Hazai 's Külföldi Tudósítások, 1837. 1. félév (1-52. szám)
1837-02-11 / 13. szám
( be ) tismust és statust a három országban összekapcsolják továbbá: „Intézvényeink és vallásunk hadd verjenek mély gyökeret a’ protestáns nép meggyőződésében, érzetében és szeretetében.“ Igenis, de éppen itt a’ dolog bibéje! Az izlandiak nem protestáns nép; tartok tőle, nehogy katholikus népnek kellessék őket nevezni. Én óhajtanám, bár ne így volna, mert a' protestáns hitet feljebb becsülöm; de úgy kell vennem a’ dolgokat, a mint vannak, azért is, ámbár hiszem, hogy a’protestáns statusegyház mély gyökereket vert egy protestáns nép szívében, érzem mindazáltal, hogy a’ katholika egyháznak is szintolly erős gyökerei vannak egy katholikus nép szívében. Ezért mondám ki nyíltan véleményemet az alsó házban, mikor az egész conservativ sereg csatarendben állott előttem, ’s e’ gyülekezet előtt is, melly gyaníthatólag nem olly conservativ, ismétlem, hogy az izlandi egyházi kérdésben aligha annyira mentünk, mint az ügy fekvése kívánni látszik. Mi miniszerek azzal védőitalunk, hogy a" statusegyház ellenségei 's árulóji vagyunk; pedig mi olly kedvező feltételeket ajánlottunk neki , hogy én, ki annak tagja vagyok,s javát szívemből kívánom, nem reményem, hogy reá nézve ilyenek valósuljanak. Izland néptömegének nyommasztó sanyaruságáról nem szükség hosszan beszélnem, mert az urak velem együtt bizonyosan érezni fogják, hogy e szomorú themát nem csupán szánakozás ébresztése okáért kell érinteni, hanem ha egyszer vitatik , segítő rendszabályokról is kell gondolkozni. De meg is vagyok győződve, hogy a’ kormány ’s parlament előtt fontosabb és sürgetőbb tárgy nem leend, mint az Izlandba bevitődő szegényi törvény“ (tetszés.) A’ külső békéhez szerencsét kíván a’szónok Angliának, 's ámbár hontársainak önkéntes hadi szolgálatát Spanyolországban nem helyesli, azokkal még kevésbé érthet egyet, kiknek alkotványi sympathiája D. Carlos táborában van, 's protestáns orthodoxiájok mellett is az inquisitio zászlóját követik (tetszés.) „Mi belső politikánk jövendő folyamát illeti, így végző beszédét, vannak ugyan ebben kérdések, mellyekről a szabadelmű elvek barátjai különbözően vélekednek, de véleményük különbsége mellett is , reméllem, becsülettel és kölcsönös tekintettel fognak egymás iránt viseltetni. Én tisztelem az alkotmányt é s erőm szerint védelmezni fogom, de széles árnyéka alatt minden rendnek, hitvallásnak és nemnek egyenlő igazság és szabadság kiosztását óhajtanám látni. Vallási és polgári szabadság az én jelszóm, nevezetesen pedig templomainkból ’s oltárainkról száműzetni szeretném a’ világi önhaszon alacsony czivódásait (tetszés.) De ha bár illy módon az idővel előhaladni szándékozom is, elszakadni mindazáltal korán se akarok azon párttól, melly, mint némelly radikális barátink állítják, már az enyészet szélén állna, 's Angliában hatalmát és népszerűségét elvesztette volna.“ Middlesex követeinek, Hume és Byng uraknak tiszteletére, jan. 23-án nagy lakoma adatott, Lyndon Drurylane színházában, Russell lordnak, Bedford hg. unokájának 's hihető örökösének elnöksége alatt, ki azonban korán el nem jöhetvén, eleinte nagybánya, William Russell 1. berlini követ, vitte az elnökséget, és elébb a népfensiségért, majd Byng úr egészségéért ürített poharat. Byng úr, ki legidősb tagja az alsó háznak, hol majdnem fél század óta viseli Middlesex képét , hosszú beszédében előadá parlamenti pályájának viszontagságait, és azt nyilatkoztatá, hogy életében soha se igazgattatok egoista okok által, és ez öntudat élete alkonyán sokkal édesebb öröm neki, mint akármelly tiszteleti megkülönböztetés. Hume úr titkos szavazást, felső ház reformját és Hill lordnak a főparancsnokságtól elmozdítását feszegette. Utánna Grote és Warbuton un. szólották. Végre Hume úr, kaczaj és tetszés közt, poharat ürített a’dámák egészségéért, köszöné megjelenésöket, 's felszólítá a’ reformerek számának szaporítására. O' Connell a’ kilkennyi lakoma közben így nyilatkozott: „Most már én és barátaim csatára megyünk, Lyndhurst lordnak, e’ minden elvek megtagadójának párthívei ellen megyünk csatára. De sir R. Peel csakugyan felülmúlta őt. Itt van már a glasgowi beszéd, mellyről előre olly sokat lármáztak. Sir Robert nem csak eszét, hanem statusbölcsességét is akarta mutatni; belső politikánk jövendőjéről jósló szavakat akart hallatni. Lássuk hát mit adott elő ? Elkopott körszerű állításokat szettössze a’ legnyomorúbb politikának ajánlására. Magasztalja Angliát, dicséri Skócziát, Izlandról hallgat , csak czéloz rá , mint ollyan országra, mellyen boszút kell állani. Minket elnyomással fenyeget Peel. Minő terveket forral ellenünk ? Azt akarja, fizessük azon papokat, kiknek hitét mi nem valljuk. Ennek legkisebb változás nélkül így kell maradni ! Azután égig magasztalja a’ lordokat, ’s azt akarja elhitetni, hogy derekabb intézvényt nem is gondolhatni annál, mellyben örökös törvényadók vannak. E’ volt az ő egész beszédének eleje és vége ! A’ glasgowiak még is csendesen hallgatták őt. Nem csuda jól voltak lakva, tele poharak állottak előttük. Délelőtt beszélt volna csak Peel, majd szépen megjárta volna. Éppen erre jut eszembe egy felföldi sípos történetecskéje. E jó ember egy darab húsz és fél kenyeret tarisznyájába téve, ment egy hegyen fel, hirtelen elibe üget egy farkas, é s hogy a’ fenevadat megengesztelje, odaveté neki a’ húst, melly azt tüstént felfalta; azután a’ kenyeret, mellyen