Határőr, 1959 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1959-01-06 / 1. szám

, akik eelöl jártak a harcban A kórházi ágyon aprótermetű asz­­szony pihen. Szinte belesüp­ped a párnákba, s eltakarják a szekrényre, az ágyra rakott köny­vek. A sovány arcban csak a nagy szemek csillognak, s a sötétvörös, itt-ott egy-egy ősz hajszálat csillog­tató hajkorona árulkodik a hajdani szépségről. Kellner Sári — Váry Zoltánna elvtársnő egyike azoknak, akik kezdettől az ifjúmunkás moz­galomban dolgoztak. A régi mozgalmas időkre így em­lékszik: „ K­özépiskolás voltam, ami­kor egy alkalommal vő­legényem elvitt a Galilei­­kör meg­beszélésére. Csak mint csendes szemlélő vettem részt a vitán, de emlékszem — napo­kig ennek hatása alatt vol­tam. Akkor dühöngött az első vi­lágháború, nem volt család, ahonnan ne hiányzott volna az apa, a szerető fiú. Az itthonma­­radott halkat a munkanélküliség, a nélkülözés, az élelmiszerhiány sanyargatta. Én naponta Kis­pestről jártam be, s jól ismer­tem a magunk és szomszédaink sanyarú életét. S az kapott meg a legjobban a Galilei-kör vitá­ján, hogy ezek a fiatalok meny­nyire­ ismerik a gondokat, bajo­kat, és változtatni akarnak rajta. Csatlakoztam hozzájuk, s tel­kesen vállaltam el a rám bízott munkát. Ekkor már tudtam, hogy kommunista irányítással dogozunk. Nagy halom, a háború befe­jezését követelő, a frontszolgá­lat megtagadására buzdító röp­lapot kaptunk. Ezeket a ka­szárnyák környékén szórtuk szét — a katonák lázas izgalom­mal olvasták —, sőt a kaszár­nyákba is becsempésztük őket, ott azután kézről-kézre járt. Másik állandó jellegű mun­kánk volt, hogy levelezőlapokra háborúellenes, antimilitarista jelszavakat írtunk, s a pesti bérházakban egy-egy lépcsőhá­zat végigfutva, a levélszekré­nyekbe és az ajtó alá csúsztat­tuk. Egyre szenvedélyesebben, egy­re többet dolgoztam, és csodála­tos emberekkel ismerkedtem meg: diákokkal a frontról visz­­szaérkezett katonákkal, gyári ifjúmunkásokkal. Amellett, hogy együtt dolgoz­tunk és főleg a propaganda­munkában, az agitációban kap­tam szerepet —, ha hozzájutot­tunk — szinte „ettük” a marxis­ta irodalmat, s minden úton­­módon terjesztettük a Szovjet- Oroszországból érkező híreket. Röplapjainkon a háború befeje­zését, a munkások fizetéseme­léseit, szabad középiskolákat és egyetemeket követeltünk. Az agitációnak volt egy ér­dekes formája — a villamos­­vita. Hárman, négyen egy villa­moskocsira szálltunk fel, s egy­mástól távol ülve, vagy állva helyezkedtünk el. Egyikünk megjegyzést tett a háborúra, az élelmiszerellátásra, vagy a mun­kások sanyarú sorsára. Másik társunk tovább fűzte a monda­tot, s nem­ emlékszem egy alka­lommal sem arra, hogy a kez­deményezésből ne kerekedett volna parázs vita. Az elégedet­len, meggyötört emberek szid­ták a háborút, követelték a bé­két, azt, hogy a visszatérteknek biztosítsanak munkát. Mi pedig bele-beleszólva a vitatkozásba, beszélgetésbe, rávezettük az embereket — a villamos uta­sait —, hogy nem elegendő so­pánkodni, tenni kell a kizsák­­­mányolók ellen. Ugyancsak ebben az időben a pesti bérházak kapui alatt árul­tuk a Vörös Újságot és később az Ifjú Proletárt, amit szerveze­tünk adott ki. De legjobban két élményre emlékszem. Az egyik az Ifjúmunkásai Országos Szövetségének alakuló összejövetele. Ez 1918. december 28-án történt, s ekkor már jó féléves munka állt mögöttünk, sok nézeteltérésünk volt köz­ben a szociáldemokratákkal. Mi ugyanis a Kommunista Párt irányításával dolgoztunk. Még ma is előttem van. Az Erzsébet körútról fordultunk ki az Eötvös utcába, s az egyik épületben gyűltünk össze (Eöt­vös u. 3.) s itt mi, a kommunis­ta eszméket vallók kimondtuk, hogy elszakadunk a szociálde­mokrata párttól, és önálló szer­vezetként megalakítjuk az Ifjú­munkások Országos Szervezetét. Igaz, akkor a kommunista párt­hoz való csatlakozásunkat még nem mondtuk ki, taktikai okok miatt, de minden munkánkban a párt irányított, s az ő célkitű­zéseit valósítottuk meg. A másik szép élményem, s ez már a tanácsköztársaság kiki­áltása után volt — a KIMSZ alakuló kongresszusa. 1919-ben — június 20-án — emlékszem, ragyogó, napsütéses nap volt, a Váci utcai új Városház nagyter­mében gyűltünk össze. Az ün­nepi alkalomra a termet vörös zászlókkal, virágfüzérekkel dí­szítettük fel. Közel 200 küldött és az IOSZ vezetői: Lékai Já­nos, Balogh László, Fazekas Er­zsébet, a Lovasi testvérek, Ga­­rai Károly, Ormos Böske, Berg­mann Géza, és még sokan má­sok — akikre ma már név sze­rint nem emlékszem — vettek részt a kongresszuson. Ma is emlékszem, hogy sok fiattal kül­dött katonaruhában jelent meg, még lőporfüstösen, egyenesen a frontról érkezett. Máig is előt­tem van a tanácskozás, amelyen a munkások és diákfiatalok kö­zös osztályérdekeit magyaráz­tuk, s emlékszem, milyen élénk vita volt a vezetés módszereiről. A kétnapos tanácskozáson kimondtuk, hogy szervezetünk ezentúl a Kommunista Ifjúmun­kások Magyarországi Szövetsé­ge nevet viseli, s tetteinket Marx és Lenin tanításai veze­tik... Régem­ volt, 40 évvel ezelőtt, s ha magamban visszagondolok rá, csak úgy nevezem: ez a mi hőskölteményünk. • A­z aprótermetű asszony a kór­■** házi ágyon pihen. Súlyos be­teg, mert sem egészségét sem életét nem kímélte, ha a pártért, a pártnak áldozatot kellett hoznia. S nem pi­hentek a társai sem, s tetteikkel, sorsukkal írták meg a leggyönyö­rűbb hőskölteményt. Kovács Margit Braun Éva Kilián György Kulich Gyula Lékai János Dőwy Sándor Ságvári Endre Az ifjúmunkások kongresszusa

Next