Hazai 's Külföldi Tudósítások, 1811. 1. félév (27-52. szám)
1811-06-01 / 45. szám
heztetvén magát, egy kiskedvűs matskát kötélen, lámpást, Barometrumot, ’s egy pár pistoly vitt magával Nyolczad fél óra után felereszkedvén egyenesen felfelé vitetett. Azon közben Verses Czédulákat hányt le , és kettőt lát. Lassankint a’ szem előtt kissebbedvén Kerepes felé látszott vitetni, míg végre egészen ekém. Nyolczadfél órátok fogva mintegy kilenczedfélig úton volt a’ Levegői Utazó , ’s Gyöngyösön innen az Entsi pusztán egy Vadász ház mellett leszállott, de mivel hamarjában segítséget nem nyerhetett magyar, nem tudván , kintelenítetett '-kiszállani, és golyóbisát elbotsátani. Azután Atkárra vezettetett ’s onnan mareggel egésségesen Pestre vissza jött. A’ nagy golyóbis a’ ízéitőltovább ragadtatott, mivel ő kiszállván már könnyebb volt.Reményljtik, hogy akik megtalálják, pestre bérelem, nélkül által küldik. Ő Ts. T. Felsége a’ mást iásodik Esztendőbe bizonyosrendes Katonai Tagokból álló Biztosságot méltóztatott ki-rendelni, melly a’ Magyar Nemes Felkelő Al tiszteknek , és Köz Vitézeknek, kik magokat az igop.ikv Esztendőbéli hábortiba jeles tetteik által megkülömböztették későbben beadott Bizonyság Leveleiket ,» ízre hajtás nélkül megvisgálja , ’s ha azok valakinek személyes Vi s tézségét, ’s azellenség előtt fejeikként kimutatott rettenthetetlen bátorságát világosan bebizonyítanák, annak Ezüst Érdem , vagy kész pénzbéli megjutalmaztatása eránt jelentést tegyen. Azon Vitézek, kik a' Biztosság általezüst Érdem pénzekre, vagy egyébb pénzbeli jutalomra érdemeseknek ítéltettek,'s kik azokat. Felsége Kegyelmes helybe hagyásával elnyerték e’ következendők: A PestiLovas Felkelő Ezredből. — Tó 1th Péter pápár kapott 8 aranyakat. Ezen Káplárladik .Juniusbant 1809 ben Pápánál* Tajtássait azzal buzdította a’ vitézségre , hogy a’ Puskázok között mindég előtárt, ’s minekutánna a’ Lova agyon lövetett, gyalog mind addig vitézül vagdalkozotk, míg 1.2. sebekkel fedve lerogyott,’s nehéz sebei által örökös nyomorékká lett. A' Posonyi Felkelő -Lovas Eztredböl.— Tiadó Jósef Köz vitéz, kapott 3 aranyakat. Ezen Köz Vitéz a’ Takátsinál ig-ik és 1 prik Junius között 1809.ben történt Ütközet kezdetén, midőn Commendánsai Olgyai Kapitány egy ellenséges Tiszt által tíregsebesíttetve lovadtól együtt öszve rogyott, annak sebes nyargalva segítségére sietett, ’s azon Tisztnek, ki .Olgyai Kapitányt vagdalta, pistolyát, melly el nem sült , fejéhez vágta,’s azt azzal le iítette így Kapitánnyát a haláltól megmentette, ’s a’ további Operatiora életét megtartotta. _A Veszprémi Lovas Felkeld Ezreddel. — Baráth István Káplár ezüst Érdem pénzt kapott. Ezen Káplár 14.1k Júniusba Győrnél, a bal szárnyynak megtámadása alkura*