Határőr, 1948 (3. évfolyam, 23-27. szám)
1948-09-19 / 23-25. szám
A nyárvégi szél szomorúan csapkodja a fekete zászlót a 14. határvadász zászlóalj laktanyája homlokzatán. A koraosz minden méla búja, az elmúlás minden levertsége jelentkezik ezen a napon. Csönd és némaság üli meg a laktanyát, ahol máskor vignótaszó, nevető jókedv honol. Tisztek, tiszthelyettesek arcán szomorúság. Szinte lábujjhegyen lépkednek, mint a némák. A társalgóban, ott, ahol annyi vidám óra telt el, ahol máskor vígan koppant a billiárd-golyó, ahol a sakkfigurák lelkesülten vándoroltak a fehér és fekete kockákon és a pingpong labda féktelen jókedvvel szállt a zöld háló felett, ott most a halál, az elmúlás az úr. Valahogy minden más, mint tegnap. A faliújságok érdektelenek, színtelenek. Vörös, kék, zöld és sárga színekre fátyolt vont a könny, a fájdalom. A terem közepén fekete koporsóban fekszik Kiss Imre hadnagy, a 14. határvadász zászlóalj nevelőtisztje. Agyunkban egymást kergetik a gondolatok. Mi történt itt? Hiszen tegnap még együtt hallgattuk a nevelőórán előadását. Tegnapelőtt még együtt dolgoztunk Nyírpilisen, ahol vidám jókedvvel együtt meszeltük ki az iskola falait. Milyen hatalom, milyen kegyetlenség szakította ketté ezt a lázas tevékenységgel serénykedő életet? A magyarázat és jelentés olyan rövid, hogy borzalmas számunkra. Folyó hó 3-án Ajtony Endre őrnagy és Kiss Imre hadnagy a reggeli órákban az egyik Örsünkre, Beregsurányba indultak, hogy ott szovjet határszéli megbeszélésen vegyenek részt. A délutáni órákban visszaindultak és Nyírcsászári község határában, az egyik kanyarban, ahol az út igen homokos, a gépkocsi megcsúszott és a gépkocsivezető minden igyekezete ellenére az árokba zuhant. A kocsi és utasai olyan szerencsétlenül estek, hogy Kiss Imre hadnagy nyomban meghalt. Ajtony Endre őrnagy súlyosan megsebesült és kórházba került. A gépkocsivezető kisebb zúzódásokkal úszta meg a tragédiát. Mindez rövid és egyszerű szó azoknak, akik nem ismerték Kiss Imre bajtársunkat, nem éltek közelében. Nekünk, akik vele éltünk és dolgoztunk, szinte emberfelettivé nő fájdalmunk. Kiss Imre hadnagy egész élete elválaszthatatlan volt a magyar munkásság sorsától. Szegény munkáscsaládból származott. Apja ma is a debreceni MÁV vagongyár egyik köztiszteletben álló és kiváló géplakatosa. Ifjú korában nagy vonzalmat érzett édesapja mestersége iránt és ez ösztönözte arra, hogy a 4 középiskola elvégzése után a debreceni vagongyár tanonca, majd segédje legyen. Mindenki megszerette, kedves, és közvetlen modorát, lelkiismeretes munkájáért és áldozatvállalásáért. Azonban nemcsak dolgozni tanult meg, hanem megtanulta azt is, hogy a magyar munkásság helyzetén hogyan kell segíteni. További életében és munkájában e két tényező döntően befolyásolta. Ilyen helyzetben találja a felszabadulás. A gondolat tetté válik és akkor, amikor nyugati határainkon még dörögtek a fasiszta ágyúk, Kiss Imre hadnagy az elsők között jelentkezik, az új demokratikus hadseregbe, hogy osztályáért harcolva, kivegye részét abból a küzdelemből, amely hazánk és népünk teljes felszabadításához vezetett. Alakulatát, amely ekkor már Ausztriában állomásozott, nem vetették be, mert a Szovjet Hadsereg ekkor már megzabolázta a fasiszta hordákat. Alakulata a Ilii. tüzérosztály nemsokára visszatért. Ő azonban felismerte a feladatot, amely a magyar nép öntudatos fiaira várt. Ez pedig azt parancsolta, hogy a magyar népet fel kell ébreszteni a fasizmus áltató hazugságaiból és meg kell mutatni azt az utat, amely a felemelkedéshez vezet. Ez a feladat minden embertől fokozott és lelkiismeretes munkát és alapos felkészültséget követel. E feladat nem volt könnyű. Hiszen a régi rend hívei mindent elkövettek, hadseregen belül épp úgy, mint a polgári életben, hogy elgáncsolják azokat, akik mernek és akarnak cselekedni. Kiss Imre hadnagy munkássága beváltotta a hozzáfűzött reményeket. Előbb mint üteg nevelő, később mint nevelő tiszthelyettes, végül mint zászlóalj nevelőtiszt dolgozott fiatal néphadseregünkért és épülő demokráciánkért. Bajtársai és barátai úgy ismerték, mint a kötelességtudás mintaképét, aki harcol és tanít, hogy embertársait nevelje, ugyanakkor ellensége mindannak, ami a haladás útjában áll. A 14. határvadász zászlóaljnál való megjelenése után mindenki megszerette. Fiatalos lendülettel és nagy szaktudással fogott hozzá itteni munkájához. Nem vezették önző egyéni célok. Hamarosan oszlopos és kiemelkedő tagja lett, a helybeli Magyar Kommunista pártszervezetnek. Mindenki szerette és megbecsülte. Sokszor elbeszélte jövő terveit. A késő éjszakába nyúló munka mellett sokszor beszélt céljáról. „Tanulni akarok, mert azt, amit most tudok, nem tartom elégségesnek" — mondotta sokszor. Arról ábrándozott, hogy valamikor szeretne Moszkvába menni, ahol már nemcsak Kiss Imre hadnagy HATÁRŐR