Hazai Tudósítások, 1807. 1. félév (1-51. szám)

1807-01-14 / 4. szám

— — ( 28 ) fegyverek, egymás mellett állnak. — A’ Basát Őrizet alatt tartják, ám­­bár a’ többi Törököket hajókon Viddin felé elvitették. — BE­LG­RÁD megvételének környülállásai. Minekutánna­­ г Dec, a' külső városokat megvették volna, a’Szerviai Támadók lövöldöző sánczokat (Batterie) hánytak, és környös körül a* várat mindjárt elkezdették lövöldöztetni. Ez által egészen elzáratott a* Várral való közösülés, és élelem hordása, pedig igen nagy szükség volt a’ Várban. A’ tüzellés állhatatosan tatott egész i8*ikig, s tsak éj­­szakákon szünt meg. Hogy annál foganatossabban lövöldözhessenek. Zimon felől való részen a’ Hadiszigetet 21 dik Decemberben elfoglalták, és onnan 3 ágyúkból lövöldöztek a’ Várat, a’ Törökök pedig viszont őket egész 9 óráig. Már 22 dikban Kusantzy Aly Basa elerőtelenedvén követet küldött Cserni Gyögyhöz , hogy az általadásról alkudozzék, és úgy hallatott, hogy már 24-dikben illy feltételek alatt esett meg az eggyezés: 1) . A’ Vár 30-ig Deczemberre általadatik a* Szerviabélieknek. 2) . A’Török Őrizet minden hadi tisztelettel kimehet a’Várból, de 3) . Egész Bödönig ( Viddin) el fog késértetni. 4­ . Ezen eggyezés erejének megbizonyítására mind a’ két részről kezesek fognak küldetni 28-dik Decemberig. Bémentek a Várba 29 dikén, és találtak 27 ágyút, 4 mozsarat, 450 mázsa puskaport, Sok golyóbist. Mohasil Eflfendi küldetett a’fényes Porta részéről Szendrőbe, hogy békességet kössön. Ez megint Konstantinápolyba sietett, hogy a’ Tsá­­szárt az eggyezés pontjaira bírhassa. De alig ért Sofiába, elejébe jött egy Tsászári Kurir a’ Békeség alkának aláírásával, és olly rendeléssel, hogy menjen Szendrőbe, hívja öszve a’ Gyülekezetet (Synodus) és mind a’ Fő Vezérjekkel, mind a­ többi Előkelő Embereikkel a’ Szer­viabélieknek írassa alá ezen Békeségkötést és egy példát Constantiná­­polyba küldjön, maga is alája lévén írva. De maga előbb viszsza ne térjen, még Belgrád, és Szabáts a’ Szerviáknak által nem adatik. Ezen végzésével már 24-dikben Belgrád felé ment Mohasil Effendi. Bödöni (Viddin) Utazók bizonyítják, hogy néme­ly Moszka Sere­gek már oda érkeztek, és tovább fogják útjukat folytatni Bolgár­or­­szág, és Albánia felé.

Next