Havi Magyar Fórum, 1995 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1995-10-01 / 10. szám

Cseres Tibor: Felhők fölött száll a sas... (Zrínyi Kiadó kiadása) Cseres Tibort én mint költőt ismertem meg. Kovách Aladár, akivel szoros munkakapcsolatban álltam, 1942-ben egy verseskötetet adott ki tőle a Bolyai Akadémia könyvsorozatában. A kötet ríme: Zöld levél árnyéka volt. Oda pedig akárki csak úgy nem kerülhetett be. Akkor tudtam meg, hogy azonos azzal a Pálos Tiborral, akinek a Válaszban 1936-1938 között versei és novellái jelentek meg. Sőt ezen a néven 1937-ben Fénykép, elöl guggolva én címmel már verseskötete is. Békéscsabán újságot szerkesztett. De leginkább katonáskodott. 1943 könyvnapjain Kolozsváron is a könyvsátraknál mint katonatiszttel váltottam szót. Majd 1944 vé­gén a Mikó-Bondor-féle igazolványra várók között hozott össze vele a sors. Tudtam róla, hogy 45 után Békéscsabán a Nemzeti Parasztpárt lapjának, a Viharsaroknak a szerkesztője. Majd 1947-ben az építésügyi minisztérium sajtófőnökeként találkoz­tam vele újból. Ahol Veres Péter volt a minisztere. Ha az elmúlt évtizedekben néha összefutottunk, csak pár szót váltottunk. De tudtuk, hogy a másik hová tartozik. Figyeltem pályáját, olvastam köny­veit. A Hideg napokkal nagyon előtérbe került, mint író. Sorra jelentek meg regényei. A rendszerváltás szelét megelőzőleg az írószövetség elnökeként vívott harcai a legnagyobb tiszteletet váltották ki bennem irányában. A halála előtt alig egy hónappal egymás mellé kerültünk egy irodalmi összejövete­len. Kezeltünk. Megkérdezte, hogy vagyok? Én is. Az elhangzottakra észrevételeket is mondtunk egymásnak. Nem panaszkodott. Aztán egy napon hozták a lapok a hírt, hogy meghalt. Ami meg­döbbentett. Születésre félév sem volt köztünk a különbség. Ez még csak fokozta bennem a meg­rendülést. De hát ilyen az élet. Vagy inkább a halál. Kinek-kinek ki van mérve a magáé. A kötet harmincnyolc írását Találkozásaink hábo­rúban és békében alcímmel foglalja össze Cseres Tibor. A főcímet viselő nagyobb lélegzetű írás Kolozsvár-Szamosfalva repülőterének katonai éle­téről szól 1944. március 18-án és az azt követő napokban. A Felhőik fölött száll a sas... a repülősök indulójának első sora. Olvastam, hogy Cseres nem kevesebb mint ötvenhat hónapot katonáskodott végig. Ebben és az ezt követő további négy háborús írásban az ott szerzett tapasztalatokról tanúságot is szolgáltat az olvasónak. De arról is, hogy a háború­val járó borzalmak bugyraiból is látleletet, esetta­nulmányt tud elővarázsolni. A békés találkozásoknak Justh Zsigmond, Krúdy Gyula, Móricz Zsigmond, Tersánszky Józsi Jenő, Tamási Áron, Veres Péter, Szabó Lőrinc, Berda József, Asztalos István, Kodolányi János, Illyés Gyula, József Attila, Darvas József, Sarkadi Imre, no meg Kádár Gyula. A Ludovikától Sopronkőhidáig könyv írója, és Vértes László, a vértesszöllősi előembernek a lelőapja a főszereplői. Justh Zsigmond, az 1863-1894 között mindössze harmincegy évet élt író, különös alakja volt a magyar irodalomnak. A szenttornyai birtokukon Parasztszínházat alapított, ahol Moliére-t és egyéb klasszikusokat mutatott be egyszerű parasztsze­replőkkel. A Czombos családdal különösen jó viszonyban volt. Mihály az inasa. Mihálynak hét testvére volt. Köztük János, Vera és Franciska. Mihály, János és Vera a színpadon is szerepeltek. Justhnak nagyon tetszett Vera, de az visszahúzódó természet volt. A kis 13-14 éves Franciska viszont a szép éneklésével nagyon beduruzsolta magát a Justh szívébe. Még az ölébe is beleült. Justh örökbe akarta fogadni. De a Franciska anyja azzal hárította el a kérést: „Éppen ezt a legkedvesebbet a nyolc közül?" Cseresnek mindezt 1955-ben az akkor már 78 éves Franciska mondta el. Justh egyébként sokat járt külföldön. 1888-as Párizsi naplója ennek jelentős irodalmi emléke. A halál is Cannes-ban érte. Mihály, az inasa onnan értesítette a családot. Krúdy Gyuláról Tóbiás Áron Krúdy-könyve kapcsán emlékezik meg Cseres. Krúdyról legen­dák keringtek. Például, hogy nem tudni, mikor dolgozik, hiszen éjet és napot kocsmákban tölt. De ez, úgy látszik, mégsem volt teljesen igaz. Kárpáti Aurél, aki a Szigeten lakott a kis szállóban, mikor Krúdy a Palatinus romkastélyt lakta, éjjelente, ha a szerkesztőségből hazatért, sokszor látta, hogy Krúdy ablaka világít. Mondta is ezt egyszer Krúdy­­nak, aki így felelt: „Ha én dolgozok, éjszaka dolgozok. Este szoktam elkezdeni írni tíz órakor. Ott van az asztalomon egy üveg bor, egy üveg savanyú víz, és megkezdem az írást. Ez az írás aztán megy egész éjszaka, és annál jobban megy, minél inkább megyünk a hajnal felé." Móricz Zsigmondról való megemlékezésében azt írja Cseres, hogy amikor Csécsén járt, a reformá­tus lelkész elmondta neki, hogy az elődje, Orosz Kálmán, egyszer levelet kapott Móricztól, melyben születési okmányt kért. Ebben azt írta: „De úgy csináld, hogy Péter-Pál napján születtem." Orosz Kálmán ezt a kérést nem teljesítette, mert a csécsei anyakönyv 1879. július 2-án mutatja a születésna­pot és július 6-ára a keresztelőt. Móricz az édesany­jától Péter-Pálra tudta a születése napját. Az anyai emlékezést minden írásnál hitelesebbnek tartotta. S kedvessé is vált előtte, hogy mint a beérett, az aratásra érett gabonának, erre a napra esett a születésnapja. Tersánszky Józsi Jenőt különös körülmények között ismerte meg Cseres. Ennek pedig az a Októberi Magyar Fórum, 1995. 83 KÖNYVEKRŐL

Next