Hazai 's Külföldi Tudósítások, 1831. 2. félév (1-52. szám)
1831-09-17 / 23. szám
s melly a’ Visztula jobb partját összveköttetésben tartotta a’ folyó közegen fekvő kis szigetekkel,meggy sereg Kozakság a' következett ejtszaka ladikokon szállott által a’ Visztulán. A’ mondott hidnak elrontása által, é's mivel a’ tájakban lerakott élelem szerek is mind bátorságos hellyre vitettek, a’ Lengyel haditestnek szándéka, melly más nap reggel tsakugyan megjelent azon a’ tájékon , egészen füstbe ment. Tegnap délután hallottak ugyan még Ossiek környékéről ágyúzást; azóta mindazonáltal minden tsendességben maradt, ’s úgy vélik, hogy a’ Lengyel seregek ismét visszahúzták magukat, annál inkább , hogy Tolstoi Orális haditestétől nevezetes mennyiségű Orosz seregek vagynak Litvániából indulóban. — Kalis tájékáról jelentik, hogy az Orosz seregek ismét elhagyták ezen várost, és Czenstochau felé mentek, hogy az arra lézengő lengyel felkeltektől az egész tájékot megtisztítsák. — Kalis őrizetére 150 embert hagytak, kik a’ város környékét szállották meg, a’ minek az újonnan behelyheztetett Elöljáróságoknak tekintettekre való nézve igen jó következése lesz; ezen tisztviselőségeknek Fejévé amaz egyenességéről ösméretes földes úr, Schmiedicke neveztetett ki, mint Vajdasági Elölülő.“ A’ Krakói Courier a’ Burkus Kormányszéki újság után említvén a’ Varsóban Aug. 45-ik , és l€-ikán történt dolgokat, ezen szavakkal zárja tudósításait: ,,Éppen most esik értésünkre, hogy Aug. 20-dikáig terjedő jelentések szerint, mellyeket tegnap eggy sebes posta hozott, Krukowiecki Orlis valóban határtalan hatalommal bíró Dictátor. A’ tsendesség, és rend a’ Fővárosban ismét tökéletesen helyre állíttattak. 40-en , kik a’ lázadást gerjesztették , de a’ kiknek nevei még nintsenek tudva, a Dictator parantsolatjára agyon lövettek. Úgy mondják, hogy Skrzynecki Grlcs ismét Crlissimussá lett.“ 178 A’ Burkus Kormányszéki újság a’ következendő bővebb tudósításokat közli az Aug. 20-ika óta történt dolgok felől, az Orosz Főhadiszállásból Nadarzynból Aug. 25-ikén: ?.Az Orosz tábornak állása által Varsó, ’s az abban öszvegyült Felkőitek serege minden oldalról bezárattatott, ’s az Országnak minden segedelmeitől megfosztattatott; még pedig nem tsak a’ Visztula innenső részéről, hanem B. Rés en-Criisnak egész Dembe-Mielkieig tett előnyomúlása, ’s Karczewen által való eggyesűléseink által , alulsó része felől is, és egyedül Plock Vajdasága maradt nékie nyitva. Hogy ezen végső segedelem forrása is elzárattassék tőle , melyből hadiszereket nyerhetne az ellenség, Doctorow Gral-Major nevezetes hadi osztályokkal a’ Plocki megyébe rendeltetett, hogy ott vezérkedjék, ’s Varsónak Modlinon, és Zegrzen keresztül Plockkal való eggyesűlését elvágja, így lévén a’ dolgok folyamatja, addig is, míg Kreutz, és Rüdiger Grlcsok megérkeznének, Dehn Ingenieur Grlis sántzkasokat, rő’sét, karókat, ’s más egyéb ostromhoz megkívántató eszközöket készíttet, ’s az ezeredek számára ostromlétrákat tsináltat. B. Bosen Gralis, aki egész Dembe- Wielkiig előrenyomúlt, próbát tett a’ Varsót Prágával eggybekötő híd elégetésére, hogy így a’ Felkeltek ellen , kik könnyen elnyomhatták volna számosabb seregeikkel, a’ maga állását bátorságba tegye. Aug. 20-ikát követő éjjel Slivitzki Kapitány a’ Gral-Stabtől , ’s Gorski Al-Hadnagy 13 szabadon vállalkozott katonákkal 3tsajkákba ülvén a’ híd felé leereszkedtek , ’s önnön kezeikkel erősítvén meg azon a’ könnyen gyúlladó szereket, mindent felgyújtottak; de a’ tüzet hamarább észrevették, mintsem az elterjedt volna, ’s ámbár a’ Városban, ’s külső városban nagy lármát okozott , mindazonáltal jókor elaltódott. Siiviczkira , és Gorskira mind a’ két partról lövöldöztek, ők azonban a szaka-