Hazai Tudósítások, 1807. 2. félév (1-52. szám)

1807-10-10 / 30. szám

— ( 24­6 ) — Tudva vagyon ugyan, hogy Nemzeti íróink inkább betsületért, mind jutalomért fáradoznak. De mivel más Nemzeteknél is szokás jutalom által ébreszteni az igyekezetét, tehát jelentem ezáltal, hogy az Elsőséget érdemlő Feleletnek 150 forint , a’ másodiknak 30 forint lészen a’ jutalma. Az feleleteket tsak hozzám méltóztassanak igazítani a’ Hazafiak. A’ jutalmat is tőlem fogják annak idejében meg nyerni. Arra pedig különösen ikérettetnek, hogy Neveiket jegy Levélkébe pe­­tsételve írják , és valami jeles mondással foglalják írásaikhoz. A’ Fe­leletek elfogadtatnak jövő 1808'dik esztendőbéli Augustus végéig. — Pesten 16-dik nkv. 1807. —­Kultsár István, a’ Hazai Tudósítások Kiadója. A­ Diétabéli tanácskozások szímnet nélkül folynak. Csötörtök­ön mind a’ két Tábla különösen ülést tartott. Tegnap pedig csak а’ Тек. Statusok gyűltek jöszre. Már egynéhány naptól fogva venni észre egy Üstökös Csillagot, mellynek üstöke dél fele nyúlik. Ismeretes e’ már , vagy pedig még új vendég a’ mi egünkön, a­ Csillagvisgáloknak jegyzéseikből fog ki tetsze­­ni. Szabad szemmel jól láthatni napnyugott felé estve 8 óra tájban. Tegnap estve kilencz óra felé egy kotsisnak gondatlansága miatt itt Pesten a’ Sóház meggyulladott. Nagy volt a’ szél, de mivel az egész négy szegletű épület távól esett a’ többi házaktól, a’ várost nagy ne­hezen meg lehetett menteni, hanem ezen királyi épület mindenestől porrá égett. Arad vármegyéből, 5. oa. Nálunk szokás szerént Octoberben kezdődik a’­­Szüretelé*. Meg­lehetős nedvességet adott a’ minapi esőzés az eltikkadtt szőllő gerez­deknek. Ha tiszta napjaink fognak járni Aszúszőllő bort is jól készíten* dünk a’ Ménesi, Páritsi, Gyoroki hegyeken. A’ marhának az ára alább szállott, de mégis egy font Marhahús 9 kr. Juhhús 7 kr. Disznóhús pecsenyének való 12 kr. Borjú 12 kr. Középszerű makkoltatás vagyon tiz hétre egy öreg Sertéstől 1 f°r. 30 kr. kell fizetni. Tiszta Búzának köble (2 Posonyi) 8 f°r* Zabnak 4 sor. Kukoricza kevés termett. Szilva Pálinkának akója 1,5 .

Next