Havi Magyar Fórum, 1996 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1996-05-01 / 5. szám

KÖNYVEKRŐL nalista antagonizmus elleni legjobb orvosság az lenne, ha a határvonalakat a lakosság szabadon ki­nyilvánított óhaja alapján határoznák meg. Kormá­nyunk sem erre, sem más jegyzékeire soha nem ka­pott választ a nagyhatalmaktól. A jegyzék miatt egyébként Gyöngyösi és Kertész István Rákositól és Puskin követtől megrovásban részesült. A béke-előkészítő osztály munkáját nagymérték­ben akadályozta, hogy a koalíciós kormány nem tu­dott a békecélokban megegyezni. A legnagyobb ne­hézséget a kommunisták támasztották, arra az ál­láspontra helyezkedve, hogy „minél jobban előmozdítják az ország demokratizálását, mint ezt Romá­niában teszik, annál kedvezőbb békét kapunk, mást nem is kell tennünk." Gyöngyösi a békekonferenciára a béke-előkészítő osztály által szerkesztett dokumentumok alapján készített memorandumot akart benyújtani. A ha­zai kommunista vezetők a konferencia megnyitása előtt ezt megakadályozták. Ilyen volt 1945-46-ban a belpolitikai helyzet. A könyv egyik fejezete az Országos Kossuth Szö­vetség és a Törzsökös Magyarok Tábora által kiadott és az ország vezetőihez juttatott memorandum szö­vegét ismerteti. Ez a felterjesztés jellemzi azt a min­den történelmi realitástól távoleső hangulatot, amely eluralkodott a magyar társadalom bizonyos területén. Tanulságos „érvgyűjtemény", hogyan képzelték egyesek igazságunk bizonyítását, a ma­gyar önbizalom erősítését. Egyik érvük a nagyhatal­mak meggyőzésére: A német szövetségben való bennmaradásunkkal a hazai zsidóság életét men­tettük meg. Miközben itthon az első demokratikusan válasz­tott kormány a békekonferenciára való előkészüle­tekkel foglalkozott, Benes Moszkvában megegyezett Molotovval, hogy Csehszlovákia átengedi Kárpátalját a Szovjetuniónak. Az akcióval kapcsolatban a Nyugatnak nem volt véle­ménye, ellenvetése. A cseh-szláv szimpátiákkal és moszkvai ügynökökkel infiltrált sajtó és a külügyi hivatalok mélyen hallgattak. Egyedül a Vatikán emel­te fel hangját és tette szóvá az árulást: a bolsevisták be­hatolását Európába. Mert a területátadás ezt jelen­tette. A cseh kormány 1945. április 4-5-én tartott első ülésén hozta az ún. Kassai Határozatot. Ennek 2-3. bekezdése kimondja: „Csehszlovákia összes né­met és magyar nemzetiségi állampolgára elveszti állam­­polgárságát." 1945-1947 között százezer magyar gyermek nem járhatott iskolába. 1945. július 20-án kiadták a 28-as törvényt, mely elrendelte, hogy „a németek, magyarok és az állam egyéb ellenségeinek" me­zőgazdasági ingatlanaira cseh, szlovák vagy egyéb szláv gazdákat kell telepíteni. Megkezdődött a magyarok koncentrációs táborba hur­­colása és az országból való kiutasítása. A magyar kor­mány 1945 áprilisa és 1946 júliusa között 184 tiltako­zó jegyzéket küldött a Szövetséges Ellenőrző Bizott­ságnak ezzel kapcsolatban. 1945 őszén Prága hajlandónak mutatkozott egy lakosságcsere-egyez­mény aláírására. Sajnos, a magyar kormány attól már nem tudta megmenteni a csallóközi magyarokat, hogy egy ré­­szüket a cseh határokon belül telepítsék át, hurcol­ják el otthonukból a Szudéta-vidékre. A megkötött kitelepítési egyezmény előtt önkényesen kiüldö­zött kb. ötezer csallóközi magyart nem lehetett visz­­szatelepíteni, házaikat, földjeiket már elfoglalták. Egyedül Mindszenty József hercegprímás merte bát­ran a szavát hallatni. A budapesti francia nagykövet­ségen keresztül táviratot küldött a békekonferen­ciának, benne ilyen mondatokkal: „A mai békekötés­ről beszélni nem szabad, de a legsúlyosabb vádlottnak és elmarasztaltnak hallgatni nem lehet. A kitűzött szép bé­kecélok nem értek el a békekötés asztaláig... Amíg a népek sorsának felelős intézői üléseznek és aláírnak, a Duna mentéről a szudéták közé életpusztító nagy hidegben, a borzalmak borzalmával deportálnak, önálló egziszten­ciákból szolgákká aljasítanak magyar százezreket, akik­nek a világ nemzetei tegnap emberi jogokat ígértek..." Kárpátalja Szovjetuniónak történő átjátszásával 120 ezer magyar került szovjet uralom alá. Gyön­gyösi János külügyminiszter felvetette Puskin kö­vet előtt: egy csekély területi engedmény Kárpátal­ján könnyítené az együttműködést a két ország kö­zött. Puskin minden terület-visszacsatolási tervtől elzárkózott. Amikor Gyöngyösi ezt a kísérletet tette, a Szovjet már megkezdte az itteni magyar lakosság elhurco­lását, mely méreteiben hasonló a katyni lengyel tisztek likvidálásához. Ötvenezer férfi került elő­ször a szolyvai haláltáborba, majd innen a túlélőket a Szovjetunióba hurcolták. A Kreml imperialista szándékát nem elégítette ki Kárpátalja bekebelezése, és szemet vetett a Tiszahá­­ton fekvő magyar falvakra is. A vásárosnaményi já­rásban 1944 őszén orosz közigazgatást vezettek be. Moszkva terve az volt, hogy az itteni lakosságnál aláírá­si akciót indít és a helybeliekkel mondassa ki a Magyaror­szágtól történő elszakadási szándékot. A szovjet akció megakadályozására a kormány kisgazda- és parasztpárti vezetői megbízásából Szi­lágyi Gábor vezérkari százados és Tollas Tibor főhadnagy a helyszínen adatokat gyűjtött, és infor­mációik alapján Nagy Ferenc a SZEB angol-ameri­kai vezetőinél elérte, hogy húsz tiszaháti községből kivonták a szovjet csapatokat, és az elhurcoltak kö­zül a 20 évesnél fiatalabb és 55 évnél idősebb férfia­kat visszaengedték. 72 Májusi Magyar Fórum, 1996.

Next