Hazanéző, 1998 (9. évfolyam, 1-2. szám)
1998 / 1. szám
A cölöpök tetejére csapokat alakítottak ki ácsmódszerrel, azokra illesztették rá a tölgyfából faragott talpfákat. Minden gerendát fejszével faragtak ki négyszögletűre, csak a föléjük kerülő hevedereket és deszkákat vágták ki géppel. Középen kialakítottak egy nagy termet gyógytorna céljára. Ezen kívül kiképeztek mintegy harminc öltözőkabint. Az anyagi kiadásokat a bukaresti Bíróság fedezte. E fürdőépületet 1948-ban államosították, utána belépti díjért bárki igénybe vehette. 1961 szilveszteréjszakáján teljesen leégett. Az építésben ácsként részt vett: Domokos Márton, Duka Lajos és Vadász János. A következő nyártól az említett csoport magánházakat épített. A 40-es, 50-es években a gazdálkodók még „tábfára ” építkeztek Vagyis mindenik sarokba tölgyfa cölöpöt ütöttek, azokra támaszkodtak a talpfák, majd az egész épület. A gazda anyaga és igénye szerint a házak egy részét „rakófával” készítették, másrészt „gerezdbe rakták”, vagyis borona fallal építették. Gerezdbe rakás esetén kézzel faragták ki a falat alkotó gerendákat. Egy ilyen szerkezetű falusi házhoz 25-30 köbméter fenyőfára volt szükség. A hevedereket és a födélre szükséges léceket vízisirészen vágatták ki. Az édesapja csoportja építette (gerezdbe rakva) Bokor Jenő vadásztechnikus házát, a Csegzi Márton erdésztechnikusét, az Obánovits Lajosét a Parajdi úton, a Ráduly Jánoséi Szováta- Szakadáton. Annyi rendelésük volt, hogy földműveléssel nem is kellett foglalkozniuk. Jelentős számú istállót is építettek Szerkezet szempontjából 3 félét készítettek (váltogatva a rendelő igénye szerint): —gerezdbe rakott fallal, — tégladerékkal (az istálló fala téglából, a csűr és a szénapadlás, odor fenyőfából készült), a kőderékkal (az istálló fala nagyob faragásos terméskövekből készült, a többi része fából). Odornak nevezték az istálló falai fölötti 100 cm-re magasított részt a szarufák alsó támaszpontjáig. A kőfalakat legerefulázták, arra építették az odort, majd afölé emelkedtek a szarufák, a teljes fedél. A „koszorúgerenda ” az odor tetejére került, arra támaszkodtak a szarufák „Sálgerendának" nevezték a kőfal tetejére helyezett keretet alkotó gerendákat, ezek képezték az odor alapzatát. A sóvidéki pajtának, istállónak „eresze” egy fajta kiugrás volt az odor mellett; itt tárolták nyárig a búzakalangyok karóit. A házak és istállók fedelét a Sóvidéken 45 fokos szögben készítették, ennél meredekebb csak elvétve volt. A szögletes szarufákat 10x12 cm-re vágták vagy faragták. A közelben két helyen égettek cserepet: Kibéden és Dicsőszentmártonban. Ez az utóbbi sokkal tartósabb, hosszabb életű cserepeket égetett. Kapukat is készítettek jelentős számban. Minden esetben csertölgyből faragták Az egyszerű „gyalogkaput"’ díszítés nélkül, simán kérték, a székelykapukat mindig díszítve. A legtöbb födél nélküli volt. Nyers fából sohasem dolgoztak, legalább egy-két évig szárították a „cserefát". A kapuoszlopok vastagsága 12 cm, a szélessége 28-30 cm volt. A székelykapu magassága födél nélkül 320-350 centiméter. A földbe egyméternyit süllyesztettek a faragatlan, vastag végéből. Csak a külső, fehér, puhább részét pucolták le, mert 2 éven belül elkorhadt volna. ,az édesapám csoportja egyforma díszeket faragott a két kapufára és a „kapuzábéra". Ez az utóbbi tartotta a kapuszárnyat. Mi a kapuzábét rendszerint zsindellyel fedtük be. ” Ezeket az árok csapos fenyőlapocskákat a rendelő gazda szerezte be Felső-Sófalváról. „A szovátai ácsok váltogatva emlegették a kapufa, kapuoszlop, kapuzábé elnevezést. A szovátai díszítőelemeket édesapám rajzolta, főként virágindából, levelekből és virágokból alakult ki a mintázat. Ma is megvannak 1:1 méretben, vagyis etről át lehetett másolni, kopírozni a kapufára ”. Idővel a fia, János is megtanulta a rajzolást. Virágmintás kapuk dicsérik keze munkáját ma is a bátyjánál, Domokos Mártonnál, Gul Jenő tanárnál, Biró Béla szomszédnál, Páll Károly lovasgazdánál, a Lökön, Katona Ferencnél, a Vadász utcában, Orbán Vilmosnál, Kibéden, Mátyus Bélánál, Kibéden. A hajló virágindákból tulipán, szegfű, rózsa és szépen ívelő levelek ágaznak arányosan. „1980-ban én faragtam Fülöp Mihály kőművesnek a székelykapuját. Most is jó állapotban van, ott látható az ipari líceum közelében. Szintén az én munkám Páll András szovátai gazda székelykapuja az anyagraktáron alul. Kiskaput faragtam Csortán Jánosnak a Sómező utcába, Bódi Gézának a Csendes utcába. ” A kiskapuk vagy gyalogkapuk szárnya kétrészes, hogy ne legyen igen súlyos. A kapuszárny váza cserefából készült, a függőlegesen elhelyezkedő deszkák fenyőfából valók. A becsukott állapotban levő kapuszárnyak fenn vagy „spicces vonalúak" vagy hullámosak A hajlatos tetejűek egy vagy három hullámúak. A kaput és a kapuzábét mindig zsindellyel fedték A jóhír faragó elmondta, hogy a kapura 6-8 zsindelysor kerül. Az árokcsapos (féderes) zsindelyek alá csak léc kell. A szokványos népi zsindely 40 centi hosszú, de kiskapukon rövidebbeket is szoktak alkalmazni. Az alsó sor homlokdeszkája a szarufa végénél beljebb kerül A lécek közti távolság 15 centi A legalsó és a legfelső zsindelysor kétrétegű, „dupla ”, hogy jobban szigeteljen. A homlokdeszkánál 8 centivel kell hogy lejjebb éljen a zsindelysor. „ Ha nem volt szükség sok zsindelyre, akkor mi kerekítettük le a végüket kézvonóval A kapu tetején az egyik sor zsindely 5-6 centivel magasabbra ugrik mindegyik darabnak a vége le van gömbölyítve. ” A kész kaput lenolajjal fimájsszal vagy repceolajjal kezelték Egyrészt védte az esőtől és hótól másrészt egységes színt adott a szerkezetnek Domokos János a saját kapuját minden tavaszon újra bekeni „motorinával", azaz gázolajjal egyebek mellett ettől melegbarna színe lett. Az utcaajtó szárnylapját betétekkel készítette. Volt eset rá, hogy a homlokzati réteg léceit fenyőágasan helyezte el. Máskor a felső, boltíves hanadot napsugaras domborítással látta el. A kapu méreteiről az alábbiakat tudtam meg: a két kapufa távolsága 80-90 cm között váltakozik A nagykapu szekérbejáratánál a két oszlop közti távolság 320-360 cm. Jó ízléssel mintázott „tornácot ” is készített szovátai rendelőkink A deszkák találkozási vonalánál kirajzolódó virágindákat, leveleket és számokat keskeny pengéjű kanyarítófűrésszel vágta ki. Leggyakoribb a száras, leveles, tulipános minta. Újabban magánlakásokba is rendelnek kétrétegű, díszített főajtót, a tömbházlakásokba. Ezek keretes szerkezetűek a betétük vagy más néven mezőjük a szélén, körben 10 milliméter vastag. Bandi Dezső iparművész, megyei szakirányító rendelésére csűrkaput faragott sóvidéki díszítőlemekkel, bemutatták Bukarestben, az Országos Népművészeti Kiállításon. Van jártassága a kopjafák faragásában is; ha rendelést kap, azt teljesíti Szovátára és Magyarországra készített néhányat. Befejezésként hozzáfűzném, hogy faragott munkái mindenütt megbecsültek mert hasznosak erős szerkezetűek pontos kidolgozásúak és a rajtuk levő díszítőkompozíció elemeit nem zsúfolta, kitűnő elosztás, egyenletes térkitöltés, nyugalom és szépség árad belőlük Válogatott szakirodalom: Orbán Balázs: A Székelyföld leírása, Magyar Néprajzi Lexikon, III. 46-50, Bp. 1980 Malonyay Dezső: A magyar nép művészete, II. 120-170 Haáz Ferenc: Udvarhelyszéki famesterségek Minerva, 1942 Márton Béla Faragott kiskapu Szováta-Szakadáton, Domokos János munkája