A Hazáért, 1969 (24. évfolyam, 1-53. szám)

1969-09-17 / 38. szám

„Programokat a többség kormány­zó erőinek kell ké­­szíteni. Az ellen­zék feladata, hogy a szük­séges javításokat előter­jessze”, mondta Thielen, az NPD alelnöke, pártjá­nak 1966. június 17-én, Karlsruheban tartott or­szágos konferenciáján. Thielen megpróbálta elhi­tetni a közvéleménnyel, hogy pártjának sem prog­ramja, sem véglegesen le­zárt elmélete nincs, s az NPD valójában nagyon is egyértelmű programját rögtönzéseknek, holmi el­lenzéki korrekciós javasla­toknak tüntette fel. A szándék mögött koránt­sem a szerénység domi­nált, de annál inkább az óvatosság, az a törekvés, hogy a párt létére veszé­lyes megnyilatkozásokat a vezetőség adott esetben — ha arra szükség van — egyéni felfogásnak minő­síthesse. Harminc NEMI Anrich professzor (volt náci történész), az újfa­siszta párt főideológusa, már egy évvel a párt II. országos pártnapja előtt kidolgozta és az 1965-ös választásokra közzé tett kiáltványban meghirdette az újfasiszta párt program­ját. Igaz, Anrich kerülte a hagyományos nemzeti szocialista terminológiát, a dokumentumból mégis kitűnik, hogy a sok kis ta­gadás nem más, mint egy­­egy alfejezete a nemzeti szocializmus tanának. A Kiáltványban az NPD összesen harmincszor mond nemet, és ezzel nyíl­tan az ellenzék szerepében tetszeleg. Ellenzi­ Nyugat- Németország folyamatos beolvasztását a NATO-ba, a téridegen hatalmakat, a közvagyon tékozlását, a hiú reprezentálást és a pa­zarló építkezéseket, a „bonni pártok” monopol­igényét, az egyre inkább terjedő korrupciót, a nagy­kereskedelmi világ idegen érdekeit és jogtalan hatal­mi igényét, a külföldi tő­ke behatolását, a német nagyipar és a világkon­szernek társulását, a mate­rializmust, a külföldi munkaerőket, „azt, hogy a szakszervezetek és a vál­lalkozó szövetségek politi­kai előjogokat bitorolja­nak”, ellenzi a külföldnek nyújtott fejlesztési segélyt, a „rejtett hozzájárulások további fizetését”, a jóvá­tételt, az államok kultúr­­felségjogát, a szex-üzleteket, „a megromlott környezet romboló hatását”, a nyil­vános erkölcstelenséget, a film, a tv, a rádió véle­ménymonopóliumát, a nemzeti morális értékek „egy lelkiismeretlen klikk által történő, szisztemati­kus aláaknázását és meg­vetésre méltóvá tételét”, az erőszakos bűnözőket, „a tömegek felelőtlen be­avatkozását az eljárások­ba”, az idegen hatalmak nyomását, „a múlt meg­tagadását szolgáló egyol­dalú pereket”, a „hazaáru­lás felmagasztalását és azt a megállapítást, hogy Né­metország az oka a világ minden bajának”, „a né­metek egyedüli bűnössé­géről szóló hazugságot”, a lemondási készséget (vagy­is a birodalom elvesztett területéről való lemondást), „az alávetettség káros szellemét és a kollektív bűnösség elismerését”, az idegen hatalmak hegemó­niáját. Íme, a Kiáltvány gerin­ce, amelyet az újfasiszta párt vezetősége a szüksé­ges javítások előterjeszté­sének minősített, nem más mint az NPD hivatalos programja. A lapos ellenzé­kieskedéssel takart dema­gógiát elejétől végig a ná­cizmus ágáló szelleme itat­ja át, érezni a sorok között a sértett náci bosszúvágyát. Ellenzik a NATO-ba olva­dást, mert önálló, ütőképes német hadibázist óhajta­nak; kiátkozzák Amerikát, mint téridegen hatalmat, mert német hegemóniáról álmodoznak Európában; tá­madják a koalíciós pártok monopoligényét, hogy ma­guknak helyet csináljanak a kormányban. S aztán már leplezetlen nyíltsággal kö­vetelnek elégtételt a nácik számára: a jóvátételek azonnali beszüntetésével kezdik, a nemzeti múlt mo­rális értékeinek — a fasiz­musnak — tisztára mosda­­tásával folytatják. Tiltakoz­nak a náci múlt elítélése miatt, tagadják a fasiszták háborús bűnösségét, a Hit­ler ellen harcoló német el­lenállókat arcátlanul haza­­árulóknak bélyegzik. Hogy a német polgárt — aki ne­tán még nem tudná, hogy kikkel is van dolga — jól megkavarják bevált fasisz­ta propagandafogással, üres formulákat csúsztatnak a vaskos náci szólamok közé. A közélet visszásságai, a korrupció, a bűnözés, a szexüzletek, az idegen hatal­mak, az idegen tőke elleni kirohanások még mindig meghozták a várt sikert. „... Egész közéletünk ma , olyan, mint a szexuális el­képzelések és csábítások melegháza...” — hangoz­tatják az NDP szónokai és a szónoki bátorságtól taps­ra ihletett hallgatóságnak, lehet, fel sem tűnik, vagy tán felismerték, hogy az el­hangzott szavak Hitler „Mein Kampf’’-jából valók! Makacs trombitások, régi nóták Az NPD nyílt, agresszív nacionalizmusából a Kiált­ványában ízelítőt adott. Nincs az NPD politikájának még egy olyan pontja, amely a sok kozmetikázás ellenére is ennyire magán viselné a nemzeti szocializ­mus anyajegyeit, ahol az „öreg harcosok” olyan ma­kacsul ragaszkodnának a régi nótához. A hivatalos NPD-propaganda szavak­ban a „túlfűtöttség nélküli nemzeti érzés” mellett száll síkra, a gyakorlatban nem az ésszerűen megalapozott nemzeti érzéshez, hanem a legprimitívebb előítéletek­hez szólnak. A német nép nemzeti múltját terhelő barna­ korszakot, a Hitler­­érát mint sajnálatos üzemi balesetet könyvelik el, és úgy folytatják a nemzet „felmagasztalását”, mintha mi sem történt volna, a II. világháborúról, a koncent­rációs táborokról emlékeik sem lennének. Elutasítanak minden, a fasizmust egyetemlegesen elítélő kritikát, önostoro­­zással, nemzetgyalázással, a nemzet erkölcsi értékeinek megsemmisítésével vádol­ják azokat, akik szót emel­nek a nácizmus gonosztet­tei ellen. Gondosan kiépí­tett fedezékeikből lövöldö­zik a nacionalista mérge­zett nyilakat. „Ami ma megindult, az nem azonos az évszázad el­ső négy évtizedének nacio­nalizmusával. Ez az új ge­neráció felzúdulása, azok­nak a kényeskedő viselke­désével szemben, akik meg­állapítják magukról, hogy jobbak, mint mi”. Az idézet von Thaddentól, az újfa­siszta párt vezetőjétől való, s a cikornyás fogalmazás héja alatt a lényeg: az NPD felmenti a háborús bűnösöket, egyenlőségjelet tesz a hitleri Németorszá­got elítélő népek és a hit­leristák közé. Hogy nem ártatlan, a nemzet nagyságát országon belül megvalósítani akaró, a nemzeti pátoszt hazafias érzésből istenítő ideológiá­ról van szó, az kitűnik az újfasiszta párt vezetőjének egy másik nyila­tkozatából. „Tudnunk kellene — mondta Thadden egy évvel a párt megalakulása után —, hogy egyetlen 1945-ben megvont határt sem tudunk olyan hatalommal eltolni, amellyel nem rendelke­zünk ...” A tautológikus frázis nemcsak a hatalom utáni sóvárságról, de a re­­vansizmusról is árulkodik! Anrich professzor az NPD II. országos konferen­ciáján mondott beszédében a nacionalista sóvárgást, a nácik tisztára mosdatását, a tudományosság mázával kente be. A szuverenitásról tartott elvont fejtegetésé­ben oda lyukadt ki, hogy az NSZK-ban mindaddig nem beszélhetnek szuvere­nitásról, ameddig nem nép­szavazás útján döntenek a háborús bűnök elévülését kimondó törvényről. Anrich teóriája szerint ugyanis, ha a német népen múlna, ak­kor már rég megszavazta volna a háborús bűnök el­évülését. A nacionalista demagógia csatlakozó pontja az anti­szemitizmus. Mivel az NSZK alkotmánya az anti­szemitizmust népellenes iz­gatásnak minősítette — az NPD léte az alkotmány be­tartásán múlik —, a zsidó­ság elleni támadás áttételes. A globális offen­zíva he­lyett egyes személyeket vesznek célba. A már korábban idézett Franz Florian Winter írja könyvében: Az NPD-ben még mindig tartja magát a „germán faj” felsőbbren­dűségét hirdető elmélet, különösen a „zsidó fajt” mondják „alsóbbrendű”­­nek. Éppen úgy, mint Hitler idejében, a nemzeti szocia­lizmus virágkorában, a na­cionalizmus elválaszthatat­lanul összefonódott az an­tiszemitizmussal és a re­­vansizmussal. Elképesztő párhuzamok „Óvakodjatok attól a hangnemtől, amelyet egy­kor tanultatok. A közönség hamarabb észreveszi, mint ti” — inti Otto Hess, az NPD propagandafőnöke a tagságot, de, mint kitűnik, hasztalan. Az „öreg harco­sok” lépten-nyomon meg­feledkeznek magukról. Von Bormann professzor 1965. május 8-án mondott beszé­dében szólta el magát: )1Az NSDAP — Nemzeti Szocia­lista Párt — régi tagja va­gyok, és büszke arra, hogy egy ilyen nagy fordulatnál tevékenykedhettem. Min­denki lump, aki arra akar rávenni minket, hogy szé­gyenkezzünk”. .......Az NSDAP a néme­tek színe-javát tömörítette. Az volt a célja, hogy Né­metország számára megsze­rezze azt a helyet, ami megilleti...” E sorok egy müncheni újságban láttak napvilágot 1965. július 16-án, szerzőjük Peter Stöckicht stuttgarti ügy­véd, NPD-tag, akárcsak Bormann professzor, nem tartozik a szemérmes em­berek közé. Miért is hallgatnának az újfasiszta párt tagjai Hess­­re, ha a pártvezetőség nem titkolja a hilleri párttal való rokonságot? Nem kell különös politikai érzék, éleslátás ahhoz, hogy valaki az NPD dokumentumaiban lefektetett követeléseket összehasonlítsa az NSDAP programjával, s a hasonló­ságot kimutassa. „Könyörtelen harcot hir­detünk mindazok ellen, akik tevékenységükkel kárt okoznak a közösségnek” — mondták a nácik 1920-ban (NSDAP-program, 18. pont), s ezt ismétlik utódaik, az NPD Kiáltvány I. alapelvé­ben: „Védekezünk az egy­re szélesebb körben terjedő korrupcióval szemben...” „Szabad és felelősségtel­jes publikációra van szük­ségünk... Nem tűrhetjük, hogy egy lelkiismeretlen klikk tervszerűen aláaknáz­za és megvetetté tegye a nemzeti erkölcsi és morális értékeinket...” — követeli az NPD Kiáltványának IX. alapelvében. A frázis már visszaköszön, az NSDAP 1920-as programjából: „Törvényes harcot követe­lünk a tudatos politikai ha­zugságok sajtó útján törté­nő terjesztése ellen...” Aligha kétséges, hogy Anrich professzor, az NPD Kiáltványának elvi atyja, a dokumentum megfogalma­zásakor honnan vette a mintát. Tudta, hová kell nyúlnia, s azt is, hogy miért! Аж újfasiszta párt portréja „Ha újrakezdeném az életem, ugyanezen az úton járnék.” Ezek­kel a szavakkal búcsúzott az élettől Gabriel Péri, mikor a fa­siszták kivégezték. A francia hazafi szavainak ref­rénjét érezte az ember, amikor a szlovák nemzeti ünnepségek al­kalmával veterán szlovák parti­zánokkal találkozott, akik vissza­emlékeztek a nehéz, de dicsőséges időszakra, a német fasiszta meg­szállók ellen vívott közös harcra. A háborúk történetében számos példa volt a partizánmozgalomra, a népi felkelésre a hódítók ellen, de a második világháborúban bon­takozott ki minden idők legna­gyobb méretű partizánháborúja. E partizánháborúban a nemzeti függetlenség az internacionaliz­mussal fonódott össze. Dánia, Norvégia, Franciaország, Lengyel­­ország, Jugoszlávia és a Szovjet­unió partizánjai közt szinte min­den elnyomott nép fia megtalál­ható volt. Hazánkban a második világhá­ború során nem bontakozhatott ki nagyméretű ellenállás, mégis a más országokban is tevékeny­kedő magyar partizánok és parti­zánosztagok harca révén hozzájá­rultunk népünk és más nemzetek szabadságharcához. Huszonöt évvel ezelőtt a szlo­vák és a magyar nép felszabadu­lásáért küzdöttek Szlovákia he­gyeiben és erdőrengetegeiben a Petőfi Sándor nevét viselő parti­záncsoport tagjai. (Jugoszlávia te­rületén is harcolt egy Petőfi Sán­dor nevét viselő magyar zászló­alj.) A szlovákiai csoport 1944 szeptember közepén alakult és 1945 januárjáig tevékenykedett. Parancsnoka Fábri József volt. (Adler Károly, a csoport első pa­rancsnoka, hősi halált halt.) A 200 fős egységre jelentős és sok­rétű feladat hárult. Gyorsan és váratlanul csaptak le az ellenség járőreire, harcuk folyamán kap­csolatot tartottak a szovjet had­sereg parancsnokságával és a szlovák partizánokkal. A partizá­nok többsége magyar katonaszö­kevény volt, jól ismerte az ellen­ség harcmodorát. A legsikeresebb vállalkozásuk a rudnók­ fürdői, jelentős utánpótlási objektum el­leni támadás volt. Rajtaütéssel megsemmisítették a helyi SS-őr­­séget, és elfoglalták a falut. Utánpótlásuk igen jelentős for­rását az ellenség hadfelszerelése képezte. A hegyekben és az erdő­ségekben csak bizonyos mennyi­ségű zsákmányolt hadianyagot tá­roltak, a többit megsemmisítet­ték. A Petőfi-csoport harcában min­dig a lakosságra támaszkodott, szoros kapcsolatot tartott fenn a községek lakóival. Harci körle­tükben megnehezítették a fasiszta hadsereg utánpótlását. Felrobban­tották a novocsai hidat. Dernónál egy nagyobb fasiszta egység tá­madását verték vissza. A legnagyobb, a Petőfi-csopor­­ton kívül még több apró magyar partizáncsoport harcolt Szlovákiá­ban. De ezek a csoportok később alakultak, mint például a Pusztai­század, amely önálló partizán­­csoportként indult, majd a cseh­szlovák partizánbrigád 11. ezredé­nek első zászlóaljába nyert beosz­tást. A Szlovákiában folyó parti­zánháború sok magyar hős nevét jegyezte fel, akik részesei voltak a szlovák általános nemzeti felke­lésnek, amely a Szlovák Kommu­nista Párt vezetésével, 1944 őszén robbant ki a fasiszták és Tisó uralma ellen. (Zengő) A SZLOVÁK HEGYEK KÖZÖTT Huszonöt éve alakult a Petőfi-partizáncsoport A besztercebányai hősi emlékmű (a képen még építés alatt) Besztercebánya, a Szlovák Nemzeti Felkelés városa

Next