Havi Magyar Fórum, 2004 (12. évfolyam, 1-12. szám)
2004-02-01 / 2. szám
MŰVÉSZETI ÉLET szakadtak? Igen azok, a Mednyánszky-kép mégis azért küzd, hogy felső lelkek legyenek egykor, az ördögi vigyor angyali mosollyá finomodjon arcukon. Lelkükben. Ami ránk tartozik, nekünk is üzen Mednyánszky, mindannyiunk szégyene, hogy 2003- ban megfagynak emberek Budapest betonján éjszakánként, szégyen, szégyen, hogy voltak, vannak „Hajléktalanok". Rimbaud rongyszedőket emelt versébe, a magyar festő se törődik bele azon sanyarúságba, hogy csak Vörösmarty szavaival „Néhány ezernek jutna üdv a földön". Baj van, nagy baj van, uraim, ha a megváltás csak egyetlenegy embert nem érint, nem emel fel, akkor senkit. Ebben a szellemben festi a háború kiszolgáltatottjait, sebesülteket, halottakat, foglyokat. Ugyanazt kiáltja ecsetvonásokkal, melyről megegyező időben Szabó Dezső dörömböl: „Két nép van, a rablók és a megraboltak nemzete." Köztudott, hogy Mednyánszkynak számtalan férfibarátja volt, akiket, hiszen közülük sokan megbetegedtek, önzetlenül támogatott, gyógykezeltetett. E kapcsolatok plátóiak voltak, de mindenképpen azzá alakultak, ahogyan ez Petőfi esetében történt, aki a meghalt Csapó Etelkába szerelmesedett a „Cipruslombok Etelka sírjánál" tanúsága szerint. Föllángolt Szabó Lőrinc érzése is a huszonhatodik év után, ekkor írta Shakespeare-erejű szonettjeit Korzáti Erzsébethez. Egyedi és még bonyolultabb Mednyánszky érzelemvilága, mivel ő férfiakhoz vonzódott. Sajátos plátói érzelem volt mindez vagy homoszexualitás, s hogy milyen mértékben az, testiség is vagy merő lelkűlét? - eldönthetetlen. Csak annyi tény, hogy szlovák kocsis is a barátja volt, sokan mások, Ladeczky Blazer, Kozma Lajos és főleg, elsősorban Kurdi Bálint, akiről halála után, 1906- tól Mednyánszky életbúcsújáig, 1918-ig szünet nélkül írta megrázó följegyzéseit naplójába. Először naponta járt ki Kurdi Bálint sírjához a váci temetőbe, később hetenként, úgy végrendelkezett, hogy melléje temessék. Kiszámíthatatlanok a lélek útjai, Mednyánszkyt írásos vallomásai szerint barátja halálában is művekre inspirálta. A halál utáni tomboló érzelmi és művekben feltámadó tisztult és magas röptű áradás született Petőfi, Mednyánszky, Szabó Lőrinc életművében, versek és festmények, remekművek. Kimeríthetetlen az emberi lélek, Vajda János szerelme harminc év után is izzik, Csokonai, Juhász Gyula beleszakad életük nagy értelmébe, s Mednyánszky lángolása sem csappan. Mi ez tulajdonképpen, szabállyal, törvénnyel nem értelmezhető, csak annyit mondhatunk: Mednyánszky és Kurdi Bálint síron túli barátsága. Megismételhetetlen mély titok. A rejtély megfejthetetlen része az is, hogy bár számtalan festményének bizonyos részlete, röge idézi a temetőhöz vezető utat, a sírkereszteket, monumentális méretű és mélységű képet nem alkotott erről a tájról, pedig minden adott volt hozzá, a veduta árnyalt értékrendje és szívének nem lankadó lángolása. Nagy ígéret volt Justh Zsigmond. Az is maradt, bár regénye, a Fuimus jelentős mű, melyben Mednyánszky is szerepel. Minden bizonnyal terveit aknázta súlyos tüdőbaja, mely korán sírba vitte, így emlékezetünkben nagyobb szellemiség, mint író. Nem véletlen, hogy Mednyánszky sokra becsülte. Világmegváltó eszmékről cseréltek gondolatokat, közben több rajzot, festményt készített róla. Remeklése, ahogy megörökítette Justh Zsigmondot a parkban, a levelek rezdülve csónakáznak, mintha madarak lennének. Találkozott életében sokszor félelmetes ismeretlen barátjával, a Halállal. Magát mégis fennmaradásra kondicionálta. Félelmében rettenthetetlen maradt a háborúban is. Mintha Ady Emlékezés egy nyár éjszakára című versét írná tovább 1917. november 15-én: „Éjenként többször srapnelek és gránátok, ami közben a légnyomástól az ajtó mindannyiszor nagy robajjal felnyílt." Miközben Mednyánszky mindvégig öntörvényei szerint élt és alkotott, nem zárkózott el a festészet új eseményeitől, örökségétől sem, forrásai között és örökségét illetően szerephez jutott Barabás Miklós, Beck Ö. Fülöp, Berény Róbert, Bernáth Aurél, Böcklin, Cézanne, Corinth, Courbet, Czigány Dezső, Czóbel Béla, Csók István, Egry, Ferenczy Károly, Goya, Hobbema, Hollósy Simon, Kernstok, Márffy Ödön, Matisse, Munkácsy Mihály, Picasso, Rembrandt, Rippl-Rónai József, Rubens, Segantini, Szinyei Merse Pál, Thorma János, Tornyai, Tintoretto, Van Gogh és Zichy Mihály - a barokk óriásai, posztimpresszionisták és magyarok. Markója Csilla fogolyképeit méltán nevezi michelangelói erejűnek, ezért nem túlzás Solymár István megállapítása, aki merengő arcmásait Michelangelo Jeremiásával és Rodin gondolkodójával rokonítja. Puvis de Chavannes és Franz Marc is érinti életművét. Nagyon problematikus viszonya Katona Nándorhoz, akit tanítványának fogadott, viszonzásul ő megtagadta mesterét. Deák-Ébner Sándor önzetlenül ápolta ízületi csatát, Feszty Árpád felkérte körképének munkatársául. Kapcsolata Csontváryval nemcsak a Tátra-áhítat azonosságában lelhető fel, hanem elragadtatásukban, s abban, hogy más-más értelemben, de meditálnak az E betűről. Csontváry úgy, hogy a szerelmes erdész E betűs fakivágását láttatja, Mednyánszky úgy, hogy az E betűhöz 1912. július 14-én a következő jegyzetet írja: „derűs, borús, a távolba vágyó késő délután, megadás, terem. Távol állt Mednyánszkytól minden fennhéjázó arisztokratizmus, igazolja ezt az, hogy a csongrádi helytörténeti 86 Havi Magyar Fórum, 2004. február