Hazai és Külföldi Tudósítások, 1808. 2. félév (1-53. szám)

1808-12-03 / 45. szám

HAZAI és KÜLFÖLDI TU­DÓSÍTÁSOK. ( 45. ) S­zombaton Karátson havának 3. napján 1808. MAGYAR ÉS ERDÉLY ORSZÁG. 1ST­álunk Nov. utólsó napján kezdett az idén legelőször havazni. Az után érezhetőképen hidegre változott az idő, úgy annyira, hogy a napokban folyvást fagyott. Tegnap megint egy kis hó esett. Ezen idő változás szükségessé’ tette a’ hídnak elszedetését, melly munka olly serénységgel folytatik, hogy két három nap múlva tsak ladiko­kon és kompokon fognak járni. Az Universitásnál az esztendőnként esni szokott Dékán választás kevés változást okozot; mert a’ Theologiában Nagy Tiszt ’s Tudomán­­ú Alber Úr az Ajtatos Oskolák Szerzetese választatott ;­ a’ többi karokb­a pedig, úgymint a’Törvényes karban Sax Mihály Úr; az Orvosiján Bene Ferencz Ur; a’ Philosophiai karban Stipsits Aloys Emanuel Úr, megmarasztattak.— Ugyan azon esztendei választás következésében az Universitásnak Nagyságos Rectorává választatott ama nagy érdemű ’s nem rég Királyi Tanátsossággal megtisztelt Kelemen Imre Úr a’ Hazai Törvényünknek bölts Tanítója. A’ Magyar Pesti Theatromi Társaság különös igyekezettel gya­korolja magát a’ játékoknak tökélletesebb előadásában. Néme­ly, valóban nehéz, Darabokat mint p. o. A­ Templariusok nem rég o­ly jeles megelégedéssel adott elő, hogy a vetélkedő Résznek semmit nem irigyelhetne. Illy tökélletes gyönyörködtetéssel adta két­­szer elő ezen eredeti Darabot: Az erőszak és Szerelem áldo­zatja.­­ Mellynek Szerzőjetek. Fegy­verneki, és Felső Penczi Vida László Úr, Тек. Ns. Pest Vármegyének Assessora a’ Magyar Törté­netekből vett tárgyát Nemzeti érzéssel böltsen tudta eleveníteni. Az Actorok az előadásban mind a’ tárgynak méltóságát, mind a’ Néző Publikumnak nagy várakozását töké­letesen elérték. — Mennél rit­kábbak az eredeti Magyar Darabok, annál buzgóbb hazafius indulat­)(

Next