Határőr, 1949 (4. évfolyam, 1-27. szám)

1949-01-21 / 1-3. szám

HATÁRŐR A MAGYAR HONVÉD HATÁRŐRSÉG TÁJÉKOZTATÓ LAPJA BUDAPEST, 194­9. JANUÁR HÓ 21. - BUTISS­Y­A M 1-2-3. SZÁM. Lenin élt, Lenin él, Lenin élni fog! (Dr. T. I.) Nincs igazságtalanabb, valósze­­rűtlenebb, elfogadhatatlanabb befejezése az em­beri pályának, örömnek, bölcsességnek, szűrnek, tartalomnak, mint a megfellebbezhetetlen vég, a halál. És valóban: nem hisszük el, nem tűrjük a megsemmisülés gondolatát. Aki velünk élt, közel hozzánk, bennünk folytatja életét. És van­­nak szavak, melyeket nem lehet egymás mellé rakni, mert üresen hullanak a semmibe, ostoba kongással kerülik el értelmünket. Lenin és halál — ez is ilyen szópár. Lenin és gyászbeszéd — ez egy másik. Pedig huszonöt éve már, hogy meghalt, átadva életművét a munka folytatá­sára Sztálinnak. Számunkra csak az élő Lenin létezik, csak arról beszélhetünk, amit az élő Lenin jelent nekünk. Az élő Leninről tudunk csak beszélni, aki egyszemélyben tudott a proletariátus vezetője, szervezője, gondolkodó agya, megvalósító eré­­lye, a világtörténelem legnagyobb forradalmára, filozófus és történész, hadvezér és a béke hőse lenni, hazafi és internacionalista, elmélyedt tu­dós és a forradalom ostora. Arról a Leninről beszélünk, aki mindvégig­­ katona volt. Katona és a magyarok nagy barátja, akit „lelkesedéssel és örömmel töltenek el a hírek”, amikor a magyar munkásosztály nagy hősi fel­lángolásáról, a magyar Tanácsköztársaság ki­kiáltásáról értesül, telve gonddal, féltő em­berséggel int és figyelmeztet, vezeti a messze­ségből a magyar kommunisták bátor harcát az egész magyarság szabadságáért. A hagyományt és példát, a leckét és a tanulságot, a képességet az okulásra, mind Lenin adta nekünk. És Lenin adta nekünk, valamennyi magyar­­nak, tanítványát és munkatársát, az egész ma­gyar ellenforradalommal szembenálló és szem­­beszálló államférfit és tanítót, Rákosi Mátyást. És Lenin adta nekünk a munkásosztály nagy pártját, harcunk élcsapatát, a lendületes roha­mokat és a szívós munkát vezető, munkában törhetetlen és harcában győzhetetlen pártot, népi demokráciánk lendítő kerekét és győzelmi fegyverét, a Magyar Dolgozók Pártját. És Lenin adta nekünk, hogy ismerjük a há­borút, a veszedelmeket, amik ránk leskelődnek, ő adta a harcos békevágyat. Ő, aki a fiatal Szovjetállam első tettében a békét adta prog­­rammal a háborúzó hatalmaknak. Mert Lenin tudta és ma már mi is tudjuk, és tőle tudjuk, mire kell számítanunk. Tőle tudjuk, hogy a fegyvertelen békevágy a kapituláció az impe­rialisták előtt. „A szocialisták nem lehetnek minden háború ellenzői anélkül, hogy egyidejű­leg ne szűnjenek meg szocialisták lenni.” Fegy­vertelenül a támadóval szemben, puszta kézzel a fegyvert háborúra kovácsoló imperialistával szemben, a proletariátus és a nemzeti függet­lenség elárulása. Az elnyomott osztály, amely nem törek­szik arra, hogy a fegyverforgatást megtanulja, hogy fegyverhez jusson, az olyan elnyomott osztály nem érdemelne egyebet, mint azt, hogy úgy bánjanak vele, mint a rabokkal — üzeni nekünk Lenin és mi megfogadjuk a leckét és tanuljuk a fegyverforgatást, magasra emeljük, becsüljük és szeretjük fegyvereinket, győzel­münk és függetlenségünk zálogát. Mert ez a nép már torkig van a rabsággal és soha többé járomba nem hajtja a fejét. A proletariátus, ha nem akarja elárulni világtörténeti feladatát, csakis akkor dobhat sutba egyáltalán minden fegyvert, miután már lefegyverezte a burzsoáziát, akkor a proletariá­tus ezt kétségtelenül meg is fogja tenni — de csakis akkor, semmiképpen sem előbb — mondja nekünk Lenin és ez perspektíva és Pro­gramm a mi számunkra: meg nem alkuvó harc az egykori hatalmasok és mai uszítók, a külső ellenség és a belső bitangok ellen. A fegyvert kézben tartjuk és amíg más nem lesz a világ, nem eresztjük el. A békéhez harc kell és ezt a harcot végigvisszük. 1 1 ^ K fi t*Tl £

Next