Hazai 's Külföldi Tudósítások, 1832. január-június (1-49. szám)
1832-03-28 / 25. szám
194 tanunk; nem hiú ditsekedésből, hanem azon nemes vetélkedésből, mellyiél fogva tudatni óhajtjuk, hogy a’ legdítséretesebb polgári erköltsben egyéb hazafi társainktól hátra mi sem maradtunk. Ama’ két nevezetes napokat, mellyeket a’ múlt és folyó hónapban Isten Ő Felsége , ritka kegyelméből , szeretett Fejedelmünknek megélni engedett, Nemes Arad Vármegye Rendei és Városa is buzgó ünneplésekkel tartották. Február 12-két mint Urunk’ születése napját előbb fényes örvendezés napjává tettük. Nemsokára utánna . Felsége 40 esztendőre terjedt uralkodása felett való szíves örvendezésünket a’ királyi szék zsámolyához megvinni .Első Al-Ispányunk vezetése alatt Bétsbe nevezetes Követség indíttatott, itthon pedig e’ nagy napnak ünneplése a’zal kezdődött, hogy 2-dik Alispány T. Faskó Jósef Úrtől vezéreltetve a megyebeli Karok és Rendek Szenteggyházba menvén , az oda számosan eggybe sereglett néppel eggyütt, a’ legjobb Fejedelem életéért, ama’ kedveltt nemzeti éneknek. Tartsd meg Isten Ferentz Királyt harsány zergedezése közben , a’ mennybe áhítatos imádságokat botsátottak, míg a’ templomon kívül felállított rendes és polgári katonaság puskák ’s mozsarak ropogtatása által hirdette fennyen a’ vidéknek az ünnepet. E’ napnak, valamint már az elöbbeninek estvéréte is, az egész város kivilágosíttatott, a’ Játékszínen az ünnepléshez illő darab adattatott; végre az ünnep a’ Fejedelem tiszteletére szánt közönséges tántzos mulatsággal fejeztetett bé. Boldog nép, a’ mellynek az e’féle ünneplésekre oka van! Boldog Fejedelem, a’kinek napjai e’ként kelnek és nyugszanak! Hogy I. Ferentz Ap. kegyes Királyunknak és legjobb Atyánknak emlékezetes örökös áldásban lészen mindenkor az Ő alattvalóinak szívekben, nemcsak az előkelő Városok mutatták hódoló tisztelkedéseikkel, hanem kissebb Helyek is. Midőn én eggyet ezeknek számok közül megemlíttek, ugyanakkor eggy jeles férfiúra függesztem figyelmét az Olvasó Közönségnek. A’ Helybirtokos Csány Helysége , a’ hol koronás Fejedelmünk és Urunk iránt jobbágyi hódolásokat bizonyították Nagyságos Bahier Sebestyén pensionált Major úr és Hitvese, született Vajai Vay Antónia Asszony Olga, midőn i. e. Mart első napját követett Vasárnapon , az isteni szolgálatot, melly Ő Felségének szerentsés Uralkodásáért tartatott, számos mozsaraknak lövöldöztetésével, mellyek egész nap tartottak, megdíszesítették. Maga is a’ tisztelt Major úr, katonai formaruhájában ékeskedvén, hogy mindenkori hűségét legjobb Fejedelméhez megmutassa, isteni szolgálat végével számos fielvbéli és vidéki Uraságokat gazdagon megvendéglett. A’ hol, melly igaz óhajtással kívánnak boldogságot eggy jó Fejedelemnek a’ hív alattvalók látni lehetett. Büher Sebestyén Major úr ama’ frantzia nagy revolusziókor, mint Király ja híve, hazáját elhagyni kényteleníttetvén , először a’ Burkus, későbben az Anglus Birodalomban különbféle katonai szolgálatokat díszesen viselt; végre a’Fela. Austriai Háznak pártfogása alatt, legutóbbig Würtemberg dragonyos Ezeredjében 25 esztendeig szolgált; most érdemekkel teljes napjait a’ nevezett Helységben, a maga derék hitvesének örökében , és eggynehány jó barátinak társaságában élt.—Az ünnepi tisztelkedést muzsika , és tániz mulatságok fejezték be. Legfőbb helyről vett parantsolathoz képest közöljük az egésség állapotjáról , hogy Mart. 27-dikéig megbetegültek a’ Cholera által megszökött 92 Törvényhatóságoknak 4965 Helyeiben 538,337-en, 298,452-en meggyógyúltak, 237,407-en