Hazai 's Külföldi Tudósítások, 1820. 2. félév (1-51. szám)

1820-08-02 / 10. szám

lőtték , mint ez a’ szép szokás majd minden német mesterlegények­nél meg vágyom Kábult fővel új­­jabban kortyogattak, ’s utóbb a’ kortsmárossal patvarkodni kezdet­tek. Ez magát erősen viselte, és így még nagyobb lett a’ lárma, 's arra több emberek öszve tsődül­­tek, annyira, hogy a’ Strázsáért küldeni, és a’ legényeket elvitet­ni szükséges lett. Őket a’ sokaság is elkisérte a’ Politiára, ’s mivel a’ lárma nagy volt, és a’ tolongás is elkerülhetetlen, a’ Strázsán ál­ló Katona puskájának ágyával nyomta viszsza a’ tolongókat. Ezt ném­elly fiatal Polgárok megbán­­tásnak vették, ’s nagyon kezdet­tek lármázni, mellyre az egész Orálló Katonaság kiállott, é s a’ sokaságot onnan távoztatni igye­kezett. De a’nép nem tsak el nem távozott, hanem inkább a' Kato­naságot tsúfolni és motskolni kez­dette. Erre a’ Katonaság ölbe ka­pott a’ néppel, és egymással ké­­mélletlenül bántak, úgy hogy on­nan némellyeket véresen kellett elvinni. Ez alatt a’ Polgárok is számosabban oda gyülekeztek,’s a’ Királyi vártól való őrizet is oda érkezett, de így sem oszlottak ki. Végre Tauenczien Generális és Braue hits­eh Generális, ugymint a’ városnak commendásai, ipar­kodtak a’ lázzadást letsendesíte­­ni, de ők sem mehettek semmi­re , míg a’ Lovas Politia Katonák-­ nak meg nem parantsolták , hogy a’ nép közé vágtassanak, így on­nan eloszlott ugyan a’ sokaság, de még késő éjszakán is nagy zú­gással és zsibongással az útsza­­kon kóborlott. — Ebből hihető a következő napokra is maradott valami s mert Brauchitsch Generá­lis Jul. 13-ikán olly hirdetést té­tetett közönségessé , mellyben tiltatik az útszákon való öszvecso­­portozás, sőt még az egyes sze­mélyeknek állongása is , annyi­ra , hogy még valami újságlátás színe alatt is megállani büntetés­re méltónak állíttatik, minthogy az öszvetolongásra, ’s ebből kö­vetkezhető más elvetemedésekre alkalmatosságot szolgáltatna. Az­ért , a’ ki akármi illyen állapot­ban a’ Politiának szavára meg nem indulna, mint engedetlen fogna megbüntettetni, intettnek továbbá az Atyák és Gazdák , hogy ezen rendeléseknek szoros meg­tartását a’ hatalmok alatt lévők­től megkívánják, és a’ közönsé­ges tsen­dességnek és rendnek fen­­tartásán iparkodjanak. — O­LASZ­ORSZÁG. Bétsi Újság Julius 27-ben ezt közli: ,,A'Nápolyi Újság közöl egy Királyi Végzést, melly által a’kö­­vetkeze­ndők neveztetnek Minis­terekké : A’ Kegyelem, és Igaz­ság, nem külömben az Egyházi dolgok Ministere lett Conte di Carnal deli D. Francesco Ricciar­­di. Minthogy pedig ez Nápoly­ban jelen nem volna, ideig óráig helyette­ a’ Ministeri foglalatos­ságokat folytatja D, Francesco

Next