Határőr, 1986 (41. évfolyam, 1-26. szám)
1986-03-14 / 11. szám
1985. augusztus 17-e igazi kánikulai nap. A rábafüzesi határállomás betonja átforrósodott, cipőn keresztül is égette a határőrök, a vámőrök talpát. Kocsi kocsi hátán, a motorok forró lehelete, a kipufogógáz az álló levegőben mozdulni sem tudott. A kocsisort irányító határőr megtörölte izzadt homlokát, majd odalépett Bangó László pénzügyőr törzszászlóshoz. — Nem értem ezeket az utasokat. Azon panaszkodnak, hogy meleg van. Méghogy meleg! Letekerhetik az ablakot, aztán száguldozhatnak százzal vagy még többel. Állnának csak itt nyolc órát ebben a pecsenyesütőben ! — Ne zúgolódj, fiú! — így Bangó László —, még fél óra és itt a váltás. Aztán mindketten visszaálltak a sorba, nézni az útleveleket, a csomagokat. — Egyébként is a kék Citroen részünkről rendben — mutatott a következő kocsira a határőr. — Fura egy pasas ez a jugó, ha jól emlékszem, Élezi Bujár a neve. Bangó László ajkán halk káromkodás csúszott ki. — Mit vétettem én a sors ellen, hogy ennyire üldöz? Már megint ez a Citroen, ebben a pokolban és fél órával a váltás előtt? A pénzügyőr megismerte a kocsit. A kocsi gyakran megfordult a határállomáson, a legkülönbözőbb fickók utaztak vele, de még véletlenül se az, akinek a nevét bejegyezték a forgalmi engedélybe. A vámosoknak minden okuk megvolt arra, hogy csempészésre gyanakodjanak, eddig azonban semmit sem találtak a kocsiban. — Ha a guta üt meg ebben a hőségben, akkor is szétszedem — mondta magában Bangó, és félreállította a kocsit. Majd egy órát szöszmötölt vele, nem is akárhogyan. Leszedette az oldalkárpitokat, belenyúlt a küszöbbe, a csomagtartóból kiszedte a huzatokat. Semmi. Egyetlen kis vacak kvarcórácska sem. Csak a nagy meleg, az ötven vagy hatvan fok a szűk garázsban. És a kudarc gyilkos tudata, meg hogy el kellett szenvedni Élezi Bujár pökhendi megjegyzéseit. Az eredménytelen vámvizsgálat után Bangó László úgy esett be az irodába, s csak arra volt ereje, hogy lerogyjon egy székre. Kábán nézett maga elé, s látszólag értelmetlen szavakat motyogott: elezi... belezi... bujár ... kijár ... bejár ... — Mit mondasz Bangó? — Hagyd békén, nem látod, hogy megártott neki a meleg. A határőr a pénzügyőr kezébe nyomta a korsóba öntött dupla kólát. — Itt a kóla ... Mint mondtuk, augusztus 17-én volt ez a kis közjáték Rábafüzesen. És három nap múlva Elezi Bujár újra megjelent a határállomáson. De most kifelé tartott, és egy bogárhátú Volkswagen kormánykereke mögött ült. Kovács István pénzügyőr törzsőrmester volt akkor szolgálatban. Kezébe vette az útlevelet és elolvasta az utas nevét: Elezi Bujár. Micsoda? Elezi Bujár? Az anyád ... Eszébe jutott a kollégája, Bangó. Ez nem lehet igaz... Az arcizma sem rezdült, amikor a zsebébe csúsztatta az útlevelet, majd az utashoz fordult. — Megkérem, uram, szálljon ki, mert szeretném megnézni a csomagtartót is! — A csomagtartót? — Igen, a csomagtartót. Elezi Bujár kiszállt, megfogta a csomagtartó fogantyúját és megemelte. Az zárva maradt. Újra megpróbálta, most már nagyobb erővel. A szerkezet ellenállt a kísérletnek. — Sajnos ez nem nyílik. Kovács István nyugodt volt, végtelen türelemmel várt. — Nem csodálom. Meg kellene előbb húzni a biztosító horog fogantyúját. — A fogantyút? — Igen, bent a kocsiban. Elezi Bujár keresgélte a fogantyút. Meghúzta a kéziféket, az ajtó kilincsét, de a csomagtartó fedele meg sem moccant. A pénzügyőr összeszorította a fogát. „Ez vagy tényleg hülye, vagy etetni akar. De nem jársz túl az eszemen . ..” Benyúlt a kesztyűtartóba, és meghúzta a fogantyút. A csomagtartó fedele megmozdult. A szűk tér, majdhogynem üres, csak egy kisebbfajta koffer volt benne. Kovács István felemelte a kárpitot. Láthatóvá vált a vaslemez, látta a benzintankot rögzítő csavarokat. És a csavarok fején parányi friss horzsolás ... — Megkérem, uram, álljon félre ezzel a kocsival! Elezi Bujár mozdulatai lelassultak, tekintetében különös fény vibrált. Kiszerelték a helyéről a benzintankot, amely a csomagtartó felől nézve szokványosnak tűnt. Amint kiemelték a tartályt a helyéről, látni lehetett, hogy azt félbe fűrészelték, majd lehegesztették. Az így keletkezett üregben reklámszatyor lapult, s benne két csomag. Az egyikben 100 000 forint és 6444 rubel, a másikban 53 darab kvarcóra. Mégiscsak megbukott Elezi Bujár. Kovács István augusztus 20-án délelőtt, „operálta” meg a bogárhátút. Délután újabb ok adódott az izgalomra. A belépőoldalon feltűnt a kék Citroen. Semmi kétség, ugyanaz a kocsi, amellyel Elezi Bujár járt itt három nappal korábban, s amely elég gyakran megfordult már ezen a határállomáson, meglehetősen gyanús személyekkel. Egyezett a rendszám: ZG 228-842. És: a törött lámpa! A vámosok azonnal értesítették a megyei rendőr-főkapitányságot, ahol egyébként már megkezdték Elezi Bujár kihallgatását is. A Citroent ez alkalommal Ibraimi Musli, albán nemzetiségű jugoszláv állampolgár vezette. A gépkocsi forgalmi engedélye bizonyos Halili Halil nevére szólt. A Citroën kesztyű tartójából előkerült a hivatalos írás. Ezt a Budapesti Rendőr-főkapitányság állította ki, és az állt benne, hogy a gépkocsi akkori vezetője, Halili Halil Budapesten közlekedési szabálysértést követett el, koccant egy magyar állampolgár személygépkocsijával. Halili Halilt akkor 500 forint pénzbírsággal sújtották. Ibraimi Musli nem tartozott a keményebb fajta csempészek közé. Alig telt el tíz perc kihallgatásának megkezdése után, és máris beismerte, hogy a Citroen tele van kvarcórákkal. Megmutatta a rejtekhelyét is. Igazi profi munka volt. Csak úgy lehetett hozzáférni, ha a gépkocsit felemelték. Avatatlan szem azonban így sem vette észre az eldugott órák helyét. Musli mutatta meg: — Itt bontsák ki! Az eredeti fenéklemezt kivágták, s így tették hozzáférhetővé a hátsó ülés mögött levő üreget. 710 darab kvarcóra lapult a szűk térben. Musli elmondta, hogy a csempészáru elhelyezése után az osztrák lakatos által készített fedőlemezt ő maga tette fel, majd a műveletet követően a rejtekhely környékét alvázvédő festékkel lefújta. Később kiderült, ez a nagy „őszinteség” taktika volt. A tapasztalatlan csempész arra számított ugyanis, hogy „őszinte” vallomása után elkobozzák tőle a megtalált órákat, valamelyest megbüntetik, visszakapja a Citroent és máris mehet vissza, ahonnan jött, folytathatja tovább a csempészkedést. Amikor közölték vele, hogy a Citroent a bíróság le fogja foglalni, beismerte, hogy még további 298 darab kvarcóra van elrejtve a járműben. Ezt a csomagot a kormányszerkezet mögött helyezte el, amikor felkészült az útra. Az őszintének tűnő Ibraimi Muslim vallomása rendkívül érdekes és tanulságos. Az általa elmondottakból jól megérthetjük a csempészbanda tevékenységének lényegét, s megismerhetjük módszereiket is, idézzünk ezért belőle néhány érdekesebb részletet. „1985. július 20-án érkeztem először Magyarországra, de mindjárt továbbutaztam Románia felé. Ott akartam jelentősebb üzleteket kötni, ez azonban nem sikerült, úgyhogy visszatértem Budapestre. IBUSZ-lakásban béreltem szobát a Baross téren, közel a Keleti pályaudvarhoz. ... Halili Halilt a Budapest elnevezésű hotelben ismertem meg, 1985. augusztus 11-én együtt ebédeltünk. Beszélgetés közben szó esett arról, hogy Ausztriába készül, ezért megkértem, hogy vigyen engem is magával. Szívesen vállalta. Útközben sok mindenről beszélgettünk, többek között arról is, hogy segít nekem az érvényesülésben. Nem volt pénzem, ezért adott kölcsön 5000 schillinget. Kioktatott, ha ezen a pénzen Ausztriában órákat vásárolok, jó haszonnal el tudom adni akár Csehszlovákiában, Jugoszláviában vagy Magyarországon. Bécsben a Mexico térre mentünk, ezen a környéken tanyáznak a csempészek. Az egyik nagybani eladónál a kölcsönkapott 5000 schillingért órákat vásároltam. Haliki később megmutatta, hol van a kocsiban a rejtekhely. A kocsit felemeltem, mert csak így lehet a csempészárut elhelyezni a kis üregben. Halili egyébként ez alkalommal azért ment Ausztriába, mert találkoznia kellett valamelyik csempésztársával, aki 120 000 schillinggel tartozott neki. Azt láttam még, amikor Halili megkapta a pénzt, aztán elváltunk. Megállapodásunk értelmében nekem egy hónap múlva kellett visszaadnom a pénzt Bécsben, a Mexico téren.” Ne gondoljuk, hogy Ibraimi Musknak ez volt az egyetlen vallomása, ő sem mutatkozott ötletszegénynek, ha a viselt dolgairól kellett beszélni. Elfogása után közvetlenül például azt állította, hogy a Citroent balatoni kirándulás céljára kapta kölcsön. Magyarországon addig szándékozott maradni, amíg a pénzéből futja, utána a Citroent vissza kellett vinnie Bécsbe, s azt otthagyni a Hotel Madam parkolójában. Volt még egy tény, amelyről Ibraimi Musli nem beszélt, s csak később derült rá fény. Arra ugyanis, hogy Halillal együtt indultak el Magyarországra, csak Halil közvetlenül a határállomás előtt, még osztrák oldalon kiszállt a gépkocsiból, s mielőtt Musli elindult volna a Citroennel, szép lassan átbandukolt az átkelőnél. A tervük az volt, hogy Musk, miután átjött, az első kanyar után az országúton felveszi, és együtt folytatják az utat Budapestig. Miért tették ezt így? A magyarázat nagyon egyszerű és kézenfekvő, ha ismerjük a csempészszabályt, miszerint a szállítmány tulajdonosa soha nem utazhat a csempészáruval megrakott gépkocsival keresztül a határállomáson és az sem, akinek a neve a gépjármű forgalmi engedélyében szerepel. Ezt a szabályt a csempészek soha, semmilyen körülmények között sem szegik meg, így ugyanis lebukás esetén minden bírósági tárgyaláson elhangzik a védekezés. „Fogalmam sem volt arról, mi van a gépkocsiban, hiszen az nem az enyém, csak kölcsönkaptam. (Folytatjuk) Halász Kálmán Két rejtekhely is volt a Citroenben ... ... az Ibraimi Musli taktikázott egyik a kormány szerkezetében ! Élezi Bujár utazott a bogárhátúval A szerző felvételei és archív képek A félbe fűrészelt benzintank... ... és ami a hiányzó fél benzintank helyéről előkerült