Hazai 's Külföldi Tudósítások, 1826. 2. félév (1-52. szám)

1826-08-02 / 10. szám

­k meg, a­ ki szokott ékesen szállással néhai nagy emlékezetű Fő Ispány­­nak érdemeit szívrehatóképpen elő adta, o­ly hathatósan, hogy az egybe gyűlt VII. Rendekkel még eleveneb­ben éreztetné a’veszteség’suly­át. A halotti beszéd után ugyan a tisztelt Plébánus , és Apát Ur tartotta (egész egyházi készülettel a’ halotti nagy Misét, melly alatt kiváltképpen megindította a’jelenlévő tisztelőket a’ boldogult Fő Ispány Urnak a cigász alkotmányra kifüggesztetett képe , ’s régi nagy Famíliájának dí­­szes czímere,mellyek közül 150 viasz gyertyánál több lobogott, és 24 Vármegye­­ Katonái kivont karddal tisztelkedtek.­­ Ezek által mind a­ boldogultnak tetemes érdemei fényesen kitündöklöttek , mind a Nem­s Vármegyének eránta való hív tisztelete maradandó hírre bo­­csáttatott. A’ bánatos érzést egye­dül az enyhítette, hogy az üdvözűlt nagy lelkű igaz Hazafinak helyét eddig is már egynéhány esztendők óta az ő jóságának örököse, Nagy Méltóságú Gróf Nádasdy Leo­pold, Tsászári Királyi Kamarás, és belső Titkos Tanátsos kezdette be­tölteni, és a’ Nemes Vármegyének Rendéit bolts kormányától várható nagy reménységre éleszteni. A’ Magyar Kurír Julius lá­dákon így szólt : ,,A’ Báró S­p­­­é­­n­y­i Ferencz, Erdélyi Nemes gya­log Regement egy részét tette azon Tsászári Királyi Hadi seregnek, melly a’ közönséges békességnek megköttetése után bizonyos ideig Franczia Országban hagyatott, hol is olly ditséretesen viselte magát, hogy, midőn onnan vissza jövetelre rendeltetett, a’ Franczia Király Fel­séges megelégedésének jeléül ve­zérlő Óbesterét, Méltós. Vécsey János Urat, eggyik Királyi Rendé­vel tisztelte meg. Ezen hadi dítső­­séggel koszorúzott , és békeség ide­jén is bölts kormánnya által jele­­sedett Veteranus fő hadi Tiszt ve­zérlése alatt ide Bétsbe jővén, hát esztendőnek lefolyta alatt, a’ ka­tonai fenyítékben, a­ hadi gyakor­latosságban , csínosságban , és mind azon tiszteletes tulajdonságokban , mellyek egy katonai helyes jó ren­det tartó sereget díszesítenek, ma­gát olly szembetünőleg megkülön­­böztette , hogy most Erdélybe ren­deltetvén , nem csak hogy minden illető Felsőbségektől megismertetve deréksége magasztaltatott, hanem midőn két szakaszokban , u. m. fo­lyó hónap 11-én az első, és 13-án a’ második Batallion , és a Staab innen elutazott a’ városi minden Rendnek , és Polgárok nyilvánságo­­san kijelenték , mennyire sajnálják illy jó rendet tartott, magát ditsá­­retessen viselt Nemes seregnek el­távozását. (Ezen Nemes Regement a' múlt hétnek végén Pestre megérkezvén , és itt két nap mulatván, szerentsé­­sen folytatja kirendelt helyére uta­zását.) Szala-Egerszeg­ről, melly a' Szombathely­i'Püspökségnek bir­tokában lévő Mezőváros, és Nemes Szala Vármegyének széke , azon szo­­morú jelentéssel érkeztek levelek, hogy Julius 18-dikán délelőtt 1© órakor tűz támadván , 120 háznál

Next