Határőr, 1949 (4. évfolyam, 1-27. szám)
1949-01-21 / 1-3. szám
HATÁRŐR A MAGYAR HONVÉD HATÁRŐRSÉG TÁJÉKOZTATÓ LAPJA BUDAPEST, 1949. JANUÁR HÓ 21. - BUTISSYA M 1-2-3. SZÁM. Lenin élt, Lenin él, Lenin élni fog! (Dr. T. I.) Nincs igazságtalanabb, valószerűtlenebb, elfogadhatatlanabb befejezése az emberi pályának, örömnek, bölcsességnek, szűrnek, tartalomnak, mint a megfellebbezhetetlen vég, a halál. És valóban: nem hisszük el, nem tűrjük a megsemmisülés gondolatát. Aki velünk élt, közel hozzánk, bennünk folytatja életét. És vannak szavak, melyeket nem lehet egymás mellé rakni, mert üresen hullanak a semmibe, ostoba kongással kerülik el értelmünket. Lenin és halál — ez is ilyen szópár. Lenin és gyászbeszéd — ez egy másik. Pedig huszonöt éve már, hogy meghalt, átadva életművét a munka folytatására Sztálinnak. Számunkra csak az élő Lenin létezik, csak arról beszélhetünk, amit az élő Lenin jelent nekünk. Az élő Leninről tudunk csak beszélni, aki egyszemélyben tudott a proletariátus vezetője, szervezője, gondolkodó agya, megvalósító erélye, a világtörténelem legnagyobb forradalmára, filozófus és történész, hadvezér és a béke hőse lenni, hazafi és internacionalista, elmélyedt tudós és a forradalom ostora. Arról a Leninről beszélünk, aki mindvégig katona volt. Katona és a magyarok nagy barátja, akit „lelkesedéssel és örömmel töltenek el a hírek”, amikor a magyar munkásosztály nagy hősi fellángolásáról, a magyar Tanácsköztársaság kikiáltásáról értesül, telve gonddal, féltő emberséggel int és figyelmeztet, vezeti a messzeségből a magyar kommunisták bátor harcát az egész magyarság szabadságáért. A hagyományt és példát, a leckét és a tanulságot, a képességet az okulásra, mind Lenin adta nekünk. És Lenin adta nekünk, valamennyi magyarnak, tanítványát és munkatársát, az egész magyar ellenforradalommal szembenálló és szembeszálló államférfit és tanítót, Rákosi Mátyást. És Lenin adta nekünk a munkásosztály nagy pártját, harcunk élcsapatát, a lendületes rohamokat és a szívós munkát vezető, munkában törhetetlen és harcában győzhetetlen pártot, népi demokráciánk lendítő kerekét és győzelmi fegyverét, a Magyar Dolgozók Pártját. És Lenin adta nekünk, hogy ismerjük a háborút, a veszedelmeket, amik ránk leskelődnek, ő adta a harcos békevágyat. Ő, aki a fiatal Szovjetállam első tettében a békét adta programmal a háborúzó hatalmaknak. Mert Lenin tudta és ma már mi is tudjuk, és tőle tudjuk, mire kell számítanunk. Tőle tudjuk, hogy a fegyvertelen békevágy a kapituláció az imperialisták előtt. „A szocialisták nem lehetnek minden háború ellenzői anélkül, hogy egyidejűleg ne szűnjenek meg szocialisták lenni.” Fegyvertelenül a támadóval szemben, puszta kézzel a fegyvert háborúra kovácsoló imperialistával szemben, a proletariátus és a nemzeti függetlenség elárulása. Az elnyomott osztály, amely nem törekszik arra, hogy a fegyverforgatást megtanulja, hogy fegyverhez jusson, az olyan elnyomott osztály nem érdemelne egyebet, mint azt, hogy úgy bánjanak vele, mint a rabokkal — üzeni nekünk Lenin és mi megfogadjuk a leckét és tanuljuk a fegyverforgatást, magasra emeljük, becsüljük és szeretjük fegyvereinket, győzelmünk és függetlenségünk zálogát. Mert ez a nép már torkig van a rabsággal és soha többé járomba nem hajtja a fejét. A proletariátus, ha nem akarja elárulni világtörténeti feladatát, csakis akkor dobhat sutba egyáltalán minden fegyvert, miután már lefegyverezte a burzsoáziát, akkor a proletariátus ezt kétségtelenül meg is fogja tenni — de csakis akkor, semmiképpen sem előbb — mondja nekünk Lenin és ez perspektíva és Programm a mi számunkra: meg nem alkuvó harc az egykori hatalmasok és mai uszítók, a külső ellenség és a belső bitangok ellen. A fegyvert kézben tartjuk és amíg más nem lesz a világ, nem eresztjük el. A békéhez harc kell és ezt a harcot végigvisszük. 1 1 ^ K fi t*Tl £