Határőr, 1990 (45. évfolyam, 27-52. szám)

1990-08-11 / 32. szám

Katonáknak ingyen — vagy (legalább) féláron .JÁNOS, LEGYEN, FENN A JÁNOS-HE­­GYEN...” Ki ne hallotta volna a neves Szilágyi—Eisemann szerzőpáros János-hegyre hívogató vidám kis dalát? Régi már, de jó, így még manapság is népszerű. Sőt újabban egy okkal több­ször emlegetik-idézik majd. Ugyanis több esz­tendei kényszerszünet után ismét látogatható a főváros egyik nevezetessé­ge, a János-hegy 529 méte­res csúcsán álló, 28 méte­res kilátótorony. És alighanem a szabadságon vagy az eltávozáson levő katonák, köztük a határ­őrök is mind többen kedvet kapnak rá, hogy fölkeres­sék — útte...gyerekvasút­­tal, Libegőn vagy fogaske­rekűn és buszon megközelítve, netalántán mindvégig gyalogosan. Hogy mindehhez némi ösztönzést adjunk, elárul­juk: a kapuján kifüggesz­tett föliraton az áll, hogy a látogatás díja 10 forint, nyugdíjasoknak 5, kisdiá­koknak és — külön sorban — „katonáknak ingyen”. Nos, persze a megma­radó 10 forintnál is többet ér az ide­­s innen visszave­zető úton és természetesen a toronyból látható varázs­latosan szép erdős—he­gyes táj, a Szabadság­­hegytől idáig és tovább is tartó Alpok-alji klíma és levegő. A Halászbástyán és a Mátyás-templom rekonst­rukcióján kívül a János­hegyi kilátótornyot is Schulek Frigyes tervezte, neoromán stílusban. A századelőn készült épület­monstrumot persze alapo­san kikezdte az idő „vasfo­ga”, beleértve a háborút, s azt is, hogy utána nem volt gondos, illetve pénzes gaz­dája sem, így történt, hogy pár éve, életveszélyesnek nyivánítva, bezárták. Sokmilliós költség árán sikerült csak eredeti szép­ségét megközelítően re­konstruálni A Libegőtőt ide fölvivő 1200 méteres út azonban még olyan, mintha egy aknavető ezred lőtt vol­na rá zárótüzet. A kilátó legkisebb, negyedik tera­szának teljes helyreállítása is a jövő feladata még. De a harmadikról alighanem szintén 77 kilométeres a lá­tókör. Működik alul egy ré­gi jó kút, van aztán a föld­szinten egy kis büfé, de egyelőre még hiányzik a „régi szép idők” családias (és olcsó) vendéglője. De talán a hajdani han­gulatra meg a többi helyre­­állítandóra is előleg a már említett „katonáknak in­gyen” felirat, a bejáratnál. Mostanában, amikor annyira feltámadt a „régi szép idők” iránti nosztal­gia, nem lehet eléggé di­csérni, hogy van, aki arra is emlékszik — méghozzá tettekkel —, hogy 46—90, vagy még több éve számos kultúr- és szórakoztató in­tézmény pénztáránál ol­vasható volt a „katonák­nak ingyen”, de legalábbis (például mozikban, cirku­szokban stb.) a „katonák­­nak féláron” felirat. És eh­hez nem kellett „legfelső helyről való leirat”... Újjáéledhetne ismét ez a szokás! Nemcsak azért a pár megtakarítható kato­naforintért. A hon védői, a határ őrzői iránti megbe­csülés apró jeleként. A Já­­nos-hegyi kilátónál látott és ma eléggé ritka példát, akár úgy is mint „a főváros legfelső helyéről” (529 méter) kiinduló kezdemé­nyezést — reméljük — még sokan követik majd! Lehet az új, eljövendő szép idők jegyében is! Nem utolsósorban a fegy­veres erők létszámának csökkenését figyelembe véve... (bj) HATÁRŐR MAGAZIN 1990/32 HATALMI SZÓ Szándékosan nem em­lítek sem helyszínt, sem személyeket, sem olyan momentumot, melyről fel­ismerhető lehetne, hogy hol játszódott le a követ­kező esemény. Újságíró kollégámmal véletlenül csöppentünk a következő helyzetbe. Ugyanis egy másik riport kapcsán utaztunk le ...-ra. De mi­vel a szerencse ezt az aktu­ális témát tálcán kínálta nekünk, természetesen nem szalasztottuk el. A ... udvarán állunk, nézzük a sorkatonák tevékenységét. Mikor is az egyik csoport, pontosan 4 fő, az... úr pa­rancsára .... Termé­szetesen felemelem a fényképezőgépemet, hi­szen ez a dolgom, ezért fi­zetnek. El is készül két fel­vétel, amikor az úr a helyzet és a ... magasságá­ból rám reccsen. — Talán megbeszél­nénk előre, hogy a sajtó képviselői mit fotóznak! Mert aztán mindent bele­raknak abba az újságba, én meg tarthatom érte a hátam! Akármennyire is sajtószabadság van! Ránézek, vártam a ki­­fakadás utáni enyhítő mo­solyt, de az úr arca ke­mény és ellentmondást nem tűrő marad. Már-már válaszra nyitom a szám, mikoris az őrvezető két társával csitítani kezd. — Hagyja! Ő ilyen, ne törődjön vele! Akkor ott tovább nem is törődtem vele, de ez a „rendre utasító” kifaka­­dás nem hagy, még mindig dolgozik bennem, ezért is írok róla. Utoljára talán két megjegyzés. Mi, a H.M. munkatársai nem azért utazunk hetente többszáz kilométert, hogy bárkit le­járassunk. A másik: egyes vezetők­nek végre rá kéne döbben­nie arra, hogy mi megpró­bálunk objektíven, híven visszaadni minden ese­ményt, szépítés és torzítás nélkül. (Talán ez volt a baj?) Elmúlt, szerencsére elmúlt az az idő, amikor csak az volt a lényeg, hogy szépen pedikűrözött a láb és nem volt szabad megírni, hogy ez a láb csüdig koszos. GUTI L. FERENC FABULESZKEK ...VÁLTÁS — A férjemnek nem tetszik az új fürdőruhám. — Hát cseréld kit — tanácsol­ja a barátnő. — De hol lehet férjet cserélni? A GAZDASÁGI NEHÉZSÉGEK MEGOLDÁSÁRÓL — Összetört a hamutartó — jelenti zokogva McArthurnak a felesége. — Sebaj — így a skót férj —, legfeljebb leszokunk a do­hányzásról. KRIPTOELLENZÉKISÉG — Légy szíves — okítja a fér­jét a feleség —, ne vágj pofá­kat gondolatban, amikor hozzád beszélek! EZ MÉG (MÁR?) NEM AZ OL­VASÓ NÉP — Nem is tudtam, hogy van telefonja. — Ezt a műveletlenséget! Hát maga nem olvassa a telefon­könyvet? KERESZTKÉRDÉS A fény másodpercenként 300 000 km sebességgel ha­lad. És a sötétség? LUXEMBURGI SZAKTUDÁS — Egy receptet írok fel önnek — így az orvos —, mihelyt megtalálom a töltőtollam. — Ne keresse, doktor úr! Tíz perce bedugta a hónom alá. VALÓ 29

Next