Hazai 's Külföldi Tudósítások, 1836. 1. félév (1-52. szám)

1836-02-10 / 12. szám

Washingtonba ment, 's annak tartalmát Forsyth sta­tustitoknokkal közlé. Az ügyvivővel hidegen, sőt talán gőgösen is bántak, 's kikerülték azt, hogy'e’ levélről form­a szerint tanakodjanak vele... Pageot úr tehát elszomorodva visszatért Philadelphiába. Mihelyt ő Washingtont elhagy­ó, a­ praesidens tüs­tént parancsolatot küldött Franc­iaországba Bar­ton úr amerikai ügyvivőnek, hogy a­ franc­ia kormány utósó akarat­át tudja­ meg, és ha fizet­ni nem akar, azonnal jöjön haza. Ezen utasítvány­t Éj-T­orkból sept­­i­rdikán vitte­ el a­ postahajó Ha­­vreba. Az amerikai kormány és franczia ügyvivő közt ettől fogva semmi közlekedés nem történt egész dece­lsejéig. Ekkor Pugeot úr Broglie her­­czeg levelét másolatban megküldte az amerikai statiszitoknoknak , de az v­isszaküldetett, ’s így a’ tartalma feletti tanakodás végképen elmeh­őz­­tetett. Én hiszem, ’s nem ok nélkül, hogy For­syth úr nem igen békés érzelmeket nyilvánított. Nézetem szerint ez ügy állása ismét bizonyítja, hogy nem hibáztam , midőn Jackson generált há­borúra czélzani mondám. A­ franczia ügyben még semmit sem tett a‘ congressus , ’s nem is teszen , míg a’ praesidens Barton úrtól meg nem tudja Francziaország vég-határozatát, miről a’ congres­­sust külön közleményben tudósítandja. A’ hábo­rús hideglelés csilapodni látszik a’ kormány férfi­jai közt. Ha a’ franczia kormány szenvedéseg vi­seli magát, lehetetlen háborús szellemet ébresz­teni az országban, az áru­bevitel megtiltathatik’s a’ közlekedés félbe szakítathatik ugyan, de mar­tius hónap előtt még e’ rendszabások sem nyernék­­meg a’ congressus jóváhagy­ását. Pageot úr még­is itt van , ’s míg kormányától utasítást nem kap , alkalmasint itt is maradand; elutazását talán Bar­ton úr megérkezése siettethetné A’ Standard új-yorki privat levelek után írja, hogy a’ minapi tűzkor közel lá0t személy val­lott kárt. A’ megégetteknek házakra é s raktárak­ra lévén szü­kségök , e’ miatt a házbér rendkívül felh­ígott. Egyébiránt a jan,­ndikáig terjedő hír­lapok igen nyugtatokig írnak, s nagyobb keres­kedési megbukás egy sem történt. A Journal of Commerce következőkép ír: „Városunk hitelét semmi se erősítheti­ meg jobban, mint az, hogy tizenöt millió dollár veszteség is azon tűz után, melly 6—800 kereskedési firmát fosztott­ meg haj­lékától, m­ellyek közt sok számadási köny­vét is elvesztette, egy jelesebb firma sem szakasztá fél­be fizetésit, ámbár a’ biztosító társaságoknak több mint fele tönkre jutott.“—A’congressustól remél­ni lehete a’ bili elfogadását, melly a’ megégette­ken segítés végett,vitetett­ be. Barton úr megérke­zése naponként váratott. Az ő Francziaországból elutaztattak híre valami különös beny­omást nem tőn, ’s a’ franczia-amerikai ügyben sem a’ prae­sidens sem a’ congressus nem tettek lépést. EGYVELGESHÍR. Madridban január ‘20dikán a’ procuradorka­­m­ara többsége félreveté a’ választási törvényja­vaslatnak Gdik czikkelyét, melly az ügyvédeknek törvény tudósoknak, orvosoknak, seborvosoknak, professoroknak, festőknek s más művészeknek határozott adófizetés nélkül követválasztási just adó, ’s elfogadá több követeknek azon javaslatát, hogy az efféle választók 100 föoreálnyi adót fizes­senek, különben , tudomány­os ’s művészeti tehetsé­gük mellett is kizáratnak a­ választási névjegyzékből. Stockholmban orosz cs. követ gróf Luchtelen generál , ki majd ‘lő esztendeig viselé e’ diplo­matái tisztséget; Parisban pedig Moltger híres mathematikus meghaltak. A’ közelebb Parisban bevégzett nagy áprilisi per 8 hónapig és 13 napig folyt. A’ paiiszék 98 megjelent vádlott felett mondott ítéletet, kik kö­ztül 1­9 szabadon bocsátatott, 78 megítélt közűl pe­dig 10 deportatiora, 49 öszvesen 413 évi fogság­ra, 19 öszvesen 43 évi tömlöczre büntettetett. A’ 68 megszököttek közűl 10 szabadon bocsátatott; 101 deportatiora, 48an öszvesen 5­­5 évi fogságrai bűntettettek. Parisban 1834­. született 29104 gyermek, kiknek­­ házasságon kívüli. Öszvekelt 8091 pár, meghalt 23,015. És így 6089el született több, mint meghalt. Francziaország lakosinak számát az An­­nuaire 32,5Г30,934ге teszi. Helvetiának Berna cantonában egy asszony nem rég 27dik gyermekét szí­lte­ meg. A’ 27 kö­zűl 20 él,­­s mind erős egészséges és jól termett. A’ termékeny anya 27dik gyermeke elszülésében meghalt. Szász-Coburg lget Lissabonba „Braganz, ligué“ nevű portugáll fregát fogja vinni, melly január 24dikén Falmouthba érkezett. A’ portugá­­l királyné a’ követkamarai elnökségre elébe ter­jesztett öt candidatus közűl Manuéi Antonio di Canalhot elölülővé, Bento Pereiro do Carima pedig alelölülővé nevezte. A’ borbélyokra nézve kétségbe­ ejtő hír­ó ér­kezett Londonból. Ott t. i. egy axyrite пел! eszköz találtatott­ fel, mellyel kiki borotva, száj­ban ’s víz nélkül leszedheti orcza-szőreit. Kiadja Kult­sár A. — Szerkezten Gál­v­ács­y. Zöldkertutcza *98 s.­ Nyomtatja Trattner­ Károlyi, Urak'' utczája 612 szám alatt.

Next