Havi Magyar Fórum, 2004 (12. évfolyam, 1-12. szám)

2004-02-01 / 2. szám

MŰVÉSZETI ÉLET szakadtak? Igen azok, a Mednyánszky-kép mégis azért küzd, hogy felső lelkek legyenek egykor, az ördögi vigyor angyali mosollyá finomodjon arcu­kon. Lelkükben. Ami ránk tartozik, nekünk is üzen Mednyánszky, mindannyiunk szégyene, hogy 2003- ban megfagynak emberek Budapest betonján éjsza­kánként, szégyen, szégyen, hogy voltak, vannak „Hajléktalanok". Rimbaud rongyszedőket emelt versébe, a magyar festő­ se törő­dik bele azon sanya­­rúságba, hogy csak Vörösmarty szavaival „Néhány ezernek jutna üdv a földön". Baj van, nagy baj van, uraim, ha a megváltás csak egyetlenegy embert nem érint, nem emel fel, akkor senkit. Ebben a szellem­ben festi a háború kiszolgáltatottjait, sebesülteket, halottakat, foglyokat. Ugyanazt kiáltja ecsetvoná­sokkal, melyről megegyező­ időben Szabó Dezső dörömböl: „Két nép van, a rablók és a megraboltak nemzete." Köztudott, hogy Mednyánszkynak számtalan férfibarátja volt, akiket, hiszen közülük sokan meg­betegedtek, önzetlenül támogatott, gyógykezelte­tett. E kapcsolatok plátóiak voltak, de mindenkép­pen azzá alakultak, ahogyan ez Petőfi esetében tör­tént, aki a meghalt Csapó Etelkába szerelmesedett a „Cipruslombok Etelka sírjánál" tanúsága szerint. Föllángolt Szabó Lőrinc érzése is a huszonhatodik év után, ekkor írta Shakespeare-erejű szonettjeit Korzáti Erzsébethez. Egyedi és még bonyolultabb Mednyánszky érzelemvilága, mivel ő férfiakhoz vonzódott. Sajátos plátói érzelem volt mindez vagy homoszexualitás, s hogy milyen mértékben az, tes­tiség is vagy merő lelkűlét? - eldönthetetlen. Csak annyi tény, hogy szlovák kocsis is a barátja volt, sokan mások, Ladeczky Blazer, Kozma Lajos és fő­leg, elsősorban Kurdi Bálint, akiről halála után, 1906- tól Mednyánszky életbúcsújáig, 1918-ig szünet nél­kül írta megrázó följegyzéseit naplójába. Először naponta járt ki Kurdi Bálint sírjához a váci temető­be, később hetenként, úgy végrendelkezett, hogy melléje temessék. Kiszámíthatatlanok a lélek útjai, Mednyánszkyt írásos vallomásai szerint barátja ha­lálában is művekre inspirálta. A halál utáni tomboló érzelmi és művekben feltámadó tisztult és magas röptű áradás született Petőfi, Mednyánszky, Szabó Lőrinc életművében, versek és festmények, remek­művek. Kimeríthetetlen az emberi lélek, Vajda Já­nos szerelme harminc év után is izzik, Csokonai, Juhász Gyula beleszakad életük nagy értelmébe, s Mednyánszky lángolása sem csappan. Mi ez tulaj­donképpen, szabállyal, törvénnyel nem értelmez­hető, csak annyit mondhatunk: Mednyánszky és Kurdi Bálint síron túli barátsága. Megismételhetet­len mély titok. A rejtély megfejthetetlen része az is, hogy bár számtalan festményének bizonyos rész­lete, röge idézi a temetőhöz vezető utat, a sírkeresz­teket, monumentális méretű és mélységű képet nem alkotott erről a tájról, pedig minden adott volt hoz­zá, a veduta árnyalt értékrendje és szívének nem lankadó lángolása. Nagy ígéret volt Justh Zsigmond. Az is maradt, bár regénye, a Fuimus jelentős mű, melyben Mednyánszky is szerepel. Minden bizonnyal terveit aknázta súlyos tüdőbaja, mely korán sírba vitte, így emlékezetünkben nagyobb szellemiség, mint író. Nem véletlen, hogy Mednyánszky sokra becsülte. Világmegváltó eszmékről cseréltek gondolatokat, közben több rajzot, festményt készített róla. Remek­lése, ahogy megörökítette Justh Zsigmondot a park­ban, a levelek rezdülve csónakáznak, mintha ma­darak lennének. Találkozott életében sokszor félelmetes ismeret­len barátjával, a Halállal. Magát mégis fennmara­dásra kondicionálta. Félelmében rettenthetetlen maradt a háborúban is. Mintha Ady Emlékezés egy nyár­ éjszakára című versét írná tovább 1917. novem­ber 15-én: „Éjenként többször srapnelek és gráná­tok, ami közben a légnyomástól az ajtó mindannyi­szor nagy robajjal felnyílt." Miközben Mednyánsz­ky mindvégig öntörvényei szerint élt és alkotott, nem zárkózott el a festészet új eseményeitől, örök­ségétől sem, forrásai között és örökségét illetően szerephez jutott Barabás Miklós, Beck Ö. Fülöp, Berény Róbert, Bernáth Aurél, Böcklin, Cézanne, Corinth, Courbet, Czigány Dezső, Czóbel Béla, Csók István, Egry, Ferenczy Károly, Goya, Hobbema, Hollósy Simon, Kernstok, Márffy Ödön, Matisse, Munkácsy Mihály, Picasso, Rembrandt, Rippl-Ró­­nai József, Rubens, Segantini, Szinyei Merse Pál, Thorma János, Tornyai, Tintoretto, Van Gogh és Zichy Mihály - a barokk óriásai, posztimpresszio­nisták és magyarok. Markója Csilla fogolyképeit méltán nevezi michelangelói erejűnek, ezért nem túlzás Solymár István megállapítása, aki merengő arcmásait Michelangelo Jeremiásával és Rodin gon­dolkodójával rokonítja. Puvis de Chavannes és Franz Marc is érinti életművét. Nagyon problema­tikus viszonya Katona Nándorhoz, akit tanítványá­nak fogadott, viszonzásul ő megtagadta mesterét. Deák-Ébner Sándor önzetlenül ápolta ízületi csa­tát, Feszty Árpád felkérte körképének munkatár­sául. Kapcsolata Csontváryval nemcsak a Tátra-áhí­­tat azonosságában lelhető fel, hanem elragadtatá­sukban, s abban, hogy más-más értelemben, de me­ditálnak az E betűről. Csontváry úgy, hogy a sze­relmes erdész E betűs fakivágását láttatja, Med­nyánszky úgy, hogy az E betűhöz 1912. július 14-én a következő jegyzetet írja: „derűs, borús, a távolba vágyó késő délután, megadás, terem. Távol állt Mednyánszky­tól minden fennhéjázó arisztokratiz­mus, igazolja ezt az, hogy a csongrádi helytörténeti 86 Havi Magyar Fórum, 2004. február

Next