Hazai 's Külföldi Tudósítások 1828. július-december (1-52. szám)
1828-09-17 / 23. szám
az építés elkezdődött; a’ régi templom pedig tornyával eggyütt lerontatván, annak köveit az új templom’ falaiba bérakták, és mostanában szerencsésen elvégezték; a' mi több, egy a nevét eltitkolni kívánó Jótévő a’ Sanctuariumot a legjobb ízlés szerint ki is festette. Tegnap pedig, ú. m. Templomunk’Patrónusa napján Fő Tiszt. Faith Henrik Pétsi Kanonok Úr, a’ki ez előtt 8 esztendővel Helységünk’ Plébánosa volt, egész egyházi szertartással felszentelte , ’s az alap követ is letette. Ki is ékes német beszédet, azután pedig nagy Misét mondott. Ennek végével Nagy Tiszteletű Thomaer Ignácz V. Secretárius Úr fontos magyar egyházi Beszédet mondott; horvát prédikátiót pedig tartottTiszt. Feichinger János Kéméndi Káplány Úr. Nagyon Tiszt. Dugnitsán János helybeli Plébános és Distr. Nótárius Úr mind az egyházi, mind a' világi Urakat bőven megvendégelte.— El nem mulathatjuk ezen alkalmatossággal azon jelentést , hogy a’ mint az idén Nagy Méltóságú Megyes Püspök Urunk O Ex ja a' Püspöki pálczát általvette , egyszersmind templomunk’ építése’ folytatását, ’s belső ékessége’ költségeit is magára vállalni méltóztatott ; sőt már az Oltár baljánál egy alkalmatos Sekrestyét építtetett. Más helyeken is mutatja a’ derék Fő-Pásztor bőkezűségének jeleit; mert noha a’ Laki Plébánia ház talán még meglehetős állapotban vagyon , mindazonáltal mégis újat rendelt Ezt tselekedte már a’többi Uradalmaiban is. Áldás legyen Fels. Ferencz Királyunkra , kinek Apostoli szívét a Sz. Lélek kormányozván, illy nagy lelkű buzgó Fő Lelki Pásztort nyujta nekünk Nagy-Váradról.— A’ nemes szive, és felebaráti szeretete miatt közönségesen tisztelt Nagyváradi Görög-Katholikus Püspök, Méltóságos Vucán Sámuel Úr, jótévő szemeket vetvén a’ jövendőre nem rég Uradalmi Tisztjeinek számára egy Fundátiót állított, mellyből azoknak özvegyei, és árvái, valamint azon tagok is, mellyek a’ betegeskedés, vagy élemedett korok miatt nem szolgálhatnak, arányos fizetést pensióképpen esztendőnként húzzanak. Ezen jótévő Intézet’ alapját a Szerző Úr 1.000 forint Conv. Pénzzel vetette meg; egyszersmind szolgáló Tisztjei 5 pentes adakozásokkal gyarapították, ’s ezután is esztendőnként fogják gyarapítani ezen Intézetet, mellynek jótéteményéből már most is egy özvegy Tisztné 6 gyermekével eggyütt gond nélkül éldegél. Háladatos szívvel teszik ezt közhírré ezennel a’ résztvevők Ő Tsász. Kir. Felsége a Temesvári Kir. Harminczadost, és Só-Perceptort, Mayer Jósef Urat, jeles szolgálataira, és tulajdonságaira nézve a’Zágrábi Kerületben Harminczad-Inspectornak, — továbbá a’ Möttlingi Harminczadost, Hovácsy János Urat, a' Pesti K. Harminczadhoz Controllernak kegyelmesen nevezni méltóztatott. Nagy-Váradról Aug. 27- dikén írják, hogy onnét egy órá-