Havi Magyar Fórum, 1997 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1997-04-01 / 4. szám

!Kedves Bálint Öcsém! Bizonyára csodálkozol a bizalmas megszólítá­son, de rögtön megmagyarázom. Olvastam nem­rég, hogy vérségi kapcsolatban vagy az angol ki­rálynővel, ami azt jelenti, hogy velem is. Igaz, Euró­pában és azon túl kb. 2000 hasonló szintű rokonunk él, de a tény ettől még tény marad, s köreinkben ez a megszólítás járja. Nyilatkozatodból az tűnik ki, mintha nem nagyon örülnél az atyafiságnak, igaz ezt visszafogottan teszed. Furcsa is lenne az Euró­pába való nagy menetelés idején nyíltan elhatáro­lódni a brit uralkodótól ,hogy kedvenc kifejezése­tekkel éljek...). Abban egyetértünk, hogy a szárma­zás önmagában kevés, az igazi értéket az egyéni teljesítmény jelenti. Azonban mégsem mindegy, honnan jön az ember. Ha valaki büszke asztalos, földműves, bányász őseire, miért ne lehetne ugyan­úgy arisztokrata őseire is? Különösen akkor, ha származásának tudata, neveltetése döntően hozzá­járult jelleme fejlődéséhez. Ez a tudat segítette őseinket, amikor dönteniük kellett, hogy hova állja­nak. Ez tette hőssé Zrínyit és Rákóczit, és mártírrá gróf Esterházy Jánost és báró Apor Vilmost, és ez se­gített szüleinknek a közelmúlt megaláztatásait mél­tósággal elviselni. Aki igazán úr volt és nemes, az megmaradt annak a kőbányában is. Persze minden kornak megvoltak (vannak) a ma­ga labanc urai is. Magyarázat mindig volt, ma úgy mondják-reálpolitika... Nem is az a gondom, hogy nem tartod vagy nem tiszteled kellőképp a rokonsá­got, de hogy milyen társaságba keveredtél, Öcsém­­uram!?... Nem tudom Bálintként és Magyarként ho­gyan viselnek el, de azt elismerem, hogy Neked duplán kell bizonyítanod. No, ebben nincs is hiba. Azt érzem, hogy nem érzel velünk közösséget, de megnyugtatlak, mi sem veled büszkélkedünk. Még szerencse, hogy Claudia tanti ezt nem érhette meg. (Tudod, Rhédey Claudia grófnőre gondo­lok.) Azt hiszem, neki is lenne a dologról egy-két szava. Mert amit műveltek, kedves öcsém, az min­den képzeletet felülmúl! Elődöd, a folyvást mutáló, fiatalból szabaddá demokratálódott áladjunktus kezdte el a példátlan „tisztogatást" a kultúra terüle­tén, s most te folytatod? A homoszexuálisokat rek­lámozzátok a középiskolákban, de hagyod bezárat­ni a Tháliát, elsorvasztani a közoktatást? És ez a nemzetinek csúfolt alaptanterv? Ilyet még az az el­fajzott Károlyi Mihály sem tett, pedig sértett akar­nokságával a kommunistáknak készítette elő a tere­pet! Ti kinek készítitek elő? Őszintén megmondom, Öcsém, el vagyok keseredve. Mert igaz, hogy egy Esterházy itt, egy Okolicsányi ott, de ezek azért mégsem miniszterek! Ha végignézek az atyafisá­­gon, nagyjából mindenki tudja a helyét, csak épp ti nem. Hogy filoszemita vagy, az nem baj, hiszen én is az volnék. Csak amíg én Vámbéry Ármint, Radnótit, Angyal Istvánt és Vas Istvánt érzem testvéremnek, addig te a Landeszman-félékkel cimborálsz, ávós­­csemetékkel közösködsz. Akárkit nézek a díszes társaságból, igazán senki sem tiszta. Itt van ez a Gá­bor, a Demszky, bár neki nagyon nehéz dolga van. Szinte látom, amint a tettektől megfáradva hazatér a meleg családi fészekbe, ahol már várja a Révai me­nyecske.Látja ura homlokán a súlyos gondok rán­cait: munkanélküliség, bűnözés, de főleg az újabb MIÉP-tüntetés. Sebaj, okos asszony arany a ház­nál! Csak felidézi, hogyan csinálta volna ezt annak idején nagyapó. (56-ban a forradalom hírére Révai szinte megszállottan ismételgette: lőni, lőni, lőni...) De a másik Gábor se rossz, a Kuncze. Először csak úgy tűnt, díszgol a gyülekezetben, de lám, hogy ki­nőtte magát. Kigyúrt kommandósai diákokon gya­korlatoznak, miközben öt nemzet maffiózói vívnak hetente tűzharcot Budapest utcáin. Mások újság­írókkal erőszakoskodnak (na nem a rejtőgáborok­­kal...), míg az olajat tonnaszám lopják a tartályok­ból, vezetékekből. A templomgyalázás, rablás, pap­gyilkolás mindennapossá vált. Van itt az elnök, az Árpi bácsi. Kollégái már rég leszoktak az írói álnévről, neki mindjárt kettő is ju­tott. Igaz, egyiket sem választotta, hanem kapta, s egyik sem túl hízelgő. Az elsővel még börtöntársai ruházták fel, utalva viselkedésére, sajnos a jó ízlés nem engedi meg, hogy leírjam. (Emlegetjük úgyis eleget télen, nátha idején.) A másik, az ismertebb, ha úgy tetszik, hivatalos, bár ez sem túl irodalmi. (Lásd: Állathatározó.) Az igazsághoz tartozik, hogy elnöksége idején emberül rászolgált mindket­tőre. De nézhetjük a tágabb eszmei holdudvart, ott is ugyanaz a helyzet. A gyűlöletellenes vonat lánglel­kű masinisztanőjére emlékszem még, mint iskola­­titkárra, aki az egyenruhát tán csak zuhanyozáskor vette le. Pedig úgy rémült, hogy az eszme, amit ak­kortájt lihegve képviselt, mintha az osztálygyűlő­ SZÓSZÉK Családi levél Magyar Bálint úrnak Havi Magyar Fórum, 1997. április 95

Next