőt és szóljon: a négy szerepjátszót ne büntessék meg. A rajtaütés rosszul sült el, mert a vendéglő tulajdonosa állította, az illetők a hoteljükben szállást foglaltak egy éjszakára, és így ki lehetett szolgálni őket a vendéglőben. Jó megoldás. Ha valaki mulatni akar, kifizet egy szállodai szobát, majd alászáll a vendéglőbe és vígan táncra perdülhet. A volt belügyminisztert, Marcel Velát is lefilmezték, egy zárt teraszon üldögélt többedmagával, de ő azt állította, hogy az nyitott volt, mert a mozgatható tetőt elhúzták. Azóta is vitatkoznak, hogy volt plafon, vagy nem. Mindenki előre mérlegelhet, ha törvénytelenséget akar elkövetni. Ha megéri, megteszi. Bizonyosan megérte a volt liberális szállítási miniszternek, Belu Fenechiunak is, hogy kétmillió eurós kárt okozzon az államnak. Eddigelé 900 eurót fizetett vissza belőle. Abból húzott szép hasznot, hogy régi transzformátorokat adott el újként, és elfogadott néhány százezer eurónyi kenőpénzt, hogy állami megrendeléseket intézzen. Vagyona a feleségével közösen szerzettnek számít. Azt nem tudni, hogy nejének megmarad-e a ráeső rész, hisz ő nem vétkes a csalásban. A volt miniszter a rá kiszabott öt évből három és fél évet ült a hűvösön. Már öt éve várnak, és még most is folyik a per, de ha a volt feleség megtartja vagyonrészét, ha végre elváltak, esetleg majd ismét egybekelhetnek. KUTI JÁNOS Húsvéti tojásírás és kiállítás Csernátonban 1 » A kiállításhoz kapcsolódóan hirdettek programot idén is a múzeum munkatársai, a rendhagyó helyzetre való tekintettel virtuális rajzverseny formájában, mellyel Csernáton község iskolásait szólították meg. A beküldött munkákból rajzkiállítás készül, mely a tervek szerint június 1-jén, a gyermeknapon nyílik meg a múzeumkertben, a méhészeti kiállítás kiegészítőjeként. A pályázatra hetven rajzot kaptak. A munkák elbírálásában Haszmann Júlia Réka és André Csongor képzőművészek segítettek. Dimény-Haszmann Orsolya múzeumvezető elmondása szerint már az év elején tudták, hogy a tavalyihoz hasonlóan az idei is rendhagyó esztendő lesz. Az idei évet több forgatókönyv szerint tervezték meg, a legtöbb tevékenységet a virtuális térben képzelték el, mivel belátható időn belül tömegrendezvényeket nem lehet szervezni. A múzeumvezetőtől azt is megtudtuk, hogy javában zajlanak a húsvéti előkészületek, március 29. és április 2. között hétfőn, szerdán, csütörtökön és pénteken 15-17, kedden pedig 17-19 óráig tartják az egészségügyi előírások szigorú betartásával, alkalmanként tíz-tíz fő részvételével - az immár hagyományos nagyheti tojásírást, amely az intézmény életében több évtizede kiemelt eseménynek számít, mindig nagyszámú érdeklődőt mozgatott meg egész Háromszékről. A helyek mind beteltek - hangsúlyozta a múzeumvezető, aki azt is elmondta, hogy unokatestvérével, Haszmann Gabriellával hétfő délelőtt a két csernátoni iskola alsó tagozatán tartanak hagyományos tojásírást. Március 30-án, kedden 11 órakor a Kovászna Megyei Művelődési Központtal együttműködve nyílik meg a múzeum főépületében egy vándorkiállítás, a nagyméretű pannókon Kakas Zoltán gyűjteményéből láthatók az általa gyűjtött tojások fényképei. A megnyitón Kakas Zoltán és Dimény-Haszmann Orsolya tart előadást, melyet Vargyasi Levente videóra rögzít, s már aznap délután megtekinthető lesz a Kovászna Megyei Művelődési Központ Facebook-oldalán.