Határőr, 1957 (12. évfolyam, 1-47. szám)

1957-01-10 / 1. szám

A szilárdabb határőrizetért Legjobbakat a párt soraiba ír Imiről a jelentések beszélnek Bizony, az elmúlt egy-két hónap folyamán igen nagy mozgás volt a határon, különösen a nyugati sza­kaszon. A jelentések — mint mindig — napról napra beszámoltak mind­arról, ami a határokon történt. Per­­sze csak abban az esetben, ha volt ehhez megfelelő összeköttetés. Szá­zával, ezrével fogták el a határsér­tőket — de sajnos, ilyen nagy szám­ban voltak gyakran büntetlen határ­­sértések is. Mégis — ezt tudjuk va­lamennyien — a határőrség személyi állománya többségében megállta a helyét, teljesítette a haza iránti kö­telességét, a legnehezebb körülmé­nyek között is. Együtt a magyar honvédekkel s a szovjet egységekkel nemcsak a határ lezárására töreke­dett határőrségünk, hanem ugyanak­kor nem egy esetben részt vett ki­­sebb-nagyobb fegyveres ellenforra­dalmi bandák felszámolásában is. Minderről számot adnak a hadműve­leti jelentések, ha mégoly szűksza­vúak is. Szűkszavúak, mert egyetlen esetben sem tudjuk meg belőlük, hogy személy szerint melyik járőr vagy járőrcsoport fogta el a jelen­tésben szereplő kétszáz, háromszáz, vagy még ennél nagyobb számú ha­társértőt. Mindez csak növeli a ha­tárőrség személyi állományának kö­zös értékét, együttes helytállását, amelyet a magyar nép nem fog el­felejteni. Határsértők sín­ számra A legutóbbi időben például a karácsonyi ünnepek során — Tomnán István tiszt bajtárs őrsén több mint 170 határsértőt fogtak el. Egyik december végi napon csupán a délutáni órákban Szűcs főtiszt bajtárs magasabb egysé­génél — Cs. és K. között — a vonatellenőrzők 45 d­isszidenst akadályoztak meg tervük valóra­­váltásában. Ezidőtájt Németh József tiszt bajtárs őrsén 32 sze­mélyt fogtak el, meggátolva őket a határsértés elkövetésében. Franek tiszt őrsén ugyanak­kor 116 elfogás volt, s az előző két napban 300-nál is több. Mester Lajos tiszt őrsén „csak“ 23 ha­társértőt fogtak eli, de ebből 14 embercsempész volt. Egy másik nyugati őrsön egyetlen nap 7 ember­csempészt lepleztek le és juttattak megérdemelt helyére. Várnai László tiszt FBP beosz­tottai 22 fő illegális határátlépé­sét akadályozták meg csupán egyetlen alkalommal. Rendir bajtársik segilségével Többször találkozhatunk a je­lentésekben olyan esetekkel is, amikor rendőr harjtársaik segítsé­gével sikerült elejét venni a ha­társértésnek: például az Sz-i rendőrség december 25-én 36 főt fogott el. A felsorolt esetek azonban csak kiragadott példák. Nap mint nap lehet hasonlókat ta­lálni szerte a határokon, még ma is. Hiszen az ellenséges propa­ganda napjainkban sem egészen hatástalan, sok embert megté­veszt. Akadnak kalandvágyó fia­talok, akik nem gondolnak szü­leikre, hazájukra, amikor fele­lőtlenül kiszöknek. Vagy meg­próbálnak kiszökni a határon. Esetleges rokoni kapcsolatok egyeseket ma is arra biztatnak, hogy „szerencsét"­ próbáljanak, helyesebben: a bizonytalanságot válasszák. S az ellenség ügynö­kei is szívesen halásznak a za­varosban, különösen napjaink­ban. Mindezt a határőröknek meg kell akadályozniok a jövő­ben éppúgy, mint ahogy a közel­múltban te­tették. A jelenlegi időszaknak azon­ban már más jellegzetessége is van. Az, hogy napról napra egy­re többen próbálnak, hazatérni a walesi, nezsideri, nickelsburgi, s más lágerekből. Ezzel számolni kell, s a csalódott, s ideig-óráig fél­revezetett embereket ahhoz kell segíteni, hogy mihamarabb újra otthonukba térhessenek, al­kalmat szerezhessenek elkövetett vétkük helyrehozásához. Mindez 4 A hivatásos tiszthelyettesekről Sokat felmerült probléma a fegy­veres testületeknél a tiszthelyettesek kérdése. A „Honvéd Újság” újévi számában Úszta Gyula vezérőrnagy bajtárs nyilatkozott e kérdésről. El­mondotta, hogy a vezérkar illetékes szerve elkészíti a hivatásos tiszt­­helyettesekkel kapcsolatos terveze­tét és ezt 1957 első negyedében jóvá­hagyják. A továbbiakban így foly­tatta a vezérőrnagy baj­társ. A tervek szerint a hadsereg­­ben szolgálatot teljesítő to­vábbszolgáló tiszthelyettesek 4 évi továbbszolgálat letöltése után kérhetik hivatásos tiszthe­lyettesi állományba való felvé­telüket. A hivatásos tiszthelyet­tesi állományba jelentkezőket a felvétel előtt vagy után — ez még nem tisztázott — tanfo­lyamra küldjük A tiszthelyettesi helyekre egy­aránt beosztható továbbszolgáló és hivatásos tiszthelyettes. A be­osztásoknál a hivatásos tiszthe­lyettesek előnyben részesülnek. Újból visszaállítjuk a főtörzs­­őrmesteri rendfokozatot. Lehető­vé kívánjuk tenni, hogy a hiva­tásos főtörzsőrmesterek tiszti vizsga letételére jelentkezzenek. Az a hivatásos főtörzsőrmester, aki a tisztképző iskola anyagá­ból eredményesen vizsgát tesz, tiszti rendfokozatba léphet elő. Gondoltunk arra is, hogy a hivatásos tiszthelyettesek maga­sabb illetményt kapjanak a to­vábbszolgáló tiszthelyetteseknél. Ez a kérdés, valamint a tovább­szolgáló tiszthelyettesek illetmé­nye a tisztek új illetményrende­zésével együtt kerül kidolgozás­ra. Nyugdíj, ruházat és egyéb juttatások tekintetében is foko­zott előnyöket tervezünk bizto­sítani a hivatásos tiszhelyette­­seknek. Most alakulnak a határőrség egységeinél a Magyar Szocia­lista Munkáspárt szervezetei. Most kezd erősödni, szárba­­szökkenni olyan szervezeti erő, amelyre nagy, komoly felada­tok várnak. Mit várunk mi a pártszerve­zetektől? Mit várnak a harco­sok és tisztek, mit a határmenti dolgozók? Talán ezek a kérdések ön­magukban is választ adnak. Várjuk, hogy a párt soraiban a legjobbak, a legbátrabbak legyenek. Olyan emberek, akik­nek a fejükben is és a szívük­ben is rend van. Olyan embe­rek kellenek ebbe a megújho­­dott pártba, akik a nép valósá­gos érdekeit képviselik. S a pártszervezetek a legfontosabb feladatul azt tűzzék: minden erővel, akarással képviselni a katonák érdekeit, harcolni, hogy a néptől kapott megbízatásokat maradék nélkül teljesíthessük. Új, megtisztult párt az MSZMP. Leveti, eldobja magá­tól a múlt káros maradvá­nyait. Új, megtisztult párt, amely szakított a betűvágással, bürokratizmussal. Éppen ezért új módon kell dolgoznia min­den alapszervezetnek a határ­őrségnél is. Tanítani, neveln kell a katonákat, de nem bü­rokratikus módszerekkel. A párt éljen köztük, legyen mel­lettük a katonai szolgálat min­den percében. Nem gyűlésezni kell, nincs szükség a végnélküli vitákra. Nevelni, nevelni, taní­tani kell! Ezt várják a tisztek, tiszt­­helyettesek, harcosok. Olyan legyen a pártszervezet a har­cosok között, hogy felnézzenek rá, példát, követendőt lássanak benne. Olyanok legyenek a párt tagjai, akik önzetlenül dolgoznak a párt és a nép ér­dekeiért. Ezt várják a katonák és ezt várják a határmenti dolgozók. Nem lehet eleget hangsúlyozni: úgy ítélik meg a pártot, ahogyan tagjai­ élnek, harcolnak. Ezért szükséges — elsősorban szükséges —min­den párttag, aki határőregyen­ruhát hord, legyen mintaképe a becsületességnek, harcosság­nak, a kötelességtudásnak, így válik eleven erővé, a harcosok segítőjévé, a szolgá­lat előrelendítőjévé az új, meg-r fiatalodott párt­ kemény határozottságot, ugyan­akkor emberséget is követel ha­tárőreinktől — de rögtön hozzá tehetjük: ebből eddig sem volt hiány, mert megértették határ­őreink kötelességüket s meg fog­ják érteni a jövőben is­ ­ halicsérlikel ■iádéikor el kell fogni! Az is kitűnik a jelentésekből, hogy gyakran nehezíti a szolgá­lati munkáit az összeköttetés hiánya, elégtelen volta. Éppen ezért fokozott gonddal tökélete­sítsük és tegyük állandóvá az egységek közötti hírösszekötte­tést. Gondot okozott a közel­múltban a nyomsáv hiánya is: sokszor nem tudták megállapí­tani a járőrök az ellenőrzések során azt, hogy történt-e nyom­sávsértés vagy nem. Most a hó beállta hozzásegíthet minden őrsparancsnokot ahhoz, hogy biztosabbá tegye szakaszán a határőrizetet. Ehhez pedig a hó­nyomsáv megfelelő igénybevéte­le, illetve óvása szükséges. Is­merjék tehát alparancsnokaink és valamennyi beosztott a már meglévő nyomokat, tudjanak ol­vasni az újabbakból szakaszu­kon. Ezekről beszélnek a jelentések. Mondanak még ezenkívül sok egyebet is, ami nem férhet egy rövid cikk keretei közé. De biz­tosak lehetnek bajtársaink: pa­rancsnokaik értenek a jelentések tömör mondatairka, ha azok mindenkor a való helyzetet tük­rözik. S ebben az esetben okul maga a jelentés tevője is: jobb, szilárdabb és eredményesebb lesz napról napra, óráról órára határőrizetünk. A törvény teljes szigorával Az októberi eseményeket kö­vető napokban az ellenséges ele­m­ek mindent elkövettek, hogy bomlasszák a határőrség­­ sorait és bűncselekményekre vegyenek rá egyes gyengébb jellemű be­osztottakat. A Határőrség Katonai Ügyész­ségére látogattunk­ el néhány napja és tájékozódtunk a hely­zetről. Valachi őrnagy bajtárs az ügyészség munkáját ismertetve elmondotta, hogy a napokban rövidesen bíróság elé kerül több ügy. Most kerül például sorra Antali Antal őrvezető el­sőrendű terüléti, Prindicska Jó­zsef határőr, másodrendű ter­helt, és társaik bűnügye. Ezek a határőrök a katonai esküt, a szabályzatokat és tör­vényeinket megsértve, saját ma­guk segítették elő az államhatár megsértését. Tervüket előre megfontolt szándék szerint vit­ték véghez.­­ Ugyancsak elkészült a vád­irat Lapis István határőr ellen is. Lapis határőr veszélyeztetés bűntette miatt került a vádlot­tak padjára. Lapis bűncselek­mények egész sorát követte el. Járőrtársát öt lövéssel megse­besítette. A hadbíróság rövidesen ítéle­tet hirdet mindkét ügy vádlottai felett. A katonai ügyészség az ismer­tetett eseteken kívül most ké­szít több vádiratot egyéb bün­tettek miatt több határőr ellen.

Next