Háromszék, 2021. május (33. évfolyam, 9233-9250. szám)
2021-05-04 / 9233. szám
Életre keltett hagyomány: búzaszentelés Zágonban FOTÓ: VERES KATALIN A búzaszentelés és határkerülés régi székely és magyar szokás, ezzel kérték az Úr áldását a vetésekre, a gazdag termésre, védelmet a természeti csapások ellen. A mezőn, búzatáblán végzett katolikus szertartás során a plébános a négy égtáj felé fordulva mondja el könyörgéseit, a jelen lévők válaszokkal, responzóriumokkal felelnek. Ez így történt az elmúlt hét végén a Zágonban megszervezett búzaszentelés alkalmával is.»6 SEPSISZENTGYÖRGY Lebontják a Sugáskertet, új turisztikai központ épül Jóváhagyta a sepsiszentgyörgyi tanács a Sugás Étterem és a hozzá tartozó háromcsillagos szálloda lebontását. A város egyik legismertebb vendéglője azonban nem tűnik el, újabb, modernebb egység épül a helyén, a terület egy részét pedig parkosítják és megnyitják a belső városmag irányába. DEMETER J.ILDIKÓ: Az övezeti városrendezési terv módosításával kapcsolatos önkormányzati dokumentációból az derül ki, hogy olyan turisztikai központ épül a város szívében, amelyben más kereskedelmi egységek is helyet kapnak, és egy legtöbb négy emelet magas, négycsillagos szálloda, amely a szomszédos régi épület tűzfalához simul majd (de az utcafronton nem lesz magasabb annál). » A turisztikai központ látványterve 2021. MÁJUS 4. • KEDD • XXXIII. ÉVFOLYAM • 9233. SZÁM áromszé www.3szek.ro FÜGGETLEN NAPILAP ÁRA: 1,5 LE] Megtartják a csíksomlyói búcsút A csíksomlyói hegynyeregben megtartják az idei pünkösdszombati búcsús nagymisét- közölte Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere. Az önkormányzat jelezte, a részletekről az erdélyi ferences rendtartomány képviselőivel és a hatóságokkal történő további egyeztetések után számolnak be. Csíkszeredában jelenleg a legenyhébb romániai járványügyi szabályok érvényesek. A városban a koronavírus-fertőzöttségi mutató pénteken 1,16 ezrelék volt. Korodi Attila azt nyilatkozta: a jelenlegi fertőzöttségi adatok és az érvényes jogszabályok alapján a csíkszeredaiak kimehetnek a hegynyeregbe a búcsúra. Arról kívánnak egyeztetni a római katolikus egyház képviselőivel és az állami hatóságokkal, hogy más települések zarándokait fogadhatják-e. A polgármester biztosnak tekintette, hogy idén sem lesz lehetőség - a hivatalos delegációkat leszámítva - magyarországiak csíksomlyói zarándoklatára.5 MOZI, SZÍNHÁZ, VENDÉGLŐ Nyitnak Sepsiszentgyörgyön Mától ismét lehet moziba, színházba, beltéri rendezvényre, illetve étterembe menni Sepsiszentgyörgyön, mivel a megyeszékhely fertőzöttsége 3 ezrelék alá csökkent. Tegnap 2,36 ezrelék volt az ezer főre eső koronavírusos fertőzések száma, de ezzel még csak sárgára változott a helyzet, tehát zárt térben legtöbb 30 százalékos kapacitással lehet látogatókat fogadni, és továbbra is be kell tartani a járvánnyal kapcsolatos előírásokat: a maszkviselést, távolságtartást, kézfertőtlenítést - tudatja a városháza, amelynek közleménye arra is felhívja a figyelmet, hogy abban a három sepsiszentgyörgyi oltóközpontban, ahol Pfizer és Moderna vakcinával oltanak, 1800-nál több szabad hely van. (demeter) máról holnapra Utón lenni ük "Néhány napra elcsendesedett az ország. j\j Akik éppen nem ünnepeltek s nem 2. ragaszkodtak az otthon nyugalmához, választhatták az aktív pihenést, mozgást és levegőzést, félrehúzódva, elmenekülve a zsúfoltabb térségektől. Sokakban éppen a járvány idő erősítette fel a kitörési vágyat, minden eddiginél erősebben felsrófolva a bezártságban élő, avagy bezártságba kényszerített emberek ama igényét, hogy töltsenek minél több időt kint a szabadban, a természetben. Nemcsak azért, mert egészséges, hanem mert hasznos, életvitelszerű foglalatosság is lehet. Természetesen, mindenki saját belátása szerint cselekedhet: egyesek a hegyek gerincére kívánkoznak, mások inkább a szomszédos erdőben, dombokon, völgyekben barangolnának, megint mások pedig a legközelebbi zöldövezetbe mennének piknikezni. Egy a lényeg: a kikapcsolódást, felfrissülést keresők számára bármi jobb az otthon falainál, miközben a kaland, a felfedezés élménye felülmúl számos más szabadidős tevékenységet. Ha e fokozódó kitörési vágy, felerősödött mozgásigény mellé a továbbiakban szemléletbéli változás is társul, közeli, nem feltétlenül nagyon távoli helyek felfedezési szándéka, térségek, városok és emberek megismerését célzó kíváncsiság, avagy hegyek, fák, füvek iránti alázatos érdeklődés, akkor ez a folyamat csak hasznot eredményezhet. A járványidős bezártság szűkebb környezetünkre, életterünkre irányította a figyelmet, s ez akár a járvány pozitív hozadékának is tekinthető. Szépen példázza ezt a jelenséget egy sajátos, terebélyesedő háromszéki folyamat. Immár tizedik esztendeje, hogy a Háromszéki Erdélyi Kárpát Egyesület családok számára is rendszeresen túrákat szervez, akár kétnapos kirándulásokat is. Szülők és gyermekeik barangolhatnak együtt, láthatnak, tapasztalhatnak, barátkozhatnak. A Gáspár László által kezdeményezett mozgalom nem előzmény nélküli, a rendszerváltást megelőző években, évtizedekben többen is felkarolták a fiatalokat, beavatva őket a természet- és honismeret rejtelmeibe: néhai Dénes István, Kakas Zoltán, Kisgyörgy Zoltán és mások értő módon irányították az érdeklődőket. Ám a mostani, főként kisebb gyermekek és szüleik számára szervezett „kisbakancsos” túrák példátlanok mind népszerűségük, mind résztvevők tekintetében, egyre több ugyanis a jelentkező, a szervezőnek egyre gyakrabban kell kitennie a minden hely betelt című táblácskáját. A mostani, május elsején tartott kiránduláson minden eddigi rekord megdőlt: 251 résztvevő indult túrázni, medvehagymát gyűjteni a Bucsecs-hegység lábánál. Mindennél beszédesebb az a tény, hogy 115 gyermek gyalogolhatott szüleivel együtt, s a legkisebbeket, a csupán négy hónapos Annát és Regőt pedig édesanyja és édesapja vitték, felváltva. Száznál több gyermek csodálkozhatott rá a Bucsecs impozáns tömbjeire, a sáfránytengerekre, a tavaszi természet csodáira. Sőt, az úton lévő apróságok rápillanthattak a távolabbi csúcsokra, sziklás gerincekre is, amelyeket a legbátrabbak és a legkitartóbbak évek múltán akár meg is mászhatnak, hiszen a szülőknek és a túravezetőnek köszönhetően idejében elkezdhették a felkészülést... MÓZES LÁSZLÓ