Határőr, 2001 (56. évfolyam, 1-12. szám)
2001-11-01 / 11. szám
Csónakos csempész Fertő. Csak így mondják, nem kell hozzátenni, hogy tó, pedig az. Sekély, olykor szelíd, másszor emberéleteket követelően viharos. A nyugati határ speciális szakasza, hol vízben „ázik” a határvonal... N agy az idegenforgalom a környéken, kerékpárút, panziók sokasága, megannyi vízi sportolási lehetőség csábítja az idegeneket meg az embercsempészeket, hiszen látszatra könynyű észrevétlenül elvegyülni. Tóban a (nád)tenger Nagyobbrészt Ausztriában hullámzik a Fertő, de a benne suhogózúgó tengernyi nád négyötöde ideát gyökeredzik. Vízben állva halak sokaságának búvóhelye, learatva fantáziadús nádfedelek nélkülözhetetlen kelléke külhonban és ideát egyaránt. Beláthatatlan a nádtenger, szövevényes átjárók szabdalják, ahol csak a legavatottabbak igazodnak el. Mégis, amióta megszűnt a határsáv, fokozódott a határsértők érdeklődése a kikötött vízi járművek iránt. Valószínű összefügg ezzel a hazai munkahelyek csökkenése. Igaz, jó néhányan Ausztriában találtak keresőfoglalkozást, mások viszont elszegényedtek. Az anyagi különbséget folyamatosan érzékelik. A nehézségekkel küzdők közül néhányan - kihasználva helyismeretüket - a könynyű, de becstelen úton szerezhető jövedelmet választják. Ezt úgy hívják, hogy embercsempészet. Hajnali csempésztúra Nem írhatom, hogy legjobb álmából csörgette fel a telefonáló Ambrus Ernő határőr főtörzsőrmestert, mert már reggeledett. A szabadnapos tiszthelyettest azért értesítették a halászok, mert a szokatlan órán egy zöld ladikban nem közép-európai kinézetű embereket láttak. Nadrágjába ugrott a főtörzs, bőrdzsekit kapott magára és kocsijával úgy elporzott otthonról, hogy se a lakást, se a garázst be nem csukta. Az ajtókat majd behajtja a Fertő körüli szél! Csikorogva fékezett a tó menti murvás talajon, éppen ott, ahol a nádasból csuromvizes alak lépett ki. „Felismertem azt az embercsempészt, aki nemrég szabadult a börtönből, Sopronkőhidáról” - emlékezett Amrus Ernő. „ő meg Helló!-val köszönt, és azt kérdezte, mit keresek ott. „Azért jöttem, hogy elfogjam! Hol vannak a többiek?” „Milyen többiek? - tetette magát a vizes nádi ember. „Csak horgászni voltam, de beleestem a tóba...” Még be sem fejezte a mondatot a didergő férfi, amikor néhány méternyire szétnyílt a nád és újabb figurák araszoltak kifelé. Az ázsiai kinézetűek nyelvismeret hiányában, és a civil ruhás főtörzsöt látva, aligha érthették a helyzetet,tán újabb segítőnek vélték a főtörzsöt? De nem sokáig, mert embercsempészük szűkszavúan csak annyit mondott: „Gráncpolkáj!” Az idegenek megváltásnak érezhették a váratlan helyzetet, mert dideregtek, és a szájuk felé mutatva jelezték éhségüket. Az emberfölény láttán Ambrus főtörzsőrmester közölte, hogy már közelednek a határőr segítők, akiket telefonon értesített, úgyhogy semmi értelme az esetleges „szívóskodásnak”. A motorozásnál jókora konyhakés került elő az idegeneket „gardírozó” embercsempész ruházatából. Rövid időn belül a helyszínre érkezett a határőrök gépkocsija, amely a kirendeltségre szállította az elfogott csoportot. De hol az a zöld ladik, amelyről a halászok beszéltek? Főtörzsőrmesterünket hajtotta a kíváncsiság és elindult a part mentén... A vitorláskikötőnél zöldellt a ladik, amelyben elektromos motor volt meg két akkumulátor. TAKÁCS ISTVÁN A szerző felvétele