Határőr, 1982 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1982-05-28 / 22. szám
Az elsüllyesztett Santo Fé tengeralattjáró A képek a szerző gyűjteményéből valók . De Julio AZ ARGENTIN HAJÓHAD Nehéz meghatározni, hogy, ami a Falkland-szigeteken és az Atlantióceánon ma történik, hova sorolható. Háború alatt ugyanis két vagy több állam fegyveres összeütközését értik. Nincsen azonban egyetlen nemzetközi szerződés sem, amely a háború jogi fogalmának a meghatározását tartalmazná. Fritz Grob, svájci származású író egy munkájában 70 jogi meghatározást sorol fel, amelyeket különböző szerzők adtak a háborúról. Egyik a háborúskodási szándékot, másik a fegyveres küzdelmet, harmadik a nemzetközi jog különböző szabályaival meghatározott alaki feltételeket (hadüzenet) vagy az elérni kívánt célokat tartotta döntő tényezőnek, amelyek fennforgása nélkül nem lehet jogi értelemben háborúról beszélni. A hadiállapot bekövetkezésének azonban már szabályozott jogi következményei vannak: például a diplomáciai kapcsolatok megszakítása, a visszamaradt ellenséges állam polgárait szabadságukban korlátozhatják, az ellenséges állam vagyona lefoglalható stb. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének alapokmánya sem határozza meg, mi a háború, csupán azt rendeli el, hogy a szervezet tagjainak tartózkodniuk kell az erőszakkal való fenyegetéstől vagy az erőszak alkalmazásától. Mindenesetre akár van háború Argentína és Nagy-Britannia között, akár nincs, a harc azért folyik. Legalábbis akkor, amikor e sorok papírra kerülnek. De milyen erőkkel? Magyarország nem tengeri hatalom, s ezért teljesen hiányzik a haditengerészettel foglalkozó irodalom hazánkban, márpedig sok minden dőlt már el a világtörténelem folyamán a tengeri csatákban. A szárazföldi hadszíntértől eltérően a tengeri hadműveletek színtere nem okkupálható, nem foglal- ható el oly módon, mint a szárazföldi erők által elfoglalt ellenséges terület. A tengeri hadműveletek legfontosabb célja az ellenséges utánpótlás elvágása, ami végső soron a blokád jogát alakította ki, s ez nem érhető el másként, mint az ellenséges hadiflotta megsemmisítésével. Nézzük, ebből a szempontból milyen haditengerészeti erőkkel rendelkezik Argentína? Érdekes módon, ez a földrésznyi ország — 2 900 000 négyzetkilométer s 3000 kilométer a tengerpartja — alig rendelkezik számottevő hadiflottával. Míg az első világháború idején 2 csatahajója, 4 páncélos cirkálója, 3 nagy cirkálója, 3 nagy partvédő páncélosa, 11 torpedórombolója, 5 nagy ágyúnaszádja és 22 torpedónaszádja, valamint két tucat egyéb segédhajója volt, addig ma csupán egyetlen repülőgépanyahajóval (újabb szóhasználat szerint: repülőgép-hordozóval), 2 cirkálóval, 10 rombolóval, 2 fregattal, 4 tengeralattjáróval és 63 egyéb parti és más segédhajóval rendelkezett a konfliktus kirobbanásakor. Ezek között azonban alig van olyan, amely még nem az elmúlt háborúból maradt volna vissza, illetőleg ne a háború után vásárolták volna az Egyesült Államoktól vagy Nagy-Britanniától, illetve a repülőgép-hordozót Hollandiától. A flottalista élén az 1968-ban Hollandiától vásárolt 25 De Mayo könnyűhordozó áll. Csakhogy ezt a hajót is úgy vették a hollandok 1948-ban Nagy-Britanniától. Az angolok 1943. december 30-án Venerable néven bocsátották vízre, mint a Colossus-osztály egyik tagját. Testvérhajóival együtt a Csendesóceánon harcolta végig a második világháború utolsó másfél esztendejét. Argentína 1968—69-ben bizonyos korszerűsítést végzett a hordozón. Vízkiszorítása 15 892 tonna, hossza 213 m, merülése 7,5 m. A hajótest szélessége 24,5 m, a repülőfedélzeté 40,7 m. 1509 főnyi személyzet teljesít rajta szolgálatot. Fedélzetén 8 Tracker vagy 16 Skyhawk típusú repülőgépet és 6 helikoptert szállít. A hordozó 10 darab 4 cm-es légvédelmi löveggel és egy gőzkatapulttal van ellátva. 42 000 lóerős gépeivel 24,5 mérföldes óránkénti sebességet érhet el. A General Belgrano és a 9 De Julio páncélos könnyűcirkálót az USA-ban építették, még jóval a háború előtt. A 9 De Juliót 1936. december 3-án, a G. Belgranót 1938. március 12-én bocsátották vízre, mint a Brooklyn II. típus (osztály) egységeit. A G. Belgrano akkor Phoenix, a 9 De Julio a Boise nevet kapta. A Phoneix szerencsésen átvészelte a Pearl Harbor elleni japán légitámadást, majd végigharcolta az egész háborút a Csendesóceánon. Részt vett a holland—indiai csatákban, majd testvérhajójával, a Boiseval együtt küzdött a japánok ellen a második világháború legnagyobb tengeri csatájában a Leyte-öbölben, azután Mindorónál, Lingayennél és Borneó vizein. Argentína mindkét egységet 1951 áprilisában vásárolta meg az USA-tól (a Phoneix rövid ideig a holland haditengerészeté is volt 1950-ben). Miután Argentína megvette ezt a két cirkálót, a Phoenixet először 17 De Octubre névre keresztelte, s csak 1956-ban kapta a General Belgrano nevet. A Boise neve 1951 óta változatlan: 9 De Julio. Méretek: mindkettő 13 600 tonna vízkiszorítású (teljes terhelés lőszer, legénység stb.). Hosszúság: 185 m, szélesség: 18 m, merülés 7,1 m. A cirkálók 100 000 lóerős gépeikkel 32,5 mérföldes sebességet érnek el. A páncélvastagsága 51—127 mm között váltakozik. Személyzet: 980 fő. Fegyverzet: 15 db 15,2 cm-es löveg, 8 db 12,7 cm-es légvédelmi ágyú, 28 db 4 cm-es légvédelmi gyorstüzelő. Mindkét cirkáló 2 helikoptert is tud vinni a fedélzetén. A G. Belgrano fegyverzetét ezenkívül még kiegészítették 2 db négycsövű Seacatrakétakilövővel és 2 db 2 cm-es légvédelmi gyorstüzelővel. Mint arról a hírügynökségi jelentésekből értesültünk, a Conqueror brit atom-tengeralattjáró éppen ezt a korszerűbben felfegyverzett cirkálót, a General Belgranót süllyesztette el torpedójával május 2-án, vasárnap. Állítólag 1042 tengerész volt akkor a hajón, tehát több, mint a szükséges létszám. Ez lehetséges, mert bevetésre induló egységeknél előfordul, hogy bizonyos számú tartalékszemélyzetet is visznek magukkal. Nagyságban és ütőerőben a cirkálók után a rombolók következnek. Valamikor torpedórombolóknak, még régebben torpedónaszád - rombolóknak nevezték ezeket az egységeket. Fő feladatuk, amint azt eredeti elnevezésük mutatja, a torpedótámadásokat végrehajtó gyors, kicsi torpedónaszádok, valamint a tengeralattjárók megsemmisítése. Ezért a rombolók rendszeres és szükségszerű kísérői a nagyobb egységeknek, így különösen a cirkálóknak. A G. Belgrano körül is volt néhány (állítólag két) romboló. Argentína 10 rombolója közül csupán kettő épült a háború után, 1972—74 között, a többit az USA építette a háború alatt. E két legújabb romboló közül a Santisima Trinidad Santiagóban, testvérhajója, a Hercules pedig Newcastle-boan, a brit romboló mintájára épült. Feltöltött állapotban 3600 tonna a vízkiszorításuk, az elsőn 270, a másodikon 312 ember teljesít szolgálatot. 54 000 lóerősek, 30 mérföldes sebességet érnek el óránként. Fegyverzetük: 1 db 11,4 cm-es légvédelmi ágyú, 2 db 2 cm-es légvédelmi gyorstüzelő, 2 db dupla Seadart légelhárító rakéta. Mindegyik egy helikoptert is vihet magával. Megjegyzendő, hogy a S. Trinidad az építése alatt a dokkban megsérült, s ezért csak 1975-ben került átadásra. A következő három rombolót 1944-ben bocsátották vízre, majd a Csendes-óceán térségeiben harcoltak. Fegyverzetük, méreteik csaknem azonosak. Ma a következő neveket viselik: PY (volt Perkins), 3500 tonna, 119 m hosszú, 280 főnyi személyzettel, 35 mérföldes sebességgel. A többi adata megegyezik a következő kettőével, a Bouchard (volt Borié) és a Segui (volt Hank) rombolókéval. Vagyis: szélesség: 12,4 m, merülés 5,8. Az utóbbi kettő 115 m hosszú és 275 főnyi a személyzetük. Mindhárom rombolót 60 000 lóerős gépek hajtják, de az utóbbi kettő sebessége csak 34 mérföld. Fegyverzetük egyeségesen 6 db 12,7 cm-es légvédelmi ágyú, 6 db tengeralattjárók elleni torpedóvetőcső 32,4 cm-es és 2 db vízibomba-kilövő ugyancsak tengeralattjárók ellen. Argentína 1961-ben vette meg őket. A további öt romboló teljesen egyforma, 1942—43-ban bocsátották őket vízre: Brown (volt Heermann), Almirante Stormi (volt Cowel), Espera (volt Dorthh), Rosales (volt Stembel), Almirante Domey Grazia (volt Braine). Ezek a hajók is harcoltak a japánok ellen úgyszólván minden tengeri ütközetben. Közülük különösen a Heermann romboló tűnt ki bátorságával és szerencséjével az 1944. október 25-i Leyte körüli harcokban. Méreteik: vízkiszorítás: 2750 tonna, 60 000 lóerő, 36 mérföldes sebesség. Hosszúság: 115 m, szélesség: 12 m, merülés: 5,5 m. Személyzet 260 fő. Fegyverzet: 4 db 12,7 cm-es löveg, 6 db 7,6 cm-es légvédelmi löveg, 4 db 53,3 cm átmérőjű torpedóvetőcső, 2 db tengeralattjárók elleni speciális torpedóvető és 2 db mélytengeri vízibombavető. 1961-ben, illetve 1971-ben vették vagy kapták őket az USA-tól. Az argentin flottához tartozik még a King és a Murature fregatt. Mindkettő Santiagóban épült 1943— 45 között. Vízkiszorításuk 1032 tonna. Hosszúságuk: 77 m, szélességük 8,8 m, merülésük 2,2 m. 2500 lóerős gépeikkel 18 mérföldes sebességre képesek. 3 db 10,5 cm-es és 4 db 4 cm-es légelhárító ágyúval, valamint vízibombavető készülékkel vannak ellátva. A viszály kirobbanásakor a következő négy tengeralattjárója volt Argentínának: az 1972—73-ban Santiagóban épült Salta és a San Luis, az 1945-ben az USA-ban épült Santiago Del Estero (volt Ghivo) és az 1944-ben ugyancsak az Egyesült Államokban épült Santa Fé (volt Caltfish). A Santiago Del Estero vízkiszorítása felszínen 1840 tonna, alámerülve 2445 tonna. Hossza 93 m, szélessége 8,2 m, mélyjárata (merülése) 5,2 m. A Santa Fé vízkiszorítása felszínen 1870 tonna, alámerülve 2420 tonna. Hossza 94 m, a többi mérete azonos az előbbivel. Személyzetük létszáma 85, illetve 82 fő. Mindkét tengeralattjárót azonos erejű gépek hajtották: felszínen 4800 lóerős nyersolajmotor, víz alatt 5400 lóerős villanymotor, felszínen 18 mérföldes, víz alatt 15, illetve 14 mérföldes sebességgel. Fegyverzetük is egyforma 10 db 53,3 cm-es átmérőjű torpedóvetőcső. (A Santa Fé április 25-én kiesett a hadrendből.) A Santiagóban épített újabb tengeralattjárók tulajdonképpen tengeralattjáró-vadászok, s az NSZK- ban, Lübeckben tervezték őket, s ezek is egyformák. A Salta és a San Luis méretei: vízkiszorítás a felszínen 980, víz alatt 1356 tonna. 5000 lóerős gépeik víz alatt 21 mérföldes sebességgel vitték őket. Hosszúság 56 m, szélesség 6,3 m, mélyjárat 5 m, személyzet 32 fő. Fegyverzetük 8 torpedóvetőcső elöl. (A másik kettőnél 6 vetőcső van elöl és 4 hátul.) Az argentin aknakereső flottilla hat egységét Nagy-Britanniától vásárolták a hatvanas években. 1952— 59 között épültek. Neveik: Chaco (volt Ewnnington), Chubut (volt Santon), Formosa (volt Ilmington), Neuquen (volt Tarlton), Rio Negro (volt Hickleton) és Tierra del Fuego (volt Bevington). 425 tonnás kis hajók, 2500 lóerős gépeik 15 mérföldes sebességre képesítik őket, 46,3 m hosszúak, 27 főnyi személyzettel, fegyverzetük 1 db 4 cm-es és 2 db 2 cm-es légvédelmi gyorstüzelő. Az argentin flotta további egységei inkább partvédelmi feladatokat ellátó kis naszádok (5 egység), deszantjárművek (6 egység), és különböző rendeltetésű segédhajók (29 egység), valamint 1 jégtörő, 4 iskolahajó, 8 mérőhajó, 4 parti őrhajó, amelyek azonban nem tartoznak az operatív flottához. Közülük is már egy elsüllyedt, egy másik megrongálódott május 3-án. Hogy melyik, nem tudjuk. S e szerény, nagyrészt elöregedett hajóhaddal szemben áll a világ harmadik legnagyobb hadiflottája. Dr. Csonkaréti Károly : Az Espera romboló. Ebből a típusból öt egysége van Argentínának Argentína repülőgép-hordozója, a 25 De Mayo