Határőr, 1993 (48. évfolyam, 1-26. szám)

1993-03-22 / 12. szám

korszerűsítés érdekében. A honvédtüzé­rek ott voltak Przemysl védelménél, az isonzói csatákban, ott harcoltak Galli­­polinál és a Holt-tengernél is. A trianoni békeszerződés a tüzérség vonatkozásában is súlyos korlátozáso­kat tartalmazott. 1927-ig, az Ellenőrző Bizottság távozásáig a fegyvernem új­jászervezésén túl külön szervezet fog­lalkozott az állomány és az eszközök átmentésével. A technikai korszerűsí­tést ezután sem sikerült megnyugtatóan rendezni, így a második világháborúba a jól képzett, tapasztalt tisztikar mennyiségileg, minőségileg korszerűt­len tüzérséggel lépett. A háború után megindított erőteljes haderőcsökkentés eredményeképpen 1948 októberében mindössze három tü­zérüteg maradt a szervezetben, majd az ezután megindított hatalmas arányú fej­lesztés után — 1952-ben — már 35 tü­zérezred volt a Magyar Néphadsereg állományában. A fegyverzet minőségi javítását a 60-as évek közepétől kezd­ték meg, új típusú vontatott, illetve ön­járó lövegek jelezték a fejlődést. Ebben az időszakban álltak hadrendbe a had­műveleti-harcászati és a harcászati ra­kétacsapatok, melyeket 1991-ben meg­szüntettek. A mai Magyar Honvédség tüzérsé­ge tulajdonképpen még ezekkel a hat­vanas években kapott eszközökkel ren­delkezik, a 100 mm felettiekből vala­mivel többel, mint ahogy azt a bécsi haderőcsökkentési tárgyalásokon ré­szünkre megszabták. A többletet 1995- ig kell megsemmisíteni. Az ünnepen kiállított eszközök és berendezések, a nyolcvan évet bemuta­tó tablók sok emléket elevenítettek fel a meghívott egy­kori ludovikás, illetve a nyugál­lományú tüzér­tisztekben. Bő­ven akadt közös emlék, megbe­szélnivaló azon a találkozón ahol a tüzértisz­tek négy generá­ciója emlékülés keretében tekin­tette át a nagy hagyományokkal rendelkező fegy­vernem múlhat, jelenét és a vár­ható fejlődés fő irányait, beleért­ve a tüzértisztképzés fejlődését is. A ré­giek bizonyára irigykedve ismerkedtek a számítógépekkel támogatott trendzső­­rökkel, melyeken tanteremben gyako­rolhatják a hallgatók az éleslövészetet, megtakarítva ezzel kiszámíthatatlan mennyiségű időt, energiát. A mai tüzé­rek találékonyságát dicséri az a mére­teit tekintve is lenyűgöző látványt nyújtó tanterem, ahol egy hatalmas mé­retű terepasztalon lehet tűzvezetést és lövészetet imitálni szódásszifonpatron­­nal működő fegyverekkel. Ki tudja, hány több tízezer forintot érő lövedék árát tudják így megspórolni?! A tüzérek véleménye szerint azon­ban az éleslövészet semmivel sem pó­tolható élmény. Ennek illusztrálására, na és a jeles ünnep alkalmából sütöttek el néhányszor egy löveget a főiskola udvarán. Azért néhányszor, mert vállal­kozó szellemű újságírók is elhúzhatták az ágyú elsütőbillentyűjét, kiérdemelve ezzel a Tiszteletbeli tüzér címet. Ter­mészetesen nem maradt el az avatási ceremónia végén egy fen­ékre húzás sem a lövegcsőtisztító rúddal. BENE „Éleslövészet" tanteremben Fotó: TYUKOD LÁSZLÓ Nagy a hangja na meg a füstje is! 1993/12 OrszágHatár 17

Next