Havi Magyar Fórum, 2003 (11. évfolyam, 1-12. szám)

2003-12-01 / 12. szám

TÁRSASÁGI FIGYELŐ megf­előlem, mint a Münchenben régóta jól meg­alapozott Ferenczy József Könyvkiadó (Tollas Tibor emigráns író, a Nemzetőr kiadója közvetítésével), a SMOSz (Svédországi Magyarok Országos Szövetsége) vagy dr. Koncz Tihamér Zürichben (Svájc legnagyobb építési vállalkozója), a pennsylvaniai Lipták pro­fesszor, egyben nagyvállalkozó, aki később a Bős­­nagymarosi erőmű építése ellen oly vehemensen és az elárasztás alatt levő gáton személyes bevetés­sel tiltakozott, vagy a torontói Vörösvári István (a Kanadai Magyarság és számos könyv kiadója). De nemcsak magyar körökben kerestem. Irving maga hívta fel figyelmemet egy müncheni nyomda- és kiadóvállalatra (Gerd Pressl Agentur- und Verlags GmbH), míg dr. Gerhard Frey-t, a Deutsche National- Zeitung kiadóját magam kerestem meg, éppen úgy, mint egy másik német kiadót Bremenben, amely hasonló témájú, bár német vonatkozású könyvek kiadásával foglalkozott. Volt, ahonnét az együttér­zés kifejezését kaptam, volt, ahonnét választ sem. Mások anyagi helyzetükre hivatkozva, vagy a bu­kástól, illetve a rizikótól való félelmükben tagadták meg a támogatást - vagy egyszerűen érdektelen­ségből. Ismét mások pozitívabban reagáltak: Fabó László, a drága emlékű Fiala Ferenc halála óta az Új Hídfő­ kiadója Kaliforniában előfizetési kampányt szervezett olvasói körében a majdan megjelenő könyvre, ami sok áldozatába került, mert az akara­tán és ellenőrzésén kívül álló okokból rászedett elő­fizetőit kártalanítania kellett. Végül is az akkor Mün­chenben élő Hajnal László Gábor disszidens író, a Nemzedékek című történelmi és művészeti szemle kiadója, akivel később jó barátságba kerültem, vál­lalta a könyv kiadását. A baj csak az volt, hogy az ő anyagi forrásai korlátozottak voltak, ezért kényte­len volt mindenütt a legmesszebbmenően takaré­koskodni. Nyomdát is kellett keresnie, mert saját nyomdája kapacitása nem volt elég ilyen nagy ter­jedelmű munka számára, és az akkor még nem ál­talánosan elterjedt komputeres szedésre sem volt berendezve. Német nyomdák rendelkeztek a leg­modernebb technikai felszereléssel, de túl drágák voltak. Egy újvidéki magyar nyomda elvállalta ol­csóbban a kinyomtatást, de nem tudta a határidőt tartani. Időközben az egész világra kiterjedő fontos po­litikai változások történtek. Gorbacsov „glasz­­noszty"- és „peresztrojka"-politikája beteljesítette a Szovjetunióban évek óta erjedő bomlási folyama­tot, amely az egész szovjet gyarmatrendszer szét­hullásához vezetett. Ennek egy része volt a magyar rendszerváltás is: az ország a szovjet iga alól a Vi­lágbank igája alá került, a gulyáskommunizmust felváltotta a rablókapitalizmus, egyesek szédítő va­gyonokat harácsoltak össze, mások utolsó fillérei­ket is elvesztették. A személyes szabadság kétség­telenül kialakult, de a nép többsége még mélyebb nyomorba süllyedt. A mi számunkra a változás azt is jelentette, hogy most már el lehetett képzelni a könyv kiadását Magyarországon is. Hajnal össze­köttetésbe lépett magyar kiadókkal, és hamarosan megállapodást kötött az UNIÓ Kiadóvállalattal, hogy a könyvet közös vállalkozásban adják ki. Amit Hajnal csak később tudott meg (erre az UNIÓ mu­tatott rá), hogy a németországi szájkosártörvény ak­kor is érvényes, ha a könyv nem a német olvasótá­bor számára íródik, mert az egyik kiadó székhelye az NSZK területén van. Ebből hosszas jogi viták tá­madtak. Az UNIÓ jogi helyzete is meglehetősen kuszált volt. Különböző „átszervezések" történtek, az UNIO-t felszívta a Pallas Lap- és Könyvkiadó, a ve­zetőket több menetben leváltották (alig fordult elő, hogy kétszer ugyanaz a személy írta volna alá a le­veleiket), új részlegek és alvállalatok alakultak. A Pallas átvállalta az UNIO-val kötött szerződést, azo­nos feltételek mellett. Ezt Sebestyén Gábor, aki ma­gát a „Pallas aktuális szerkesztőség" vezetőjeként írta alá, közölte Hajnallal a Pallas fejléces papírján. A könyv kiadása az egyik alvállalat, a PALWEST Kft. feladata lett. A nehézségek nem szűntek meg. Újabb és újabb késések adódtak, amelyeket többek között papírhiánnyal magyaráztak ki. Nem kaptak kiuta­lást, a könyv kinyomtatását csak úgy lehet biztosí­tani, ha magánúton veszünk papírt, amit majd a könyv forgalomba hozása után a haszonból vissza­fizetnek. Saját zsebemből felajánlottam 5000 német márkát (ami akkor teljes „vagyonomnak" jelentős részét tette ki). Hajnal ezt egy zárolt számlára he­lyezte el, amely csak az ő ellenjegyzésével volt fel­szabadítható. Az idő múlt, Irvinggel kötött szerződésünk ha­tárideje lejárt, a kiadás jogát elvette tőlünk, és csak nagy nehezen sikerült újra visszaszerezni. Hajnal ultimátumára a PALWEST végül is elküldte a kisze­dett és tördelt szövegeket korrektúrára. Amit akkor nem tudtunk, hogy mi nem az egyetlenek voltunk, akiknek elküldték. A 15 példányban kinyomtatott szöveg egyikét - ahogy Hajnal később megtudta és elmondta nekem - a kanadai Torontóba továbbítot­ták, a B’nai B'rith szabadkőműves-páholy ADL-szer­­vezetéhez (Anti-Diffamation League , Rágalmazás Elleni Liga), egy bizonyos Sabina Citron kisasszony által képviselve­­, ugyanaz a csoport, amely 1985- ben és 1988-ban hosszú és elkeseredett pert folyta­tott a német-kanadai Ernst Zündel grafikus ellen, és amely a Torontóban élő Finta Imre, volt magyar csendőrtisztet (akinek ott jól menő vendéglője volt) is perbe fogta. Végső fokon ugyan mindkét pert el­vesztették, de Fintát társadalmilag, anyagilag és lel­kileg tönkretették, megélhetését és családját elvesz­tette. Ettől a „tiszteletre méltó társaságtól" jött Havi Magyar Fórum, 2003. december 61

Next