Határőr, 1980 (35. évfolyam, 1-25. szám)
1980-02-29 / 9. szám
álltak egymás mellett, egymástól húsz-huszonöt méter távolságra. Fontos feladatként kapták a terep kis elváltozásainak felismerését, nyomok felderítését. Az akció vezetője és a falu lakossága egyaránt nagyon bízott ennek a kutatásnak a sikerében. A faluban maradt emberek izgalommal várták a friss híreket. Az akcióközpont segítségével szinte állandó öszszeköttetésben álltak a kutatókkal, akik rádión folyamatosan közölték-jelezték az előrehaladást. A helyszínen tartózkodott dr. Herczeg Sándor rendőrorvos, Szigetváron készenlétben álltak a mentők. Az utolsó „roham” A köd már éjszaka felszállt, mégis lassan világosodott. Erős iramban haladtak a kutatók. Hideg volt, s ez tovább súlyosbította az amúgy is egyre aggasztóbb körülményeket. Egyszerűen képtelenség volt megérteni: mi lett a gyerekekkel? „Lecsúsztak az egyik mély vízmosásba? Vagy megfordultak és éppen az ellenkező irányba mentek...? Kifutottak ebből az irdatlan erdőségből? És a legkisebbek...?” A kutatók nyomokat, friss nyomokat kerestek. Néhány pillanatra meg-megálltak kiigazodni, pihenni, aztán mentek, mentek tovább. Sokáig az egyetlen esemény az egyik határőr eltűnése volt. Egy kiigazodásnál vették észre, hogy Bárdos Sándor határőr elmaradt A csoport várt egy darabig, aztán muszáj volt továbbmennie. Rádión keresték a fiút A kutatólánc jobb szárnya ekkor friss nyomokra bukkant. A csoport rendőrei azonnal jelentették az eseményt, és azt a feladatot kapták, hogy nyomon folytassák a kutatást. Közben a kutatóegység befejezte az erdő átvizsgálását és visszatért a faluba. - Megbotlottam valami szederindában - mesélte később Bárdos határőr -, elestem, s alig tudtam felállni. Közben kifordult a lánc, és elhagyott engem. Csaknem egy órát mentem egyedül az erdőben, amikor kiértem egy tisztásra. Rendőrökkel és néhány civillel találkoztam. Mondták, hogy nyomokat találtak, s most azon igyekeznek a gyerekek után. Velük mehettem. Tizenhat főre duzzadt ez a csoport. Gerincét tapasztalt rendőrök - a szigetvári rendőrkapitányság beosztottai - és a vidéket igen jól ismerő helyi lakosok alkották. Ott volt közöttük Kiss János zászlós, Paksi Ferenc főtörzsőrmester, Péter Sándor törzsőrmester, Kiss Béla tizedes, Nagy Zoltán őrmester, a kapitányságról Magyar Jenő százados, a kutyavezető Uszkai Béla főtörzsőrmester. Dr. Herczeg Sándor főhadnagy, rendőrorvos is csatlakozott a csoporthoz. Rajtuk kívül a Kisasszondi testvérek édesapja, valamint Ingola István, a helyi fővadász és Bárdos Sándor határőr. - Jól kivehetők voltak a gyerekek nyomai - meséli Péter Sándor törzsőrmester -, még a pici lábnyomok is. Amikor Uszkai Béla zászlós a nyomkövető kutyával csatlakozott hozzánk, éreztük, hogy előbb-utóbb utolérjük a gyerekeket. A rádió Paksi Ferenc főtörzsőrmesternél volt Állandó összeköttetést tartott a központtal. Ő különösen nagy igyekezettel, minden erejét összeszedve dolgozott. Még éjszaka beleesett egy mély vízmosásba, mégsem adta fel a küzdelmet. És a többiek sem... A csoport továbbra is óriási elszántsággal kutatott. Elmondták a rendőrök, hogy vaddisznók csörtettek közvetlen mellettük - Kiss Béla tizedest fel is lökte az egyik -, szinte függőleges szakadékokat, domboldalakat másztak meg. Halálosan elfáradtak. - Kiértünk egy rétre - mondja Kiss tizedes -, elvesztettük a nyomokat. Pedig mindenképpen meg kellett találnunk a helyes irányt. — Megfigyeltük — folytatja Péter törzsőrmester -, hogy a gyerekek elmentek minden magasleshez, pihenőbódéhoz. Úgy döntöttünk tehát, hogy új nyomokat a dombtetőn levő magaslesnél keresünk. Kilenc óra tíz perckor igen friss gyerek- és kutyanyomokat találtak a kutatók. A sár, az agyag vastagon rárakódott a gyerekek cipőire, már alig lehetett felismerni, kiismerni a nyomokat Mindenesetre elegendőek voltak ahhoz, hogy a csoport új erőre kapjon, s határozott irányban folytassa a kutatást Tíz óra öt perckor Paksi Ferenc rádión közölte a központtal, hogy messziről észrevették a gyerekeket Az erdőn túl, a Margitta-tanya közelében vannak. Néhány perc múlva utolérik őket Mielőtt megláttuk volna a gyerekeket - szól Péter törzsőrmester -, a kutyák „jelezték” egymásnak a találkozást. Elengedtük a kutyát, és szinte röpültünk utána. - A doktor elesett - mondja Bárdos határőr -, hát elkértem tőle a táskát, és futottunk a gyerekek felé. Ők szerteszét ültek, feküdtek a földön. Nagyon kimerültek voltak és fáztak. Valaki meleg teát adott mindegyiknek, az orvos megvizsgálta őket. Péter Sándor törzsőrmester és Nagy István őrmester ölbe vette a legkisebbeket Az egyik kislányon nem volt cipő már. Tóth Ildikó csizmájában meg annyi sár volt, hogy a kislány egyszerűen képtelen volt felemelni a lábát Mindannyiukat gépkocsiba rakták. - Én hoztam be őket A kicsik - meséli Kiss János zászlós - egy pillanat alatt elaludtak, de Kisasszondi Józsi beszámolt a kirándulásukról. Vasárnap délután még vidáman sétáltak az erdőben. Fölmentek a magaslesbe, és kilencven-száz őzet is megszámoltak onnan. Aztán olyan köd ereszkedett az erdőre, hogy két méternél tovább nem láttak. Eltévedtek. A kicsik sokat sírtak. Éhesek, fáradtak voltak, féltek is. Éjjel aludtak valamit a gyerekek. A nagyok fából kis kunyhót építettek, kabátjukkal betakarták a kicsiket. Az egész falu izgatottan várta-fogadta a gépkocsit. A rendőrök karjukra vették az alvó gyermekeket és átadták őket a zokogó szülőknek. Kisasszondi Józsi rögtönzött élménybeszámolót tartott DANYI JÓZSEF A VÁRHELYI LÁSZLÓ felvételei RENDŐRÖK KUTATÁSBAN KIADÓI