Hazai 's Külföldi Tudósítások, 1816. 2. félév (1-52. szám)

1816-10-19 / 32. szám

készítette Karcellini Jós­e­f Prakticans. Ugyan ezen rajzolat negyed részre szoríthatva rézre is ki metszetett Bétsben olly czéllal,­ hogy az ütközetről írt munkának elejébe köttethessék. Mindezek­nek elkészültével , és Szentára a’ nevezett napon való elérkeztével , a’ helybéli elöljárók sok érdemes úri vendégekkel egyetemben ki mentek ugyanazon helyre , a hol hajdan az ütközet történt; és ott az e végre felvont sátor alatt ho mozsár ágyúknak durrogási közt legelőbb is az ékes rámában üveg alá foglalt nagy rajzolat mutatta­­tott elő, melly tökélletes munká­nak szemlélése mindenkit magán kívül ragadott , és olly elevenen éreztette s képzeltette kivel kivel az ott történt ütközetnek nagysá­gát és minéműségét , hogy magá­nak a’ rajzolatnak szemléléséből a’ Török sánczolásoknak, mellyek­' nek néhűtt még máig is látszanak maradvánnyá, fekvésökre, a’ mi katonáinknak , és Törököknek ál­lásaikra, a’ hídnak helyére, és e­­gyéb környűlállásokra reá ismer­hetnének , és újjal mutathatná­nak a’ nézők. A’ Rajzolatnak e­­lőmutatását követte az ütközetről irtt könyvetekének a’ vendégek köztt való kiosztogattatása. Vég­re ugyan azon helyen fényes ebéd adatott, melly felett a’ köz öröm­nek kifakadozó érzései köztt . Felségének kegyes Királyunknak, és az egész ditsősséges Austria­ Háznak egésségé­ért, nemes Ha­zánkért, ditső Nemzetünkért Mu­zsika zengések , és ágyú durrogá­sok közt tele poharak üríttettek; és e’ nevezetes nap a’ leg tisztább örvendezések és hazafiúi buzgó ér­zések közt eltöltetett, így tehát a’ Szentalak, vitéz őseiknek,érdemes maradéki, nem egy napi, hanem örökké fen ma­radandó tisztelet jellel betsűlték’s hálálták meg azon tsuda történe­tet , mellyt nem csak őket, hanem egész hazánkat a’Töröknek igájá­tól örökre meg mentette. Élje­nek tehát a’ Szentaiak, kik illy nemes érzéstől lelkesíttetvén olly nemesen üllették Sz. Mihály Havá­nak 12-dik napját. Ez alkalmatossággal még az is tudósításra méltó , hogy a’ Szen­­­tai ütközet nagy rajzolatjának más­­­át ugyan a’ fen tisztelt V­edres I­s­t­v­á­n­­ Úr szinte szép rámába ’s üveg alá foglalva a’ Magyar Nem­zeti Múzeumnak felküldötte, hogy ott is fen maradjon mind tulaj­don , mind pedig a’ Szentaiak hazafiúi buzgósága. ’ AUSTRIA. ■Bétsből October 15-iken. Az Auszriai Császári Háznak a­ tudo­mányos felvilágosodás terjeszté­sében már világszerte ismeretes nagy érdemei tegnap egy olly só-

Next