Hasznos Mulatságok, 1839. 1. félév (1-52. szám)

1839-01-05 / 1. szám

lsó szám.­­Első félév. IV y e l v ü n Jfe. Ismerek egy madarat, pagonyok lakosát, ki csekélyke, Nem ragyogó tollú ’s észre alig vehető; Ide mikoron csattogva betölti zenével az erdőt, A’ hajnal bájló hangú királya leszen: Honfiak és társak­ nyelvűnk a’ philomeláé. — Ámbár kis nemzet, általa nagy lehetünk! — As­ időhöz. A’ képzelet és valóság erőlényei között, ki ha­talmasabb és nagyobb az időnél ? Ki mérkő­zhetik vele a’ múltból, ’s ki lesz versenytársa a’ jövendőben ? Mikor még semmi nem vala, az idő már volt. A’ dolgok folyama benne kezdődik ’s ő megelőzé a’ tör­ténendő esetek sorát. A’ mi van, benne létez, ’s nélküle semmi sincs. Mikor a’ dolgok folyama kezdődik, az időt kéré meg miden erő­lény, a' képzelet-és valóságbeli, len­ne segédül munka­ pályáján, — ’s az idő oda igér­­kezik, de úgy hogy a’ főhatalmat ő vigye. És ki fog ki egész a’ mai napig az időn, és ki fogand ki rajta valaha? A hol ő segedelmet nyújt, ottan helye van a’ Sükernek ; hol ő ellenzőleg lép föl, ott nincs ki vala­miben boldoguljon. Az idő h­ajtá végre azt a' mit e’ nagy világban szemlélünk. Ő általa fejlődött ki az ásvány-élet lábaink alatt, ő ada növényeket és virágokat szemeink elébe gyö­nyörködtetésül , ő vett körírt állatokkal ’s azok között önnön fajunkkal, az emberrel. Az idő hatalmán senki sem kételkedhetik: ő épít és ront, köt és old magasztal és aláz. Az idő érleli férfiúvá az ifjat, ő görbíti meg ö­­reggé a’ férfiút. Az idő kezdi meg a’ magzat életét, ő végzi be a haldoklóét. Kis országokat idő segít nagy birodalmakká len­ni, népecskékbű­l idő fejt ki hatalmas nemzeteket. Róma időben nevelkedék világbirodalommá ’s időben hanyatlék ismét semmiségébe vissza. A’ mi fejünk fölött is nagy idő reppent már el. Századok tornyosodtak föl Árpád hona egén, ’s ezen századoknak meg vannak virágai, tövisei. Nagy néppé akara bennünket fejteni az idő ’s azért a’ hadak istenével szövetkezék , és ketten kiné­zek a’ férfiút, ki a’ népnek hazát szerezzen. Azon férfiú pedig Árpád vala. És Árpádnál mind az idő mind a’ hadisten megerőlteték magokat. Fél emberélet alatt el jön foglalva a’ széles tág haza, mellyet négy folyam öntöz, a’Kárpát ölel, ’s melly föld fölötti ’s földalatti kincsekben bővelkedő. Az első munka után mind az idő, mind a hiad­­isten kinyugvák magokat. A’ nép pedig országos vál­lalatokhoz nem értve, kicsinységekkel bibelődék; kó­borlásokban képzelé a’ hadat, míg megvereték ’s rendhez nyúlni volt kénytelen, így hagyá el a’ nép apjai’ gondolkozatát ’s az Eu­rópában divatozóhoz tévé. A’ jelennek alapja megvet­­teték. És az idő, miután kipihend magát, ismét hatni törekvék. Királyokat állíta elő, kik a’ nép előtt jár­nának, és fényök a’ napéval vetekednek, így jön a’ világon híressé Magaskő és Budavár. De az idő, hogy munkáját velünk hamar be ne végezze, ellenzést kerese, és talált. Zivatart hoz a fejünkre keletrül, — és a’ zivatar nagy vala, tartós, de nem veszedelmes. Rokon népet külde ellenünk, melly mint mi elhagyá dédesei hitét, ’s a’ mekkai prófétáét fogadta el. Sokat harczola a’ két nép, mig a’ keletibbnek vissza kelle keletre vonulnia ’s Buda­vár fölött ismét magyar nap tündöklik. Vége jön a keleti zivatarnak ’s az idő szárnya­­terjesztetten lebeg föllöttünk, áldásait akarva leharma­­tozni reánk. Szövetségbe álla minden istenekkel, hogy végrehajtsa velünk azt mit végre hajtani szándékában vala: erős nemzetté fejteni bennünket, melly virágoz­zék a’ testi és szellemi élet minden virágaival, és hoz­zon gyümölcsöket, a’ testi és szellemi világ ledúsabb gyümölcseit. A’ szellemvilág minden elő­ lénye segédül álla az időhöz, mellynek föladása, minket magasztalni. De nékik jelszavak: csak a’ törekvőn segíteni. Mert bölcsek ők ’s tudják, hogy bölcseket csak munka és sanyaruság képez. Legyen tehát elmondva előttetek: csak munka és sanyaruság edz férfiakká; csak munka és sanya­ruság képez bölcsekké; keressétek a’ munkát, és él­jetek sanyarú életet. A’ kényelem és gyönyör­ ábrándok csak pulyák­­nak és elaggotaknak valók. Ki ereje teltségében érzi magát, munkát keressen , a’ fen­ó ég napja alatt ’s a’ tél’ ropogó hava fölött. Az idő kegyes vala irántunk. Sok göröngyöt el­­hárita utunkból, de hagya elég elhárítandó rögöt is. Tanuljunk a’ múlt göröngyeiről, dolgozzunk a’ jelen rögei ellen, ’s böltseség reményével vigasztal az idő. És a’ bölcseség ritka drága kincs, előtte fölnyil­­nak a’ meny kapui, általa viránnyá fejlik ki a’ si­vatag. S te idő, legősibb és leghatalmasabb a’ képze­let elő­lényei között, ne hadd ezeket soha elfelej­tenünk. Beszéld el mindenható szavaddal a’ munka és sanyaruság szükségét előttünk, és vezess minden­ható kezeddel a’ munka utján a’ bölcseség-czélhoz.

Next