Határőr, 1959 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1959-01-06 / 1. szám
, akik eelöl jártak a harcban A kórházi ágyon aprótermetű aszszony pihen. Szinte belesüpped a párnákba, s eltakarják a szekrényre, az ágyra rakott könyvek. A sovány arcban csak a nagy szemek csillognak, s a sötétvörös, itt-ott egy-egy ősz hajszálat csillogtató hajkorona árulkodik a hajdani szépségről. Kellner Sári — Váry Zoltánna elvtársnő egyike azoknak, akik kezdettől az ifjúmunkás mozgalomban dolgoztak. A régi mozgalmas időkre így emlékszik: „ Középiskolás voltam, amikor egy alkalommal vőlegényem elvitt a Galileikör megbeszélésére. Csak mint csendes szemlélő vettem részt a vitán, de emlékszem — napokig ennek hatása alatt voltam. Akkor dühöngött az első világháború, nem volt család, ahonnan ne hiányzott volna az apa, a szerető fiú. Az itthonmaradott halkat a munkanélküliség, a nélkülözés, az élelmiszerhiány sanyargatta. Én naponta Kispestről jártam be, s jól ismertem a magunk és szomszédaink sanyarú életét. S az kapott meg a legjobban a Galilei-kör vitáján, hogy ezek a fiatalok menynyire ismerik a gondokat, bajokat, és változtatni akarnak rajta. Csatlakoztam hozzájuk, s telkesen vállaltam el a rám bízott munkát. Ekkor már tudtam, hogy kommunista irányítással dogozunk. Nagy halom, a háború befejezését követelő, a frontszolgálat megtagadására buzdító röplapot kaptunk. Ezeket a kaszárnyák környékén szórtuk szét — a katonák lázas izgalommal olvasták —, sőt a kaszárnyákba is becsempésztük őket, ott azután kézről-kézre járt. Másik állandó jellegű munkánk volt, hogy levelezőlapokra háborúellenes, antimilitarista jelszavakat írtunk, s a pesti bérházakban egy-egy lépcsőházat végigfutva, a levélszekrényekbe és az ajtó alá csúsztattuk. Egyre szenvedélyesebben, egyre többet dolgoztam, és csodálatos emberekkel ismerkedtem meg: diákokkal a frontról viszszaérkezett katonákkal, gyári ifjúmunkásokkal. Amellett, hogy együtt dolgoztunk és főleg a propagandamunkában, az agitációban kaptam szerepet —, ha hozzájutottunk — szinte „ettük” a marxista irodalmat, s minden útonmódon terjesztettük a Szovjet- Oroszországból érkező híreket. Röplapjainkon a háború befejezését, a munkások fizetésemeléseit, szabad középiskolákat és egyetemeket követeltünk. Az agitációnak volt egy érdekes formája — a villamosvita. Hárman, négyen egy villamoskocsira szálltunk fel, s egymástól távol ülve, vagy állva helyezkedtünk el. Egyikünk megjegyzést tett a háborúra, az élelmiszerellátásra, vagy a munkások sanyarú sorsára. Másik társunk tovább fűzte a mondatot, s nem emlékszem egy alkalommal sem arra, hogy a kezdeményezésből ne kerekedett volna parázs vita. Az elégedetlen, meggyötört emberek szidták a háborút, követelték a békét, azt, hogy a visszatérteknek biztosítsanak munkát. Mi pedig bele-beleszólva a vitatkozásba, beszélgetésbe, rávezettük az embereket — a villamos utasait —, hogy nem elegendő sopánkodni, tenni kell a kizsákmányolók ellen. Ugyancsak ebben az időben a pesti bérházak kapui alatt árultuk a Vörös Újságot és később az Ifjú Proletárt, amit szervezetünk adott ki. De legjobban két élményre emlékszem. Az egyik az Ifjúmunkásai Országos Szövetségének alakuló összejövetele. Ez 1918. december 28-án történt, s ekkor már jó féléves munka állt mögöttünk, sok nézeteltérésünk volt közben a szociáldemokratákkal. Mi ugyanis a Kommunista Párt irányításával dolgoztunk. Még ma is előttem van. Az Erzsébet körútról fordultunk ki az Eötvös utcába, s az egyik épületben gyűltünk össze (Eötvös u. 3.) s itt mi, a kommunista eszméket vallók kimondtuk, hogy elszakadunk a szociáldemokrata párttól, és önálló szervezetként megalakítjuk az Ifjúmunkások Országos Szervezetét. Igaz, akkor a kommunista párthoz való csatlakozásunkat még nem mondtuk ki, taktikai okok miatt, de minden munkánkban a párt irányított, s az ő célkitűzéseit valósítottuk meg. A másik szép élményem, s ez már a tanácsköztársaság kikiáltása után volt — a KIMSZ alakuló kongresszusa. 1919-ben — június 20-án — emlékszem, ragyogó, napsütéses nap volt, a Váci utcai új Városház nagytermében gyűltünk össze. Az ünnepi alkalomra a termet vörös zászlókkal, virágfüzérekkel díszítettük fel. Közel 200 küldött és az IOSZ vezetői: Lékai János, Balogh László, Fazekas Erzsébet, a Lovasi testvérek, Garai Károly, Ormos Böske, Bergmann Géza, és még sokan mások — akikre ma már név szerint nem emlékszem — vettek részt a kongresszuson. Ma is emlékszem, hogy sok fiattal küldött katonaruhában jelent meg, még lőporfüstösen, egyenesen a frontról érkezett. Máig is előttem van a tanácskozás, amelyen a munkások és diákfiatalok közös osztályérdekeit magyaráztuk, s emlékszem, milyen élénk vita volt a vezetés módszereiről. A kétnapos tanácskozáson kimondtuk, hogy szervezetünk ezentúl a Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetsége nevet viseli, s tetteinket Marx és Lenin tanításai vezetik... Régem volt, 40 évvel ezelőtt, s ha magamban visszagondolok rá, csak úgy nevezem: ez a mi hőskölteményünk. • Az aprótermetű asszony a kór■** házi ágyon pihen. Súlyos beteg, mert sem egészségét sem életét nem kímélte, ha a pártért, a pártnak áldozatot kellett hoznia. S nem pihentek a társai sem, s tetteikkel, sorsukkal írták meg a leggyönyörűbb hőskölteményt. Kovács Margit Braun Éva Kilián György Kulich Gyula Lékai János Dőwy Sándor Ságvári Endre Az ifjúmunkások kongresszusa