A Hazáért, 1966 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1966-12-07 / 49. szám

mély. S a mentőmunkálatok­ban is jártasnak kell lennie. Az osztag okmányai között lapul meg szerényen - a töb­bi hasonló között — az a le­vél, amelyben a Dunai Ha­józási Vállalat köszönetét fe­jezi ki egy elkötődött jugo­szláv tengerhajó sikeres meg­mentéséért Simna törzsőr­mester legénységének. Az itteni szolgálat kemé­nyebb fegyelmet követel. Ta­lálóan fejezte ki ezt Jancus­­ka őrnagy elvtárs: „Ami a vízbe esett, azt már senki sem emeli fel". Mert a dunai határőrök kezében nemcsak saját életük és testi épségük van, hanem sokat érő anyagi eszközök is. Egyszerre csak mentőövek­be bújnak a határőrök, így szokták ezt a kikötő- vagy indulási manővereknél tenni. S tényleg: a motoros mesteri módon pontosan áll meg azon a helyen, ahol Petriilka őrmester legénysége már vár­ja a váltást. A motoros fe­délzetén ott vannak Proház­­ka és Janca határőrök. Csak néhány órával később tud­tam meg, hogy Petrzílka ka­tonáit általában „asztalos le­génységnek" nevezik. Mert ámbár Petrzílka elvtárs már 15 esztendeje viseli a tenge­rész-egyenruhát, még most sem tagadja le eredeti szak­máját. Na, és Janca is szak­mabeli. Moncol határőr vi­szont ács, úgyhogy tulajdon­képpen csak Proházka határ­őr és Dub őrvezető „rontják kissé” az asztalos minőséget. Ellensúlyozza ezt, hogy szin­tén kiváló katonák. Hisz Dub elvtársat ezért is választották az ifjúsági szervezet elnöké­vé és vették fel a kommunista párt tagjává. A két parancsnok — Simna és Petrzilka — átadja egy­másnak a szolgálatot. Mi a többi határőrrel megtekintjük azokat a helyeket, ahol már sok határsértőt fogtak el. Augusztus végén például itt voltak szolgálatban. Homola és Pacenda határőrök, Nem­­cok őrmesterrel. Homola elv­­társ nagyon is jól emlékszik azokra a pillanatokra. Ti­zenkilenc óra körül, vagyis tulajdonképpen húsz perccel a szolgálat kezdete után, a túlsó parton egy személyt pil­lantott meg. A motoros ab­ban a pillanatban elvált les­helyétől és sebesen szá­guldott a túlsó part felé. Némcok és Homola nagy ug­rással a parton termett, s el­fogta a határsértőt. Nem először s egész bizto­san nem is utoljára történt, hogy határőreink sikeresen intézkedtek. Sok-sok ilyen esetről beszélhetne Jancus­­ka elvtárs. Dunai határőreink figyelmét nem kerülték el azok a merész emberek sem, akik a petrzalkai hídról vetet­ték le magukat a külföldi ha­jó fedélzetére; a Duna hullá­maiban felfedezték azokat az úszókat is, akik Ausztriába akartak átevickélni. Ámbár három közülük örökre eltűnt a mélyben, de a másik kettő a határőrök kezei között vé­gezte be kalandos útját. Egy dologban egyformák dunai határőreink a száraz­földiekkel , a feladatok mara­déktalan teljesítésében. Mind­­annyiuknak az a jelszavuk: a határon érvényes okmá­nyok nélkül, nem jut át senki... ZDENEK BURES (Juraj Mencik fordítása) Dub­lnvezető lelkiismeretesen látja el szolgálatát É­ venként visszatérő felelősség­­teljes feladat megoldása vár ránk ismét. A határőrség­hez és karhatalomhoz be­vonult ifjú emberek katonává kép­zése, erkölcsi-politikai nevelése, szak­mai felkészítése mindannyiunktól, de legfőképp a kiképzőpontok okta­tói keretének céltudatos, fáradságos és türelmes munkájától függ. Ez a munka bonyolult! Számtalan lélektani, fizikai összetevője mellett nem kis jelentőséggel bír a kiképző­­keret tárgyi és módszertani képzett­sége, lelkiismeretessége és tudatos­sága. Tapasztalataink azt bizonyítják, hogy ezen elvtársak rendelkeznek mindazon tárgyi ismeretekkel, me­lyek birtokában képesek a — jófor­mán iskolapadokból — bevonult fia­talokból kiválóan képzett határőrö­ket, honvédeket nevelni. Nem mindegy azonban, hogy mi­ként jutunk el ennek a végső célnak az eléréséhez. Az oktatói és nevelési módszerek — ismeretes előttünk — kölcsönhatásban állnak a tudatfor­málódással, az aktivitással, a han­gulati tényezőkkel és ezeken keresz­tül konkrétan az elsajátítás fokában tükröződnek. Vannak elvtársak azonban, akik úgy vélik, hogy a foglalkozásvezető­nek elegendő egy adott témakörből csak tárgyilag kifogástalanul felké­szülni, ez módszertanilag kevésbé szükséges, hiszen a módszerek nem változnak, és a több évi gyakorlat alapján ezeket úgyis ismerik. Meg kell mondani, hogy ez az állás­pont téves, és a módszerek ilyen mó­don kialakult ismerete is csalóka le­het. Igaz, hogy az oktatási alap­­elvek és módszerek lassab­ban fejlődnek és változnak, mint az oktatás anyaga. Az is igaz, hogy gyakorlatból elsajátít­hatunk bizonyos­­fokú módszertani jártasságot, de képességekre csak a didaktikai ismeretek rendszeres ta­nulmányozásával tehetünk szert. Ah­hoz, hogy egy foglalkozáson a tárgy­­gyal összhangban levő legjobb mód­szert kiválaszthassuk, alkotó gondol­kodásra van szükség. Ha rosszul vá­lasztunk, az megakadályozhatja a tervezett nevelési és kiképzési cél el­érését. Ugyanakkor azt is ki kell je­lentenünk, hogy nincs önmagában jó vagy rossz módszer. Az egyik, amely jó lehet tantermi foglalkozáson, nem valószínű, hogy célravezetően alkal­mazható terepen. Minden foglalkozás megköveteli tehát az esetenkénti módszertani előkészületeket, mert enélkül az lélektelen és gépies idő­töltés, ami nem eredményezheti a teljesítményképes tudás kialakulását. A szocialista oktatáselmélet ellene van minden módszerbeli egyoldalú­ságnak, azonban vannak szempontok, melyek — a módszerek hatékonysá­gának szem előtt tartásával — azok megválasztását befolyásolják. A foglalkozás módszerét legközvet­lenebbül és legdöntőbben a foglalko­­zás tárgya határozza meg. Nyilván­való, hogy a különböző kiképzési ágak, de azon belül a tárgykörök, sőt egyes foglalkozások tartalmának sajátosságai jelentős befolyást gya­korolnak azok oktatásához szükséges legjobb módszerek összeállításához.­­Bár a legtöbb módszer csaknem minden kiképzési ág oktatásánál al­kalmazható, azonban különböző módon és mértékben. Minden esetben meghatározó a fog­lalkozás célja is. Kézenfekvő, hogy más módszert kell alkalmaznunk egy új ismeretet adó, egy rendszerező jel­legű, vagy egy ismétlő foglalkozás során. Míg az előbbinél az elbeszélés magyarázattal, az utóbbiaknál a be­szélgetés módszere lehet eredményes b­efolyásolja a módszerek meg­választását a foglalkozáson részt vevők meglevő tudása, felfogó és teherbíró képes­sége, valamint egyéni tulajdonságai (érdeklődésük, értelmük, általános műveltségük, érzelmi világuk, fizi­kai állóképességük stb.). A foglalkozás anyagi biztosításának lehetősége ugyancsak meghatározó tényezője az alkalmazandó módsze­reknek. Irreális volna a szemlélte­tésre gondolni, mint módszerre, mi­kor az adott tárgy vagy anyag okta­tásához semmiféle szemléltető eszköz nem áll rendelkezésre. Ugyanakkor viszont ilyen esetben a szemléletes­ség elvének más módszerrel történő erőteljesebb alkalmazására kell tö­rekedni. Nem utolsósorban pedig a foglalkozásvezető szakmai és oktatói felkészültsége az, ami meghatározza egy foglalkozás levezetése során a módszereket. Természetes, hogy a képzettebb és oktatói tapasztalatok­kal rendelkező foglalkozásvezető na­gyobb hozzáértéssel képes eldönteni és összhangba hozni az adott foglal­kozáson legjobb eredménnyel alkal­mazható módszereket.­iután az egyes oktatási mód­szerekkel, azok sajátos és célszerű alkalmazási terüle­teivel­­korábban már fog­lalkoztunk, részletezésük nincs szán­dékunkban. Újólag felhívjuk azonban a figyelmet arra, hogy az oktatási módszereket a foglalkozásvezetőnek nem áll jogában szubjektív véleke­dés alapján önkényesen megválasz­tani, hanem azokat csak a törvény­­szerűségek ismeretében, a követelmé­nyeket kielégítve szabad meghatá­rozni. Zámbó Tibor százados kiképzők újabb erőpróbája M­ág is HAZÁÉRT 11T

Next