Határőr, 1957 (12. évfolyam, 1-47. szám)
1957-06-20 / 22. szám
A SiE^CIAldiSTA MAC^fAH©f?S!SAf(15 Olvasva a „Határőr” lapot és tudva azt, hogy az októberi ellenforradalom idején sok becsületes Határőr védte élete árán is hazánkat, a dolgozó nép államát, ez a tudat kényszerített arra, hogy pár sort írjak a mi bátor, harcos határőreinknek. Be kell vallanom, hogy nagyon nehéz újból és újból feleleveníteni azt a tragédiát, ami engem és két kisgyermekünket ért, édesapjuk, Mező Imre elvesztésével. Nem lehet és nem is szabad olyan embert elfelejteni, mint ő volt. Nemcsak a családját érte pótolhatatlan veszteség, de nagy veszteség érte pártunkat, mert elvesztettük Vele pártunk, a munkásosztály egyik régi harcedzett osztályhű katonáját, aki mindig készen volt a munkásosztály érdekéért, ha kell, életét áldozni. Mező Imre egész fiatalon került be a munkásmozgalomba, s ettől kezdve időt, erőt és fáradságot nem kímélve harcolt a nemzetközi munkásosztály érdekében. Bármerre járt, bármelyik országban harcolt, soha nem feledkezett meg hazájáról. Szerette a hazáját, igaz hazafi volt. A munkásosztálynyomorát a kapitalizmusban a saját bőrén tapasztalta, hiszen kilencéves korában iskola helyett tartotta el a családot, ahol tizen voltak testvérek. Sokat tapasztalt az életből. Belgiumban, Spanyolországban, Franciaországban, vagy Szíriában, amerre járt és harcolt, mindjobban megerősödött abban a hitben, hogy a dolgozó népnek csakis egyetlen útja van és útja lehet a boldoguláshoz, pártunk, a marxista-leninista párt vezetésével a proletariátus diktatúráján keresztül a szocializmus felépítése. Ezért harcolt egy életen át. Szerette pártunkat, mert igaz kommunista volt. Szerette a Szovjetuniót, mert a szovjet nép hozta létre először a dolgozó nép Mamát. Szerette a szovjet hadsereget, mert vérük áldozatával szabadították fel hazánkat a fasizmus járma alól. Szerette a szovjet népet, mert rettenthetetlen bátorsággal harcolt a nemzetközi imperialistákkal szemben a béke megvédéséért. Mező Imrét az októberi ellenforradalomban a fasiszták meggyilkolták. Nem véletlen az, hogy őt a fasiszták barbár módon megölték. Nem véletlen azért, mert tudták róla, hogy igaz kommunista. Tudták azt, hogy szereti a pártot és megvédi a munkásosztály hatalmát, ha kell, élete árán is. Tudták azt, hogy ismerik őt a dolgozók, ismerik a munkások, szeretik és követik útmutatásait. Szerették és szeretik őt a dolgozók, mert igaz ember volt, aki érdemes volt a kommunisták, a dolgozó nép szeretettre. Bármilyen nagy és határtalan az a fájdalom, ami engem ért, bármilyen szörnyű fájdalom az, hogy a hétéves kisfiam még ma sem tudja megérteni, hogy az apja nincs többé, hogy nem lehet az aput kikaparni a temetőből, hazahozni, hogy köztünk legyen, mert még ma is ezzel foglalkozik — mégis jóleső érzés az, ha látom, hogy nem felejtik őt el a munkások, a dolgozók. Látom azt, hogy nem hiába élt és nem hiába harcolt, hogy azt a zászlót, amelyet ő emelt fővel vitt és becsülettel harcolt érte, amelyet a fasiszták kivertek kezéből, pártunk, Kádár elvtárssal az élen, ismét magasra emeli, meg fogja védeni a kommunistákkal és a becsületes dolgozókkal együtt. Mező Imre úgy élt, úgy harcolt és úgy halt meg, ahogy igaz kommunista, igaz hazafi él, harcol, ha kell, meghal pártunkért, a munkásosztály hatalmáért. Akkor, amikor ezeket a sorokat leírom, amely az életének csak egy kis töredéke, arra kérem a határőröket, bátor, becsületes harcosait hazánknak, hogy tanuljanak az októberi ellenforradalom tapasztalataiból. Legyetek nagyon szilárdak és határozottak! Gyűlöljétek a fasisztákat, s kérlelhetetlenek legyetek mindazokkal szemben, akik kezet mernek emelni pártunkra, kormányunkra, a munkásosztály hatalmára! Legyetek olyan igaz hazafiak, mint Mező Imre volt. Szeressétek és védjétek meg pártunkat, a dolgozó nép hatalmát, ha hell, véretek és életetek árán, úgy, mint azt Mező Imre védte. Mező Imréné Legyetek Igaz hazafiak! —Mező *Imréné üzenete — Csepel dolgozói a Csepeli Sportpályán ünnepélyesen átadták a Budapesti Karhatalmi Forradalmi Ezred részére adományozott zászlót. — Az ünnepségen a hősi halált halt Mező Imre elvtára Özvegye beszél. Mező Imre elvtár» gyermekei. c Határőr lesz a rózváriároly is! Gyöngyös városában élnek a hősi halált halt Rózvári Imre alhadnagy hozzátartozói. Nagyanyja, aki felnevelte, édesanyjának nővérei, testvéröccse. Az egész család — ki a tanácsnál, ki üzemben— szorgalmasan dolgozik és gyakran visszaemlékeznek Imrére, akit mindenki, aki csak ismerte őt, szeretett. Imre pedig nemcsak az embereket, ahivatását is nagyonnagyon szerette. — Bizony keveset volt itthon, de akkor mindig vidám volt — sóhajt fel a nagymama. Ha megkérdeztem, mit csináltok ott a messze határon, akkor Imre rendszerint csak ennyit felelt: jól vagyunk, énekelünk, vigyázunk a határra. Aztán még valami tréfával próbálta elütni a további beszélgetést, hogy még többet ne kérdezzenek tőle. Mindig csinos volt, pontos és rendszerető, parancsnokairól tisztelettel beszélt. Egyszer azt mondta, hogy továbbszolgáló lesz a határőrségnél. A családtagok könnyes szemmel Újra meg újra átlapozzák azt a kis könyvet, amely Rozvári Imre és hős társai, a határőr mártírok tetteit örökíti meg. Közben beszélgetés folyik. A felszabadulás előtti keserűségeikről, az elmúlt 12 esztendő kemény harcairól, eredményeiről, a galád ellenforradalomról. Szabad életünkről, felemelkedésünkről esik a legtöbb szó, van miről beszélni. Rozvári Károly, a hős testvéröccse szakasztott mása bátyjának. Szeméből határozottság, keménység csillan elő. Ő sem bőbeszédű ember, Imre sem volt az. Károly a múlt hónap végén volt sorozáson. Mikor megkérdezték tőle, hova szeretne bevonulni, ennyit mondott: én is határőr szeretnék lenni, a bátyám is az volt! És Rotvári Károly már készülődik új feladatára. Ha nem mondja, akkor is sugárzik szeméből, hogy ő is úgy érez, gondolkodik, ahogy hősi halált halt testvére, Bózvári Imre, aki szerette népét, védte a munkásosztály hatalmát élete árán is. Bózvári Károly már korábban megmutatta, hogy áldozatkész ember: még az októberi ellenforradalom előtt mint segédrendőr vállalt társadalmi munkát Gyöngyösön. S nagyon szereretne határőr lenni. Méltó akarok lenni bátyámhoz cselekedeteimben is — mondja. — Határőrök, ti valamenynyien fogjátok keményen a fegyvert, hogy még egyszer ne üthesse fel undok fejét az ellenforradalom! — üzend Rozvári Károly. Legyen határőr Bózvári Károly is! Lépjen bátyja nyomdokába, álljon helyére, fogja meg azt a fegyvert, amelyet Bózvári Imre elvtárs haláláig keményen szorított. H. S