Hazai 's Külföldi Tudósítások, 1817. 2. félév (1-52. szám)

1817-09-17 / 23. szám

BAVÁRIA. A­ Bajor Nemzeti Újság em­líti hogy Münchenben Dr. Rei­ner valamelly 27 esztendős leány­á­nak, a’ki ez előtt 9 esztendővel dagadásokból támadott sebek ál­tal orrától meg-fosztatott, most Aug. 14. természeti orrot tsinált,és pedig rendszerént való orr-lyukak­kal. Tizenkét nap múlva a’ mun­ka után már a’ leány orra meleg volt, érzett , és természeti színire öltözött, ’s úgy reménytették, hogy öt hét múlva a’ benövés és meg­gyógyulás tellyesen végbe megyen. — Ezen móddal már régen élnek Hindostánban a’ Koomasok, vagy­is Fazekasok, ’s azoktól tanúlta­­meg Carpue­r, 's Európába meg hozván ezen mesterséget, London­ban 1814-ben tsinált első orrát, melly az által megyen végbe, hogy az ollyan személynek a’ homloká­ból választ fel bőrt, ’s avval mun­kálkodik. Erről ő könyvet is adott ki, 's a­ Biblioteque Universelle des sciences. Génévé. Tem.­prem. Pag. 135. az egész operatiot olvas­hatni. — Reiner Ur Londonban Carpue Ur házánál látta. SZENT ILONA SZIGETE. Caesar nevű hajó , mellyen Tord Amherst, a' Chinába külde­tett , de onnan foganatlanúl visz-­­ sza jött Követ, Batáviából Lon­donba érkező , azt a’ jelentést is­­hozta, hogy Lord­­Amherst Jul. 3-kan volt Napóleonnál , ’s nem* tsak ő , hanem Maxwell Kapitány , és Lynn Chirurgus is. Először tsak magát a’ Követet botsátotta be , nem sokára a’ két társait is. Olly hirtelen kérdezősködött tőlok , hogy alig győztek felelni. Midőn mondanák , hogy Lynn a hajós Chirurgus, azt kérdező: mitsoda Systemát követ a’ gyógyításban ? erre Lynn mondá, hogy az a’ kör­­nyülállástól függne. ,,Legalább re­ményiem tehát, hogy mást, mint ezen szigetben szokás; mert itt mindég tsak Érvágás , és Calomel.” — Midőn különösen Lord Am­­herstre fordult a' beszéd , ’s azt hallotta, hogy azért nem lett s­ze­­rentsés a’ Követségnek kimenete­le ; mert a' Lord Urának méltósá­ga ellen való dolognak tartotta , hogy a’ Chínai Tsászár előtt tizen­­kilenzszer a’ földre boruljon. Er­re azt mondá Napoleon : ,,Ej!­ej! Ha az én politikám azt kívánta volna, hogy a’ Chínai Tsászárhoz Követet küldjék, én annak m­eg­­parantsoltam volna, hogy a’ Tsá­­szárnak az lába nagy úját is tsó­­kolja meg, ’s ha még ez sem vol­na elég, akár mit mást is, tsak­­hogy czélomra eljuthassak.“— Be­széd közben igen panaszolkodott fogsága helye ellen , és azon mód ellen , mellyel vele bánnak , ’s kér­te Lord Amherst Követet, hogy levelét vinné el a’ Regens ·­т* czegnek­, kiről ő nagy tisztelettel beszélt­.1— Az Alceste hajóról va­­ ć 2

Next