A Hazáért, 1963 (18. évfolyam, 1-53. szám)
1963-01-08 / 2. szám
Ez történt az ismét végéhez ért egy esztendő. Sok eredménnyel gazdagította a csillagászat és az űrhajózás tudományát. Igaz ugyan, hogy ezúttal kevesebb probléma oldódott meg, mint amennyi felvetődött. A felfedezésekben gazdag év ismertetését kezdjük ezúttal a végén. Nem a naptári év végén, hanem a világ végén. Világ vége — tudományos szemmel Az asztrológusok (csillagjósok) 1962. február 5-re világ végét, a szerényebb rémhírterjesztők, „szörnyű kozmikuskatasztrófakát” hirdettek. „Kitör a Gellé hegy, kettéválik a Föld, elelgednek a kontinensek”. Ezek voltak a legfőbb rémhírek Oka egy egyszerű, bár nem túlságosan gyakori, de nem is ritka jelenség volt. Ezen a napon látszólag egy irányban helyezkedtek el a bolygók az égbolton a Nap irányában. (A jelenség a szabad szem számára láthatatlan volt, mert nappal csak a Nap látszik az égbolton.) A világ ve® „ezúttal” éppúgy elmaradt, mint a régebbi 193 rémhíráradat esetében, amit az elmúlt kétezer év alatt feljegyeztek. Az egész bolygó-együttállásnak egyetlen tudományos jelentős volt: február 5-ére a Hold is ebben az irányban helyezkedett el s eltakarva a Napot, a Csendesz- óceánról nézve napfogyatkozást® láthattak. Sem a Föld, sem a naprendszer „egyensúlyát” nem bontotta és nem is bonthatja csomag a bolygók egy irányportosulása. Ha a irányban elhelyezkedő Nap és Hold együttes árapálykeltő erejét másfél millió egységnek veszszük, a bolygók csoportosulásából származó pillanatnyi többlet mindösszemásfél egység. S ezt műszerekkel kimutatni éppoly remény idén feladat lenne, mint a tengerparton mérőléccel várni, mennyit emelkedik a víz szintje, ha az óceán közepébe egy ökölnyi kődarabot ejtettünk. Földet soha semmiféle korus katasztrófa el nem pusztíthatja, ezt a fizika törvényei egyszerűen kizárják. Mégis lesz világvége , már mint a földi világnak vége, csak éppen milliárd évekig kell várni. S hogy meddig, azt éppen az elmúlt esztendő Asztrofizikai (csillagfizikai) kutatásaiból tudjuk. A Nap típusú, sárga fényű, hatezer fokos felszíni hőmérsékletű törpecsillagok egyenletes sugárzási állapota (stabilitása) a számítások szerint 13 milliárd évig tart A Nap esetében ebből 5—6 milliárd év telt el csupán. Ezalatt megszületett a bolygórendszer s a Nap mérsékelt sugárzási övezetében keringő bolygókon kialakulhatott az élet, majd a Földön elértük az értelmes lények korszakát. Az élet további 7—8 milliárd éven keresztül fejlődhet, s mint mondani szokás, azután meglátjuk, mi lesz. Valószínűleg felforrósodik a Nap, a Föld az élet hordozására alkalmatlanná válik. A tudomány szilárdan hiszi, hogy a távoli jövő elképzelhetetlenül fejlett emberisége megtalálja majd a megoldást, a természet leigázásának azt a módját, amellyel biztosítani tudja fennmaradását. Átviszik a Földet egy jól sugárzó csillag bolygórendszerébe? Esetleg űrhajókaravánok ezrei szállítják át az emberiséget egy idegen csillag lakható vagy lakhatóvá tett bolygójára? Talán mesterséges Nap világít majd bolygónk egén? Egy érdekes üstökös Az ezüstös fénypontokkal telehintett égen néha furcsa fénycsóva tűnik fel. Mint óriási reflektor hasítja iketté az égnában átlag tíz üstököst fedeznek fel évenként. A rekordot az 1947-es év tartja, ekkor 14 új üstökössel bővült a katalógus. Ritka közülük a szabad szemmel is látható, utoljára 1957-ben láttunk üstököst puszta szemmel — abban az évben kettőt is. A jégbe ágyazott kőtörmelék alkotta üstökösök a legkülönbözőbb pályákon keringenek a Nap körül, és a legváratlanabb időpontokban bukkannak fel. A távcsöves megfigyelések 350 éve alatt közel ezer üstököst fedeztek fel. Minden korban akadtak üstökösspecialisták, főleg amatőrök, akik éjszakáról éjszakára „vadászgattak” az égbolton s nagy gyakorlattal az üstökösök egész sorát fedezték fel. Az amerikai Brooks élete végéig kistisztviselő maradt, jóllehet 25 felfedezéssel örökítette meg nevét. A francia Pons, a marseille-i csillagvizsgáló portása 37 felfedezéssel tartja a rekordot. Az,amerikai Burnham olyan üstökös felfedezéssel dicsekedhet, amely megérdemli a véletlenek véletlene elnevezést. Maga készítette távcsövét 1958. február 21-én fordította először az ég felé az arizonai domboldalakon. Az Orion csillagkép egyik fényes csillagát állította a látómezőbe — így akarta kipróbálni távcsöve teljesítőképességét. Azonban csillag helyett egy elmosódott, ködszerű fényforrást talált a látómezőben. Ez volt az 1958-as év első üstököse,a Burnham üstökös. Azt mondják, kevés az ilyen szerencsés szemű (vagy inkább kezű?) amatőr. Most egyről tudunk. A belga Roland, az 1956. évi híres Arend Roland üstökös egyik amatőr felfedezője, akinek a keze is szerencsés: évekig a belga asztaliteniszválogatott tagja volt. Az 1962. év, bár nem hozott üstökösszenzációt, egy különös üstökös mégiscsak „távcsővégre” akadt. Tanao Seki japán csillagász fedezte fel februárban, majd tőle függetlenül R D. Lines az Egyesült Államokban. A Seki—Lines üstökös áprilisban haladt el napközelben, ekkor mindössze 4,6 millió kilométerre járt a Nap felszínétől, távolsága tehát alig volt több, mint három napátmérő. (Bármennyire is megközelítette a Napot, nem zuhant és nem is zuhanhatott belé, mert ha egy test megfelelő pályabeli sebességgel rendelkezik, akkor az égi mechanika törvényei ezt egyszerűen kizárják.) A nagy napközelség azonban érdekes fizikai változásokat okozott az üstökös szerkezetében, amelyről az hósszúságú csóva megrövidült, eltorzult, összfényességet. Vajon sue Ita a porta , 's a por az: •an”, akkor a lecsökkenni kell, éppen a porszemcsékről verődik vissza. A Seki—Lines üstökös így közvetlenül bizonyította a Nap sugárnyomásának erejét és egyúttal igazolta azt a régebbi elméletet, amely szerint az üstököscsóvák anyagának jelentős részét por alkotja. A Hars és a Vanus — akát szomszádvár a Naprendszerben A ma embere más szemmel látja a csillagokat és a bolygókat, mint 1957 előtt, mert tudjuk, hogy a szomszédos égitestek felkeresése viszonylag rövid idő kérdése. Az űrhajózás két első bolygócélpontja, a Mars és a Venus kutatása új lendületet kapott az első szputnyik felbocsátása óta. Az elmúlt évben szovjet csillagászok ismét megvizsgálták a régi kérdést, miért vörös a Mars bolygó színe? Már előzőleg is valószínűnek látszott, hogy e kisméretű bolygó felszínén vörösessárga homoksivatagok vannak, amit a felszínén jelentkező por- vagy homokviharok is alátámasztottak. De miért vörös az ottani porszívnek az lr új guspuszévben hirtelen miért? A egyszerűen vából, s ha tökös gus nyességne hiszen a A „Mars 1” automata szovjet űrállomás fényképe