Háromszék, 2021. október (33. évfolyam, 9339-9359. szám)

2021-10-20 / 9352. szám

KOVÁSZNA Elkerülhetetlen a korlátozások bevezetése BOKOR GÁBOR FELVÉTELE Háromszéken Kovásznán a legnagyobb a Covid-fertőzöttségi mutató, tegnap már majdnem elérte a tíz ez­reléket, összesen 107 fertőzöttet tartanak nyilván - tudtuk meg a városházán Cyerő József polgármestertől. A fertőzöttségi arány már napok óta meghaladja a 7,5 ezrelékes küszöbértéket, amely komoly megszorítá­sok bevezetését feltételezi, ám tegnapig nem kaptak semmiféle utasítást erre vonatkozóan a prefektúrá­­ról - mondotta a polgármester. A mától kötelező korlátozásokról tegnap délután értesítették a kovásznai városházát. Hasonló intézkedések lépnek életbe Nagypatakon és Árkoson is.­ 3 Szigorítások következnek a fürdővárosban Háromszék www.3szek.ro független napilap ára: 1,5 lej Kitartanak az oltásellenesek Érthetetlen, hogy még mindig igen nagy azoknak a tábora, akik elutasítják az oltást, szinte elvakultan szemlélik, ami körülöt­tük történik - véli Ágoston László, a megyei közegészségügyi igazgatóság vezetője. Az utóbbi két hét adataiból kiderül, az oltásra jelentkezők fele a harmadik adagot kérte, naponta alig 130-150 azoknak a háromszékieknek a száma, akik az első dózist igénylik. FEKETE RÉKA » A megye kórhá­zaiban szinte minden ágy foglalt a COVID-betegek számára elkü­lönített részlegeken, több mint ezren vannak otthoni karan­ténban, illetve elszigetelésben, ennek ellenére alig növekszik a lakosság átoltottsága - derül ki a megyei közegészségügyi igazga­tóság nyilvántartásából.»­2 ALBERT LEVENTE FELVÉTELE 2021. OKTÓBER 20. • SZERDA • XXXIII. ÉVFOLYAM • 9352. SZÁM Negatív rekordok napja Korlátozó intézkedések bevezetéséről szóló tanácskozásra hívta össze mára az államfő a koronavírus-járvány megfékezésében illetékes kormányzati tisztségviselőket. A tanácskozás össze­hívását azzal indokolta, hogy már csak „egyértelmű korlátozó intézkedések” bevezetésével lehet mérsékelni a fertőzések ter­jedését. Bejelentése azt követően történt, hogy tegnap a korona­vírus-járvány sarokszámai mind negatív rekordot döntöttek. A hétfőn elvégzett nagyszámú, 81 ezernél több teszt eredmé­nyeként ugyancsak nagyszá­mú, 18 863 újabb koronaví­­rus-fertőzéses eset igazolódott be - ez a legmagasabb napi esetszám a járvány eleje óta, a korábbi negatív rekordot október 12-én jegyezték, ak­kor 16 743 új megbetegedést regisztráltak. Az egy nap alatt koronavírus-fertőzés követ­kezményeként elhunytak szá­ma is igen magas, a stratégiai kommunikációs törzs tegnapi jelentése 574 áldozatról tá­jékoztat (ebből 13 haláleset korábban következett be, de csak most került be az orszá­gos összesítésbe) - ez is nega­tív rekord, korábban október 21-én volt kiemelkedően sok halott, akkor a stratégiai kom­munikációs törzs 442 áldozat­ról számolt be. A hétfő délelőtt - kedd délelőtti időszakban elhunyt 561 betegből 528-an nem voltak beoltva.­­­5 KÁRPÁT-MEDENCEI MAGYAR ÚJSÁGÍRÓK KÖZÖSSÉGE Magyar szellemben írni Több mint másfél évtizede annak, hogy-épp a gyászos népsza­vazás utáni elkeseredettség hangulatában - létrejött a külhoni újságírókat tömörítő összefogás, a Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciója (KMÚEK). A szerveződés életképesnek bizonyult, hiszen azóta is csaknem évente találkoznak az elszakí­tott nemzetrészek sajtósai, és a kapcsolatok kiépülésével többré­tű együttműködés alakult ki, sőt, barátságok is köttettek. Ennek summázása, illetve a továbblépés igénye hívta össze a múlt hét végi tengelici találkozót.»­7 Míg a kormányfő ünnepel, az ország gyászol és forr­ ó Florin Cîţu azon boldog kevesek közé tartozik,­­m akiknek semmiféle aggodalmat nem okoz -e. az energiaárak robbanása, az elszabadult infláció, a napról napra gyengülő lej és más efféle kicsinyes anyagi kérdés, ami a lakosság nagy részét foglalkoztatja. Mert ha bármi köze is lenne a való­sághoz, nem állítaná, hogy a gazdaság pompásan teljesít, és ennek jótékony hatásait nemsokára az emberek is érezni fogják. Sőt, máris érzik, mert íme, az egészségügynek 4 milliárd lejjel többet utaltak ki. Mondta mindezt akkor, amikor az egészségügyi rendszert összeomlás fenyegeti, négy és fél percen­ként meghalt egy koronavírusos beteg-sokan a mentőkocsikban vagy a folyosón, mert nincs már, ahová befektetni őket. Az áldozatok számát tekintve világelsők lettünk: az elmúlt héten kétezernél többet temettek, és ezek csak a COVID-dal diagnosztizál­tak, a miattuk kezelés nélkül maradt többi beteget és elhunytat csak az érintett családok tartják számon. A hozzánk 19 hónapja beköszöntött járvány azon­ban másféle nyomorúságot is hozott: az ügyvivő kormányfő diadalittas nyilatkozata előtt egy nappal közölte az európai statisztikai hivatal, hogy 2020- ban Romániában volt a legmagasabb a szegénység­nek és társadalmi kirekesztésnek kitett lakosság aránya: 35,8 százalék, miközben az uniós átlag 21,9! Erről azonban a magát Supermannak képzelő po­litikus egyszerűen nem vesz tudomást, ahogy arra sem veszteget szót, hogy a költségvetési hiány és az államadósság miért nő ilyen jólét mellett. És hova lesz a pénz? Mert a rekord gazdasági növekedéssel már Dragnea is sokat dicsekedett, ám ebből a nagy dübörgésből valahogy sem kórház, sem jobb egész­ségügyi ellátás, sem autópálya, sem más közhasznú befektetés nem lett-egyedül az állami munkabérek emelkedtek. És most láthatjuk, mire képes ez a jól fizetett államapparátus, élén a golfozásra biztató államfővel és a saját álomvilágában lebegő, bu­kott kormányfővel. Gyakorlatilag az alsóbb, nem döntéshozó szinteken dolgozók próbálják menteni a menthetőt, de már ők is kóvályognak, nem a hata­lom ködétől, hanem a káosztól és kimerültségtől. A politikai osztály és főként a Nemzeti Liberális Párt irányítóinak vastag cinizmusa és érzéketlen­sége már akkora társadalmi feszültséget okozott, ami előbb-utóbb robbanni fog. Valamit Cîţu is érezhet a széljárásból, mert bér- és nyugdíjeme­léseket ígért, és különféle védőintézkedéseket, köztük az energiaárak korlátozását - majdnem úgy, mint Nicolae Ceauşescu, mikor már az erkélye alatt üvöltött a tömeg, amely aztán el is kergette a diktátort. Kíméletlen tisztánlátással fogalmazta meg Ioana Ene Dogioiu a spotmedia hasábjain, hogy Dragnea idején elvekért, az igazságszolgálta­tásért, a feddhetetlenségért tüntettek az emberek, ezen a télen azonban az éhség, a hideg és a halál fogja őket utcára hajtani, éppen mint 1989 decem­berében. Ugyancsak ő jegyzi meg, hogy Victor Ponta a Colectiv-tűzvészben odaveszett 60 élet miatt mondott le, most pedig naponta halnak meg ötször-hatszor annyian, és a helyzetért felelős Cîţu egyetlen gondja az önérzeteskedés. Vajon még hány embernek kell meghalnia, amíg hátralép? DEMETER­. ILDIKÓ ■■■■ máról holnapra ■■■■

Next