Havi Magyar Fórum, 1996 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1996-10-01 / 10. szám
Nem veszhet el a nyom! Itég menekült életem Németországában, ahol mint éjjeliőr kerestem meg a mindennapra valót, írtam meg Elvész a nyom elnevezésű könyvemet, mely ott először magyar nyelven, majd később németül is megjelent, a stuttgarti Steinkopf Verlag kiadásában, Die Spur veriert sich cím alatt. Amikor ott, az ócska deszkabódéban, ahol őrködnöm kellett, megírtam éjszakánként ezt a könyvet, még nem tudtam, hogy a valóságban Isten nyomáról esett szó benne, ami elveszett számunkra a nagy világégésben s mindabban a borzalmas felfordulásban, ami velünk megesett. Számunkra Isten nyoma veszett el akkoriban. Aztán kijutottam Amerikába, egy számomra új, idegen világba. De talpamra estem, mint fáról a macska, s mivel a Floridai Egyetem keretében leltem magamnak állást, hamarosan rájöttem, hogy minden angol nyelvű tankönyv, amit az egyetemeken használtak, elferdítve ismertette magyar hazám történetét, különösképpen Erdélyre vonatkozólag. Az amerikai tankönyvek szerint Erdély őslakói a rómaiak leszármazottai voltak, kik évszázadokon keresztül szenvedtek a barbár magyarok megszállása alatt, míg végül is az első világháború végén felszabadultak újra. Éreztem, hogy tennem kell valamit a történelmi igazság tisztázására, írtam tehát egy rövid kis történelemkönyvet, mely Erdély múltját ismertette angol nyelven. Azonban nem találtam hozzá kiadót. A derék amerikaiak valóságos felségsértést láttak abban, hogy egy jöttment „dipi" (displaced person) cáfolni meri a Párizsból érkezett, gyönyörű kiállítású román történelemkönyvek adatait! Nem tehettem egyebet: régi erdélyi mintára megalapítottam az Amerikai Magyar Szépmíves Czéhet, mely tőke hiányában kizárólag előfizetőkre épült. Tíz dollár volt az évi tagdíj. Ezért a tíz dollárért minden előfizető kapott egy új magyar regényt (többnyire az enyémet) és annak angol fordítását, valamint egy kisebb, ismeretterjesztő könyvecskét angol nyelven, azzal a kéréssel, hogy adományozza ezt valamelyik érdemes, helyi könyvtárnak. Első ilyen ismeretterjesztő könyvecskénk Zathureczky Gyulának, a kolozsvári Ellenzék szerkesztőjének Transylvania, Citadel of the West pompás angolsággal megírt munkája volt. Ötezer példányban nyomtattuk ki és díjtalanul osztottuk szét egyetemi és középiskolai könyvtárak között. A következő években hasonló módon adtuk ki és helyeztük el a következő könyveket The ethnic history of Transylvania, Transylvania, the Hungarian Minority in Rumania, Transylvania and the Hungarian-Rumanian Problem és Towrd a new Central Europe, a symposium. Ezt az utóbbit a lengyel emigrációval közösen adtuk ki a Central European Forum című folyóirat keretében, mely egy közép-európai federáció gondolatát igyekezett terjeszteni. Ugyanakkor még kiadtam és szerkesztettem a következő folyóiratokat is: The Transylvanian Quarterly, The Hungarian Quarterly és The Central European Forum. Dolgoztam, dolgoztam, dolgoztam, amerikai származású feleségemmel együtt, aki lelkét és tudását adta ehhez a munkához. Utaztunk, estéket tartottunk úgy az Egyesült Államok magyarlakta városaiban, mint Kanadában is. Tőkénk nem volt, így az egész vállalkozás előfizetőkre épült. Csalódtunk. Amerika szétszórt magyarjait nehéz volt összetartani és beszervezni. Az előfizetők száma egyre csökkent, a lelkesedés kihűlt. Kölcsönöket vettünk föl, de a bukás már elkerülhetetlen volt. Behúzódtam a barlangomba és abbahagytam az egészet. Hűséges feleségem meghalt és magamra maradtam. S most itt vagyok: negyvenhat könyvet megírtam, s most dolgozom az utolsón, életem történetén. Hogy elkészülök-e ezzel valaha is? Csak a Jóisten tudja. • Van azonban valami, amit el kell mondanom most, hogy el ne vesszen. Amint már írtam, összeutaztuk ezt a három nagy országot minden irányba, magyart keresve. New Yorkban voltunk éppen, a kezdő évek egyikén. Kora délután érkeztünk, s alig tettük le csomagjainkat a hotelszobában, mikor valaki megkopogtatta az ajtót. Egy idősebb úriember volt. Bemutatkozott: Havas Emil volt a neve. Rémlett, mintha már hallottam volna ezt a nevet valamikor a messzi múltban, de nem emlékeztem, hogy hol és mikor. Vendégünk jól megnézett. „Maga még fiatal!" - mondta magyarul - „olvastam a könyvét" - tette hozzá, meglóbálva a kezében egy könyvet. A kötéséről ráismertem. Az Elvész a nyám német kiadása volt, Die Spur vértért sich. „Maga tehetséges ember" - mondta vendégem - „és én egy javaslattal jöttem magához." Aztán nyomban elő is adta a javaslatot: írjak egy könyvet, úgy, ahogy ők javasolják. Egy magyarországi zsidógyerek mindenféle megaláztatásnak és kínzásnak van kitéve, de sikerül elmenekülnie Amerikába. Itt szeretettel fogadják, megsegítik, és hamarosan sikeres üzletember lesz belőle. A háború után összetalálkozik hajdani kínzójával, itt New Yorkban, aki mint menekült érkezett ide, titokban azonban még mindég a náciknak dolgozik... 44 Októberi Magyar Fórum, 1996.