Hazanéző, 1993 (4. évfolyam, 1-2. szám)

1993 / 2. szám

Páll Lajos | Vígandrás Most ne búsuljatok, szóljon a síp, dob. Péter fejét rázza, latrot sose látott, se élő, se holtan, röstelkedik szótlan, hogy nőtt kanálhátú menyecske a holdban, hogy támadt örökös minden semmiségre, (ide kell az öröm összkegyelmessége) hogy lett szalmás, mézes, talpas, tetves, táncos, tolvaj hogy lett bíró, vétkes mért kiáltoz, a dob s a síp szólhat, ennél vígabb vásárt azok se várhattak, akik kitalálták. Azt hiszem Az élet a legbiztosabb tünemény (ismeretlen költő) Itt van az ördög, itt van, azért olyan abbahagyott sokadalmak a dombokra kúszott temetők. Türelmes hátuk, mint a donga hajlik át, s mint bűne-feledőt hasogatja csíkokra az aszály. Visszajáró lelkek, s jajok a réseken, ott nyüzsögnek a tépett gyep alatt. Vádlók, vádak, üvöltések, a menny felé fordulva, nem hagynak ezüstcsíkot a közömbös kéken, s meg­ megtérőn söprik ki agyunk ráncaiból, emlékezetünkből, mint bogárjárta gabonát, az eleve elrendelést. Ott áll süketen a megmaradt roncs, s mi nem csutak, más, mind bántja a szemét, s nézi az Isten hunyorgó szemmel, mint szedik művét ízekre szét. Bár a népdal úgy mondja s mondatja ki az emberfiával, hogy „Korond fölött van egy ho­mály”, de aki e székelyföldi híres-nevezetes fazekas faluban megfordult már Páll Lajos há­zában is, az minden bizonnyal sokkal inkább ragyogással feltarisznyálva indult vissza on­nan, mintsem azzal a népballadai homállyal. Noha az író-költő-festő-korongoló művészember életében igen-igen hosszú időn át nem ragyoghattak mennyei fények. Élete csupán annyira lehetett színes, amennyire saját erőből ő maga azt megszínesítette. Azt pedig tudhatjuk — de legalábbis gyaníthatjuk mindannyian —, minő kínkeserves dolog ragyogó mennyboltot önerőből, otthon, házilag összeeszkábálni. Főként, ha a talpunk alá teremtett föld is meg-megre­­meg alattunk időközönként. Nos, akkor nem csoda, hogy a művészi alkotókész­séggel megáldott s megvert ember kétszeresen éli meg az élet ránehezedő nyomását: úgy érzi, nem elég az ég — egyszerre éget s földet kell teremtenie. Hogy alul és fölül is legyen valami, amihez a lélek magát szélfúvásos időkben kipányvázza. Páll Lajos ég s föld közé pányvázott lelki világa néhány hétre Budapestre költözött: az Erdély Művé­szetéért Alapítvány szervezésében gyűjteményes festé­szeti kiállítása nyílt meg a Budapest és a Vármegye Galériában. Nézzük meg, barátaim, ezt a kiállítást! Ragyogó, tiszta színei láttán hátha elfelejtjük néhány percre azt a népdalt, mely oly lélekbe markolóan mondja, hogy „Korond fölött van egy homály...” Kenéz Ferenc Erdély Művészetéért Alapítvány 3

Next