Határőr, 1982 (37. évfolyam, 27-53. szám)
1982-09-03 / 36. szám
„Mihályi Rába-part, / ki tudja mit takart. I Petróleum van ott a föld alatt. / Lefúrtunk izibe’ I Föld anyánk színibe', s hogy petróleum jön ott a helyébe. / Petróleum helyett / ellenben jött a gáz, s a mérnök urakat töri a frász.” (Egykori gázfúrós nóta) Mihályiban a harmincas évek közepén petróleum ugyan nem szökkent a felszínre, viszont ha manapság patront csavarunk a szifonba, hogy legyen szódavíz a fröccshöz, szeptember első vasárnapján, gondoljunk jó szívvel az olajbányászokra, az elődökre, akik új iparágat, új munkakultúrát honosítottak meg itt, a Rába, a Zala-folyó, a Kerka, a Csertapatak környékén, a kőolaj- és földgázbányászatot. A mihályi próbálkozás után áttelepültek Zalába az akkoriban amerikai pénzen fúró olajbányászok. 45 éve egy novemberi napon a Kerettyéről Lispére vezető út mellett a Budafak 2 számú fúrás iszapgödrébe karvastagságban kezdett zuhogni a zöldesbarna folyadék. Ilyent a vidék legöregebbjei sem láttak soha. Nem is csoda, mert ez a folyadék apró kis likacsok foglyaként százezer és millió évek óta több kilométer mélyen rejtőzik a föld alatt Az első évben, 1937-ben a tényleges kőolajtermelés kezdetekor évente 1366 tonna sűrű folyadék került a tartályokba. Akkoriban igen felkészült szakemberek is úgy vélték, hogy mintegy 20—25 évig lehetséges kőolaj- és földgáztermelés a lispeinek nevezett kőolajmezőben. Nos, a ma szakembere még további évtizedekre előre készít termelési terveket — 45 évvel a termelési őskor vagy inkább a hőskor után is. Azóta kőolajbányászok tízezrei nevelődtek föl, hiszen a bázakerettyei tapasztalatok birtokában már könnyebb volt a kutatás. Az ország új kőolaj-lelőhelyeket ismert meg: Lovászit, Nagylengyelt, Algyőt, Szegedet, Eger környékét. Egyre újabb és korszerűbb fúrási és termelési módszereket dolgoznak ki a szakemberek, munkások és mérnökök közösen. Egy új fúrási technológia kialakításáért Tóth Ferenc főfúrómester — főművezető — állami díjat kapott. Csörgits József 1954- ben A Szocialista Munka Hőse, Szűcs László Kossuth-díjas lett a nagylengyeli kőolajmező feltárásában kifejtett kimagasló munkájáért. Tavaly Hermán Istvánt tüntették ki A Szocialista Munka Hőse cím aranycsillagával, Molnár Károly, dr. Bán Ákos, dr. Dank Viktor mérnök állami díjra volt érdemes. A magyar kőolajbányászok mindig is szoros kapcsolatot tartottak a határőrökkel, hiszen munkájuk során gyakorta vetődtek az országhatár őrzői közelébe. Váll váll mellett védték és védik közös szocialista vívmányainkat az olajbányász önkéntes határőrök és tényleges határőrök, akik közül leszerelés után nem egy valamelyik olajbányász kislányát vette feleségül, s maga is olajbányász lett. Az idén különös jelentőséget kapott az olajbányászok és a határőrök munka- és fegyverbarátsága. Először a Zalai Kőolajipari Vállalat, majd a Kőolaj- és Földgázbányászati Vállalat adományozott zászlót a határőrségnek. Egymás után alakultak meg az olajipari önkénteshatárőr-csoportok, amelyeknek tagjai nagy felelősséggel teljesítenek közösen szolgálatot zöldsapkás bajtársaikkal. Az idei bányásznap s a közeledő fegyveres erők napja a hazai kőolaj- és földgázbányászat kezdetének 45. évfordulója egyben az olajbányászok és a határőrök barátsága további erősödésének ünnepe is. Ferencz Győző, Goór Béla felvételei A bányásznap közös ünnepünk Közös a munka, közös a cél: a szocialista haza védelme és felvirágoztatása Új kőolajgyűjtő állomás épül . Az úgynevezett magyar „Saarvidék” — Tatabánya és környéke — munkásmozgalom történelmi jelentősége mindig is nagy volt. Ha a forradalmi mozgalom lefelé ívelt, itt akkor is bázisra talált. Ha pedig forradalmi fellendülés volt, innen újabb energiával táplálkozhatott. A szénmedence munkássága sok gondot okozott az elnyomóknak. 1918 nyarán — a Bányamunkások Országos Szövetségének megalakulása alkalmából — kétezer bányász bizonyította, hogy nem ijed meg az elnyomó rendszer tilalmaitól. 1919 őszén a fehérterror ellen tiltakoztak a bányászok, akkor Payer volt a titkáruk, de a szervezet szelleme és a vezér között szakadás keletkezett... Sok halottja és sebesültje volt itt a mozgalomnak. Harcai és mártírjai emlékét a munkásosztály megőrzi és átadja az utókornak. Az átadó gyakran maga a proletár művész. József Attila 1930 nyarán lett a KMP tagja. A költő ekkor 25 éves volt. Ez időben írt versei sokat mondanak elvi meggyőződéséről és forradalmi álláspontjáról, ekkor írta a Döntsd a tőkét, a Külvárosi éjt... A proletariátussal való találkozását sokoldalúan rögzíti a művész életpályája. Az 1930. szeptember 1-i tömegtüntetésen részt vett a költő, utána bíróság elé is került és a verseit sorra kobozták el. A burzsoáziát az rémítette meg, hogy akadt ember, aki az igazat írta, nemcsak a valódit. József Attila túlélte a korszak munkásmozgalmának „betegségeit”. Képzett marxista volt, akit nemcsak érzelemvilága, hanem a tudata is a szocializmushoz vezetett. Ekkor fogalmazta meg a forradalmasodás objektív szükségszerűségét az esztétika nyelvén (Egyéniség és valóság, 1932). „. .. a társadalmi forradalom történeti intézménye a természeti anyag társadalmasításának ...” Leszögezi (A művészet kérdése és a proletárság, 1931—1932): „A művészeti termék ... társadalmi szükséglet kielégítésére szolgál ...” A forradalmi költészet a forradalmi szükségletek kielégítésére. Tatabányán kap indíttatást a Szocialisták című vers megírására. Költeménye és ez időbeni egész költészete (a KMP akkori politikájának megfelelően) a közvetlen proletárforradalomra buzdít: „Le a kapitalizmussal! Hatalmat, húst a dolgozóknak!...” A tatabányai munkások életének megismerése a legnagyobb magyar költők egyikét alkotásra ösztönözte. Most ötven éve született József Attila Szocialisták című verse. Még csak ötven éve. A költő, ha élne, csak a környezetszennyezők füstjéről ismerne rá egyik leghíresebb versének modelljére, meg arról, hogy .. az időt mi hoztuk magunkkal...” Tatabányára is. V.—T. Korok, tájak, emberek Millenáris turulmadár Ne legyünk szégyenlősek: valahogy idekerültünk a Kárpát-medencébe. Erre és a honfoglalás folyamatára akkor is érdemes emlékezni, ha már egyszer, 1896-ban a millennium kapcsán megtették ezt. Eléggé általánosítható tapasztalat ugyanis, hogy közelebbi történelmünk hagyományait jól ismerjük, aztán már inkább csak kiemelkedő történelmi személyiségekhez kötődnek emlékezéseink, esetleg fontos folyamatok ki is esnek tudatunkból. Pedig a megőrizni érdemes hagyományok nem a kommunistákkal születtek, bár a jövőbeli emlékezetes események már főként csak hozzájuk kapcsolódhatnak. A honfoglalásról szólván, mint Dienes István írja: „A függetlenség megőrzésére egyetlen mód kínálkozzott: a törzsszövetség népe 895-ben bevonult a Kárpátok övezte medencébe, amelyet seregük portyázó útjain már kifürkészett...” A besenyők támadása kényszerítette Árpád népét Etelköz elhagyására. A késői források ellentmondásosan rögzítették a honfoglalás folyamatát. Nagy biztonsággal feltehető azonban, hogy mostani hazánkban őseink egy része a Vereckei-hágón, más részük az Al- Duna felől érkezett. A honfoglalás hadműveletek sora volt, tehát hadjárat, amely a X. Század elejére fejeződött be. Az akkori magyar törzsneveket azóta is számos helységnevünk őrzi, főként olyanok, ahol valamikoron katonák laktak. Nyék, Megyer, Kürt-Gyarmat, Tarján, Jenő, Kér és Keszi — ez volt a hét törzs. A millennium a honfoglalás ezredik évfordulójának nagyszabású ünnepségsorozata volt, amelyet át- meg áthatott a magyar uralkodó osztályok elnyomó törekvése, a Kárpátmedencében lakó más népek és nemzetiségek kizsákmányolásához szolgáló ideológiák megteremtése. A millenniumi gondolat hazafias leple azonban sokakat megtévesztett (Jókai, Munkácsy, Feszty, Baross Gábor), s támogatták a honfoglalásra , való visszaemlékezést anélkül, hogy elhatárolták volna magukat a „nagymagyar” nacionalizmustól. Kétségtelen, hogy nemzeti létünk kiemelkedően fontos állomása a honfoglalás, ez volt az államalapítás közvetlen előzménye, kezdete is, ezért az — a hozzáerőszakolt imperialista, nacionalista sallangok nélkül — része legszebb hagyományainknak. Érthető hát, ha a millennium megünnepléséhez legjobbjaink is csatlakoztak. 1892-ben Baross Gábor javaslatára törvénybe iktatták az ezredforduló megünneplését. 896-ra tették a honhonfoglalás idejét (önkényesen jelölték ki a folyamat e szakaszát, napi és felkészülési kérdések is közrejátszottak a dátum eldöntésében). 1896. május 2-án nyitotta meg I. Ferenc József az ezredéves kiállítást és október 31-én zárult az ünnepségek sorozata. Közben július 5-én felavatták Árpád szobrát Pusztaszeren, október 4-én átadták a forgalomnak a Ferenc József-hidat, a mostani Szabadság-hidat és számos más helyen különféle emlékművet létesítettek. Ezen ünnepségsorozat keretében állították fel Jókai és Feszty javaslatára — Bánhidán (ma: Tatabánya) — Árpád egyik győzelmének emlékére a kardost tartó turulmadarat. Későbbi történelmünkben gyászos emlékek is tapadnak a turulhoz, de erről honfoglaló eleink nem tehetnek. A turulmadár (kurul, kard, karvaly) tulajdonképpen saskeselyű, amely Kozali Simon szerint Attilától Géza idejéig koronásan címerállatunk is volt. Sőt! A monda szerint Emesét turulmadár termékenyítette meg álmában, így született turulfia, Álmos. (Az idő tájt egyébként az oguz-törökök címerállata is volt). A tatabányai bronzmadarat Donáthi Gyula alkotta meg. A turulmadárhoz fűződő hiedelmek, mondák, történelmi tények lassan elfelejtődnek, a környék lakosságán és a szakembereken, a történészeken kívül jórészt csak tájékozódásra használják a Szelim-barlang melletti szobrot. Pedig másra is használható! Varga—Takács