Határőr, 1985 (40. évfolyam, 27-52. szám)
1985-09-27 / 39. szám
TIZENEGY ÉVSZÁZAD KÜZDELMEI Gondolatok Magyarország hadtörténete kapcsán Nagy és sikeres vállakozást fejezett be a Hadtörténeti Intézet és Múzeum, amikor a Zrínyi Katonai Kiadó közreműködésével a könyvszerető emberek kezébe adta a Magyarország hadtörténete című kétkötetes, több mint 1300 oldalas, sok képpel, térképpel illusztrált munkát. Ehhez hasonló könyv erről a témáról a felszabadulás óta még nem jelent meg. Érthető a munka iránti nagy érdeklődés a nem katonaemberek körében is, hiszen nagyon sokan vannak, akik nemzeti történelmünk bizonyos korszakait szeretnék jobban megismerni, s ehhez a kor katonapolitikai kérdéseiben való eligazodás nagyon lényeges. A történelem az élet tanítómestere, tartja a régi latin szólás, és teljes bizonyossággal állíthatjuk, ez ma is érvényes. A ma embere sok használható ismeretet meríthet a régi korok tanulmányozásából, semmiképpen sem haszontalanul eltöltött idő tehát a történelemkönyvek forgatása. A hadtörténelemé pedig különösen nem az, ráadásul a katonaemberek számára kötelező is, hogy ismerjék meg népünk múltját, hadtörténetét. Mert az a tizenegy évszázad, amit népünk jelenlegi hazájában megélt, sajnos bővelkedett csatákban, háborúkban, győzelmekben és vereségekben. Őseinket felhozod... Az Árpádok honfoglalás utáni leghalaszthatatlanabb teendői között találjuk az elfoglalt terület körülhatárolását. Kezdetben a magyar törzsek fő tartózkodási helye Erdély és annak nyugati pereme. A törzsek településterülete a Tisza és a Zagyva vonaláig ért, aDuna mentét és aKárpátokat gyepűelvének hagyták, s 895-ben a Dunától nyugatra még úgyfolytaz élet tovább, mintha a magyarok még Etelközben lettek volna. Az első nyugati hadjáratra 899- ben került sor, amikor Arnulf keleti frank király megsegítésére egy 5000 főnyi magyar sereg, Pannónián szabadon áthaladva, a lombardiai síkságra ért és Páviáig nyomult. Több hónapnyi csatározás után a magyar sereg Itáliából visszafelé jövet birtokba vette Pannóniát, ahol akkor túlnyomó többségben szlovén lakosság él, s akik megmaradtak régi nemzetiségi szervezetben. Pannónia birtokba vétele miatt a magyarok összeütközésbe keveredtek Gyermek Lajos keleti frank királylyal (Arnulf az előző évben meghalt), aki nem mondottle Pannóniáról. A többéves háborúskodás magyar győzelemmel ért véget és Árpád nemzetsége az ország központjába, aDuna mellé telepedett. A magyar törzsszövetség területét körös-körül határvédelmi rendszer övezte.Ennek külső része széles, ritkán lakott területsáv, a gyepűelve volt, amelyen utak vezettek keresztül. Ezek végénél eltorlaszolt gyepűkapuk voltak. A gyepűelvén határvédő népelemek éltek, akik az utak külső kijáratainál állandó őrséget tartottak. A kezdetben így kialakított határvédelem évszázadokig állta a próbát. IV. Béla és Zsigmond fejlesztette tovább a szervezetet a déli határvidék bánságainak létrehozásával. Magyarország határának őrzésében a magyarok mellett évszázadokon át jelentős szerepet játszottak a székelyek, abesenyők, a rácok, a románok, a szlovének, a horvátok és más népek. Különösen akkor nőtt meg ennek katonai jelentősége, amikor délről a török veszély fenyegetett. S nyögte Mátyás bús hadát. .. Az új veszély létében érintette Dél- és Közép-Európa több népét, különösen 1354 márciusától, amikor I. Murád elfoglalta Gallipolit. Jellemző a gyors terjeszkedésre, hogy 1389-re kialakul a közös magyar— török határ. A „kellemetlen szomszédság” első évszázadában Magyarország hadai eredményesen verték vissza az Oszmán Birodalom megújuló támadásait. A határon szilárd végvárrendszer épült ki, amely kiegészítve megfelelő mozgó seregekkel, eredményesen védelmezte az országot. Különösen Hunyadi János, a havasalföldi származású kiváló katona, későbbi magyar kormányzó, szerzett elévülhetetlen érdemeket a török elleni harcokban. Átmenetileg nyugvópontra jutott délen a helyzet, s Hunyadi Mátyásnak már arra is jutott ideje, hogy jelentősen továbbfejlessze a magyar hadügyet, ő hozta létre először hazánkban az állandó, jól képzett zsoldoshadsereget, amelyben csehek, németek, szerbek, morvák, sőt még svájciak is szolgáltak. Mátyás valamennyi katonai ellenfelével szemben sikereket ért el. Majd töröktől rabigát... Mátyás halálával zavar állt be az addig jól működő hadügyben. A zsoldossereg egy része Ausztriában, a másik része Sziléziában tartózkodott. A magyar trónra egyszerre többen is pályáztak, akik közül Jagelló Ulászló cseh király nyerte el végül is a magyar koronát. A pillanatnyi nehézségeken Ulászló Mátyás zsoldosainak segítségével lett úrrá, ám a közvetlen veszély elmúltával el-elmaradozott a zsoldfizetés. A hadsereg megtagadta az engedelmességet. A magyar nagyurak nem is bánták, ha a központi hatalom eme szilárd támasza mielőbb felbomlik, mert a gyenge kezű, engedékeny Ulászlót is azért választották királlyá, hogy — Szerényi György szavaival élve — ne legyen többé olyan uruk, „akitől mindig prüszköl és reszket a májuk”. A még Zsigmond által megalapozott ésMátyás által tovább épített magyar—horvát határvédelmi rendszer egyelőre állta a megújuló török rohamokat. Ám az ország gyors belső gyengülése, a súlyosbodó gazdasági és társadalmi feszültségek miatt egyre kevesebb pénz jutott a határvédelemre. 1514- ben parasztháború borította lángba az országot. A felkelés okai mélyen gyökereztek a társadalomban, a közvetlen kiváltó esemény X. Leó pápa keresztes hadjáratra szóló bullájának kihirdetése Bakócz Tamás bíboros által. Az ország akkori katonai vezetői ellenezték a keresztes hadak szervezését. Az összegyűlt paraszttömegek hamarosan antifeudális csapatokká alakultak át, akiknek jobban fájt az uraiktól nemrég elszenvedett megaláztatás, mint a távoli török bizonytalan fenyegetése. A magyar katonai helyzet a belső bajok miatt a Rózsa-felkelés után tovább romlott. Mátyás egykori hadseregének felbomlása után a magyar királyság lényegében mozgó hadsereg nélkül maradt. A hadkiegészítés korábbi magyar módszereiről pedig már rég bebizonyosodott, hogy nem felel meg a török elleni harc követelményeinek. Földesúri bandérium, nemesi felkelés és telekkatonaság. Erre a három pillérre támaszkodott volna a hadsereg, de ezek a pillérek rogyadoztak. A főurak a katonaállításra felvett pénzeket másra költötték, a köznemesek felszerelése, katonai jártassága alacsony fokú volt és ugyanez vonatkozott a telekkatonaságra is. A katonai válság közepette érte az országot az 1526-os török támadás Tizennégyezer magyar katona holtteste maradt a mohácsi csatatéren. A mintegy százötven évig tartó, jóval nagyobb és erősebb Oszmán Birodalommal vívott ádáz küzdelembe, az erején felül évről évre viselt kiadásokba Magyarország gazdaságilag, katonailag és politikailag egyaránt helyrehozhatatlanul beleroppant. Bizonyossá vált az is, hogy az önmagát tovább védelmezni képtelen ország ezért csakhamar függetlenségének, területi integritásának elvesztésével vagy mindkettővel fog fizetni. Ami előre látható volt, be is következett. A hódoltsági terület nagyrészt elnéptelenedett. A lakosság egy részét a hódítók hurcolták el; a másik része, ha tehette, elmenekült és a peremvidéken tengette életét. Majdnem húsz év múlt el Mohács óta, mire megszerveződött az új Végvárrendszer, mintegy 16 000 katonával. Ezt a hadinépet kifejezetten a portyázó törökök elleni harcra, tehát védelemre szánták. Az egymástól 15—20 kilométerre, esetenként távolabb elhelyezkedő végvárak láncszemei közötti rést semmilyen határőrizeti feladatot ellátó segédnép nem védelmezte, azon a két fél kisebbnagyobb osztagai, csapatai szabadon áthatolhattak, és bár szerződések tiltották a portyázásokat, ezeket tartósan egyik fél sem tartotta tiszteletben. A magyar katonai erény lángja a végvári küzdelmekben lobogott tovább több-kevesebb fénnyel. A helyi jellegű csaták nemigen emelkedtek magasabb katonai szintre, bár egy-egy jelentősebb végvár lehetett hadászati fontosságú is. A végvári harcokban több magyar katonai vezető nevét ismerte meg az ország. Zrínyi, Jurisics, Losonczy, Dobó, Szondi, Thuri, Balassi és mások neve és számos tette őrzi máig a végvári vitézek hősiességének emlékét. S ah, szabadság nem virul... A török hódítás mellett a felemelkedő Habsburg-abszolutizmus jelentette az összezsugorodott Magyar Királyságra a legnagyobb veszélyt. A török elleni küzdelemben bár szövetségesek voltak, de teljes alávetettséget akartak, hogy a maradék országrész mindenható urai legyenek, sőt Erdélyt is uralmuk alá akarták vonni. A XVI. század végére bonyolult és nehéz helyzet alakult ki a Királyi Magyarországon. Teljes erejével kibontakozott az ellenreformáció, vallási elnyomás uralkodott, amit tetéztek a járványok, gazdasági bajok. Ilyen előzmények vezették be az 1604-ben kirobbant Bocskai-szabadságharcot. A bihari főúr hadai, amik főleg hajdúkból álltak, több fényes győzelmet arattak. Kivívták az Erdélyi Fejedelemség területének megnövelését is. A békekötések ellenére a Habsburgok nem mondtak le befolyásuk további erősítéséről, s Erdély önállósága különösen bántotta őket. Az 1600-as években tovább folytatódtak a Habsburg-ellenes küzdelmek, s ezek között Bethlen Gábor és Rákóczi György hadjáratai a jelentősebbek. Ezek a küzdelmek kompromisszumos békekötésekkel értek véget, hiszen az egymással harcoló felek egyszerre voltak ellenségek az egyik dologban és szövetségesek a másikban. Éppen emiatt nem állt egyik érdekében sem a másik teljes megsemmisítése, csupán hatalmi helyzetének módosítása. Ennek ellenére a század vége felé mégegyszer fellángolt a Habsburg-ellenes harc, Thököly Imre a bujdosók élére állt, s rövid idő alatt nagy területeket vont ellenőrzése alá.Rövid időre létrehozta felsőmagyarországi fejedelemségét. Eközben nagy katonai és politikai változások érlelődtek. A török hatalom gyengült, míg a nyugati törökellenes koalíció ereje, elszántsága egyre nőtt. A század nyolcvanas éveiben a törökök kezdeményezései, támadásai rendre kifulladtak, vereségre változtak. A keresztény szövetség felismerte, elérkezett a cselekvés ideje. 1686-ban visszafoglalták Budát és megkezdődött a török kiűzése az ország területéről. Ezekben a harcokban végig jelen voltak a magyarok is, a végváriakon kívül mintegy 14 000 harcos. Az ország népének nem jelentett könnyebbséget a török uralom alóli felszabadulás, mert a császári vezetés a magyar nép ellenépp oly irtó háborút viselt, mint a török ellen. A felszabadított részeken megmaradt csekély lakosság a múltat eszményi állapotoknak tekintette a rettenetes jelenhez képest” — írta erről a korszakról az egyik történész. A Habsburg-ház most már kiterjesztette hatalmát az egész országra, a magyar állam függetlensége legalább olyan távolinak tűnt, mint közvetlenül 1526 után. 1703- ban kitört a Rákóczi-szabadságharc. Ennek leverése után sokáig nem volt önálló magyar állam, tehát hadsereg sem. A Habsburg-birodalom haderejében azonban mindvégig jelen vannak magyar ezredek, amelyeket a magyar és más népek érdekeivel ellentétes célokra használnak fel. 1848 tavaszán az osztrák hadseregben 12 huszár- és 16 gyalogezred, az egész haderő egynegyede áll magyarokból. Ezek az ezredek adják a magyar szabadságharc fegyveres erejének jelentős, tisztikarának pedig legnagyobb részét. Balsors, akit régen tép... A szabadságharc elbukott s a függőség megmaradt. Néhány évtizeddel később az Európa újrafelosztását célzó imperialista törekvésekben az Osztrák—Magyar Monarchia is szerepet vállalt. Az eredmény ismert. A revans szellemétől elvakult politikusok két évtized múltán újra lángba borították Európát. Országunkat ismételten nagy veszteségek érték. Az imperialista háborúk kirobbantásában bűnös régi uralkodó osztálytól népünk végre megszabadult és kezébe vette sorsának irányítását. Hősies erőfeszítéssel felszámolta a második világháború anyagi és erkölcsi pusztításait és egy új, szocialista társadalmi rend felépítésének útján indult el. Hazánk a népek közösségének megbecsült tagjává vált. A magyar szocialista társadalmat erős eszmei szálak fűzik a múlt függetlenségi küzdelmeihez, a nép hadserege szorosan kötődik a több mint ezer esztendő haladó, előremutató, szabadságharcos küzdelmeihez. A mai magyar katonák eszmevilágában a haza múltjának szabadságharcos és forradalmi öröksége szerves egységbe ötvöződik az emberiség egyetemes érdekei iránti elkötelezettség, a nemzetközi haladás szolgálatának vállalásával. Magyarország nemzeti függetlenségének, társadalmi rendjének védelmében a baráti szocialista országok szövetségesi segítségére támaszkodhat, s ez a történelem folyamán először biztosít kedvező külpolitikai feltételeket nagy nemzeti törekvéseink megvalósításához. Bizonyosan elérkezik az a kedvező korszak is, amiért a költő így fohászkodott: Hozz rá víg esztendőt! 5&Egős László