Határőr, 1983 (38. évfolyam, 1-26. szám)
1983-06-10 / 23. szám
Zászlóátadás előtt Határ menti városaink egy részének fejlődése a felszabadulás utáni években — éppen a földrajzi elhelyezkedés miatt — megrekedt. Másfél évtizednek kellett eltelnie a változásig. A hatvanas évektől aztán sorra épültek erre is a gyárak, üzemek, ezzel párhuzamosan az új lakótelepek, kulturális intézmények. Napjainkra behozták lemaradásukat, sőt egyes városok szorgos munkával, ügyes ötletekkel, a városfejlesztésre kapott pénz ésszerű felhasználásával túlszárnyalták a hasonló nagyságú településeket. Körmend. Ha olyan valaki látogat ide, aki évekkel korábban látta utoljára, akkor, amikor még nagyközség volt, bizonyára alig ismer rá. Színes lakótelepek, hangulatos sétálóutca, aluljáró, áruval teli áruházak, a kirakatok előtt csinosan öltözött vasi lányok: ez a város mai arca. A nyolcas számú főúthoz közel, a Batthyánykastély tövében fekszik régi és új épületeivel a Sabaria Cipőgyár. A bejárati kapu mellett táblák sorakoznak . Kiváló vállalat 1980, 1981-ben, 1982-ben. A gyár főépületét egy fákkal teli, üde levegőjű park szélén találjuk. — Régen mindkettő a kastélyhoz tartozott — mondta egy későbbi beszélgetésen Grabarics Kálmán igazgató —, ennek az épületnek a földszintjén, ahol most üzemcsarnok van, a Batthyányak idejében szemkórház működött, itt fent pedig egy díszes márványterem volt. A Sabariának két gyára van, az egyik, a régebbi Szombathelyen, a másik pedig Körmenden. Ez utóbbihoz tartozik a vasvári gyáregység, Savaria Szombathely latin neve. Akkor honnan ,van „b” betűs elnevezés? .— Kezdetben — magyarázza az igazgató — valóban Savariának kereszteltük el gyárunkat. De egy jó hírű nyugatnémet cég már régebb óta viselte ezt a nevet. Az üzleti szabályok miatt nekünk kellett változtatni, így lett a Savariából Sabaria. Nem az elnevezésen, hanem a termékeiken múlott, hogy megismerték őket és új nevüket szinte az egész világon. A napjainkban 1200 főt foglalkoztató gyár nehéz munkával jutott el idáig. Fejlődése sokszor megtört, régebben a sikereknél több volt a kudarc. De beszéljen erről az igazgató, aki kezdettől fogva részese mindezeknek. — Évtizedekkel ezelőtt a szombathelyi gyárban kezdtem — emlékezik vissza Grabarics Kálmán —, a cipőalsórész-készítő üzem egyik gépén dolgoztam. Később szabász lettem, majd művezető. Az ötvenes években egy műszak vezetésével bíztak meg. 1958 fordulópont életemben. Ekkor kaptam a feladatot: jöjjek ide, indítsam el a gyárrészlegben a termelést. Mert ekkor még csak részleg volt, önálló gyár 1972-től vagyunk. Szóval idejöttem. Kevés gépünk volt, azok is csak félmechanikusak. Nagyobbrészt kézi munkával, susztermódon készültek akkortájt a lábbelik. Változó eredményeket értek el. Az olvasók közül ki ne emlékezne azokra a régebbi évekre, amikor csipkelődő viccelődés, a kemény kritika céltáblája volt a cipőipar. És jogosan. — A hetvenes évek közepe volt számunkra a legnehezebb időszak. Sokat törtük a fejünket, hogyan tovább. Azt hiszem, sikerült a jó utat megtalálni. Bizonyítják ezt mai eredményeink. A gyár napi termelése évek óta 7500 pár körül mozog. Gyártanak mindent, amit az emberek lábon hordanak. Szandált, cipőt, csizmát, papucsot. A gyár évi termelési értéke 500—600 millió forint. — Főképpen azóta nőtt jövedelmezőségünk — folytatja Grabarics Kálmán —, amióta önálló elszámolásúak lettünk. Ha tehát nagyobb hatékonysággal dolgozunk, több lesz a pénz, és ezzel együtt a fizetés is. Ezt megértették, és többségében így is tesznek dolgozóink. A jó munkára való ösztönzést szolgálja az évekkel korábban bevezetett mozgóbérrendszer is. A művezetők minden hónapban kapnak egy bizonyos összeget, átlagban minden ott dolgozóra 300 forintot. Ezt a pénzt az előző hónapban elért teljesítmény, a munkafegyelem alapján ők maguk osztják el. Ebbe a gyár vezetői nem szólnak bele. A cipőgyáriak mozgóbéren kívüli fizetését a megyében a jobbak közé lehet sorolni, a könnyűiparon belül pedig országosan is az elsők között vannak. Ezt csak munkájukkal tudták megalapozni. Elég egy példa a munkafegyelem bizonyítására: hat óra, majd hét óra előtt tíz perccel bezárják a kapukat. Aki késett, fordulhat vissza az aznapra „kapott” szabadságát eltölteni. De ez csak kétszer fordulhat elő. Harmadszorra a munkaügyi osztályra irányítják, a munkakönyvét felvenni. — A szigorúság ellenére sincs létszámgondunk — folytatja az igazgató —, sőt ezt hosszabb távra is ki merem jelenteni. A szakemberképzést is saját erőből oldjuk meg. Volt olyan év, hogy a nagy számban jelentkezőknek csak egy részét tudtuk felvenni. Mindennek mi természetesen csak örülünk. A dolgozók 75 százaléka nő, közülük most 150-en vannak gyesen. A gyárnak nagy a járásban a vonzáskörzete. Minden második ember a környező községek valamelyikéből jár be dolgozni. A nyolcvanas évek közismerten nehéz esztendők országunk gazdasági életében. Minden vállalatnak, termelőegységnek nap mint nap bizonyítani kell. A körmendiek ekkor lettek háromszor is egymás után kiváló vállalat. Méghozzá egy számukra elég válságos időszak után. Ez hogy lehet? — A jó megértés kedvéért azzal kezdeném — magyarázza az igazgató —, hogy mi önálló gyár vagyunk. Szombathelyről a terveket, illetve az ottani központi raktárból a nyersanyagot kapjuk. A gépeket, a gépkocsikat mi vásároljuk, a munkát magunk szervezzük. A piackutatást szintén központilag hajtjuk végre, a divattervezést közös művészeti csoport végzi. Mi van a kiváló cím mögött? A munkafegyelemről már beszéltem. Aztán itt van a géppark. Minden dicsekvés nélkül mondhatom, hogy Közép-Európa legjobban gépesített cipőgyára vagyunk. Áprilisban adtuk át a legújabb csarnokunkat, benne a teljesen automatikus gépekkel. Ezekkel a legkorszerűbb eljárás szerint tudunk termelni. Az innen kikerült gyártmányoknak már nemcsak a hagyományosnak számító KGST-piacon, ezen belül a Szovjetunióban van keletje, hanem több tőkés országban is. (Sajnos az üzletekben csak a hazai vásárlók találkoznak a szükségesnél kevesebbel.) Például egy új termékükből, a csupán néhány dekás férficipőből az NSZK 50 000 párat rendelt, Jugoszlávia ugyanennyit egy más típusú felsőrészből. Itt a szovjet szerződés is, amely kétmillió-háromszázezer párról szól. — Célunk — mondja Grabarics Kálmán — a szovjet partnerek megtartása mellett, növelni tőkés exportunkat. Azt elértük, hogy a Sabariát márkanévként elismerik Európában. Ezt a rangot csak úgy tarthatjuk meg, ha továbbra is a minőség lesz az első számú szempont. Л Д МШ Az új terméküket mutatja be az igazgató a kiképzőpontról érkezett vendégnek, Rosta Mihály századosnak Utolsó ellenőrzés Fotó: Jánosi László 4 A KIS KÖZÖSSÉG NEVELŐHATÁSA Az államhatár őrizetében, a határforgalom ellenőrzésében aktívabb időszak következik, várhatóan megnő a határsértők mozgása, élénkül az idegenforgalom. A magasabb egységeknél a napokban volt a leszerelés-váltás, sok fiatal pedig most ölt egyenruhát, kezdi meg az újonckiképzést. Új közösségek, katonai kollektívák szerveződnek, a leszerelők helyébe a kiképzésen kellő ismereteket szerző, de határőrizeti, gyakorlati tapasztalattal még — objektíve — nem rendelkező fiatal határőrök lépnek. Ez a folyamat — bevonulás, kiképzés, határőrszolgálat, leszerelés — törvényszerű, de a 18 hónapos katonai szolgálatra való áttéréssel ez felgyorsult, a váltás, változás gyakoribbá vált, számszerűleg több lett. Az alegységeknél az előző váltásban érkezőket még jószerivel meg sem ismerték, máris új állománnyal kell foglalkozni. Ez a tény növeli az alparancsnokok, a KISZ-vezetőségek, a KISZ- csoportbizalmiak és a hivatásos állományúak felelősségét, a megismerési folyamatot feszítetté teszi. Mégsem lehet felszínesen végezni ezt a munkát, hiszen csak a különböző információk beszerzése vezethet el oda, hogy az alparancsnok, a KISZ-vezető, a politikai helyettes, a parancsnok megalapozott véleménnyel rendelkezzen és tudja az adott embernél, határőrnél mikor mire számíthat, adott helyzetben hogyan, miként áll helyt. Az alegységeknél a leszerelés-váltás után nem borulnak fel a rajbeosztások, a változtatásban csak viszonylagos a szabadság, a rajba való beosztást meghatározza a katonai szakképzettség, a rajban levő üres helyek száma. Kevés lehetőség van a kedvezőtlen összetétel megváltoztatására, de minden ilyen alkalmat meg kell ragadni arra, hogy a szoba-, a raj- (FEP-eken, közvetlen alegységeknél a szakasz) kollektívát kedvezően alakítsuk. Ezek a kis kollektívák a katonai nevelés alapvető nevelési színterei, szervezeti egységei. A tapasztalatok szerint bennük szövődnek a legoldottabb viszonyok, a tartalmas barátságok. Ez így is van rendjén, hiszen az embereket legközvetlenebbül kapcsolja össze a közös érdek, a közösen végzett munka öröme és kudarca, a szocialista versenymozgalomban elért együttes sikerek, egy jól sikerült lövészet stb. Ilyen kis kollektívában mód van a másik véleményének megismerésére, a név-, a születésnap, a házasságkötés, a gyermekszületés, a dicséret, a fenyítés stb. számontartására, sportversenyek és vetélkedők szervezésére. A versengést, a vetélkedést mindaddig célszerű engedni, sőt támogatni, bátorítani, amíg az a nagyobb közösség (szakasz, század, őrs, FEP) érdekeit szolgálja. A túlzó rivalizálásnak azonban gátat kell vetni. A kis közösségeknek kinevezett parancsnokuk és választott ifjúsági vezetőjük van, a rajparancsnok és a KISZ-csoportbizalmi. Óriási szerepük van a beosztottak megismerésében, a képességek, a személyiségjegyek felderítését is magába foglaló megítélés kialakításában. Gyakori gond, hogy a rajparancsnok vagy a KISZ-csoportbizalmi nem tud a beosztottak fontos tulajdonságáról, vagy nem tulajdonít neki jelentőséget Időnként az is előfordul, hogy a beosztottak hibái felett szemet hunynak, nem jelentik azt és később a nagyobb problémák esetén nem urai a helyzetnek, nem mernek szólni, vagy képtelenek a kedvezőtlen folyamatot megállítani. Ám hiba lenne a raj összes gondját, baját a két ember nyakába varrni, hiszen a rajban levő agitátorok, aktivisták közreműködése és segítsége nélkül igen kevés az esély az eredményes munkára. Fontosnak tartom — hiszen évente többször is előfordul — a raj új tagjai fogadásának megszervezését, beilleszkedésük segítségét, a rajban uralkodó normák, kialakított követelmények megismertetését, elfogadtatását. Természetesen a kis közösségek, a közös munka, a szolgálat és az egységes vezetés alapján kapcsolódnak egymáshoz és képeznek szakaszt, századot, őrsöt, FEP-et és így tovább. A határőrizet sajátosságából adódik, hogy a feladatokat az esetek igen nagy százalékában nem szervezetszerű kötelékben, hanem egyfős, kétfős járőrként, riadócsoportokban, zárócsoportban, őrszolgálatban, kutató-biztosító járőrcsoportban stb. teljesítik. Az újonckiképzés után a fiatal határőröknek ezt külön meg kell szokni, hiszen megnő a személyes felelősségük. Az alapos megismerésben, a probléma feltárásában, a folyamatos ráhatásban, a módszerek kiválasztásában és alkalmazásában elkövetett hibákat szinte mindig ott találjuk a rendkívüli események okai között. A határőrségnél előforduló bűncselekmények, súlyos rendkívüli események és fegyelemsértések két nagy csoportba oszthatók. Az egyik kategóriába a szolgálatban elkövetett normasértések tartoznak, ezek általában a súlyosabbak, gyakran bűncselekmények. A legjellemzőbbek: italfogyasztás járőr- és őrszolgálatban, elalvás szolgálatban, szolgálati hely elhagyása stb. Ilyen cselekmények elkövetésére a nyári időszak — nagy meleg, sok kiránduló stb. — kedvező. De a járőrök pontos eligazításával, a harcfeladat egyértelmű megszabásával, a felszerelés gondos ellenőrzésével, pénz kivitelének megakadályozásával és a rendszeres és meglepetésszerű ellenőrzéssel megakadályozhatók. Mindenképpen szólni kell a lakossággal való rendszeres foglalkozásról, az italkimérő helyek vezetői-