Hazai 's Külföldi Tudósítások, 1826. 2. félév (1-52. szám)
1826-11-22 / 42. szám
nézve ő határtalan igényességével , s adakozásával számtalan érdemeket szerzett magának, soha nem engedi elenyészni. TÖRÖK BIRODALOM. Konstantinápolyból a legújabb tudósítások jelentik, hogy a Nagy Úr a’ Török, és Orosz telyes hatalmú Biztosok által Octob. 6-dikán Akermánban aláíratott Eggyezést ugyan azon hónap 24- dikén helybehagyásával megerősítette. Még azzal egy Kurír indúlt Akermánba, hogy a’ helybenhagyás’ oklevelét oda megvigye. Ugyan ezen Konstantinápolyi tudósítások zenebonás mozgásokról beszéllnek, mellyek főképpen Oct. 18. és 19-dikén történtek a Fő Városban, de a melyek ellen az Országlószék hathatós eszközöket fordított, úgyhogy azok által a zenebena teljesen elnyomattatott. Jászvásárról Oct. 30-dikán írják , hogy 20-dikán Ionstantinápolyból a’ Hospodárnak levél hordó embere megérkezett, a ki bizonyos hírt hozott az Akermáni Tractátusnak megerősítéséről. — Egynéhány hónap óta a’Jászvásári, és Vaszlui Kerületekben az erdők égnek, melly tűznek kedvetlen következéseit ezen Fő Város annyival szomorúbban fogja érezni, mivel ezen erdőkből hordja a’ tüzelő fát. — Már három hónaptól fogva szörnyü nagy volt a’ szárazság, úgy hogy semmi eső nem esett; azért a’ tűz oltásra tett rendelések mind foganatjaitok maradtak. —Galatz*ból az a’ hír jött, hogy az ott tapasztaltatott pestis már múló félben vagyon. Oct. 25-diki tudósítások a’ fő Városról ezeket így adjákelő : ,, Rövid idő alatt egymásután a’ Városnak több részeiben tűz támadván, eggyik Od. Ildikén az újonnan épített Ó-Szerályi tűz vigyázatra való tornyot megemésztette, mellyből kiki észrevehette, hogy ízásttszándékkal gyújtatott meg. Ezzel szembetűnő mozgások voltak öszvekötve, melyek azóta kezdettek nyilvánságosok lennie mióta a’ Városban lévő minden kereskedő bódékra 5, 10, 15 kárából álló napi adó vettetett. Ezen rendelést becsmérelték, ’s több ízben öszvecsoportoztak. Az ilyen esetek az Országrószérmek figyelmét felserkentették, melly alattomban szükséges rendeléseket tett, hogy minden zenebonát még a szikrában elfojtson. Midőn tehát a’ kedvetlenkedők, mint hinni lehet, az egykori Jantsárok által felingereltetvén, kik legtöbben bírnak ilyen bódékat. Okt. 18-dikán ezen adófizetés’ öszvegy ütés’ének magokat erővel ellene szegeznék, és még más nap is a’ Városnak Tahita-Kalaa nevű részében ugyan ezen célból öszvecsoportoznának : a lázzadást mind a’ két nap fegyveres erő nyomta el ; a fő indítókat elfogták , ’s részint kivégezték , részint a’ városból eligazították.