Hazanéző, 1999 (10. évfolyam, 1-2. szám)

1999 / 1. szám

Tízéves a Hazanéző! „Mert mindenkinek, akinek van, adatik, és megszaporíttatik; akinek pedig nincsen, attól az is elvetetik, amije van." Máté evangéliumából való igazságokkal in­dultunk utunkra ezelőtt tíz esztendővel, hogy a Sóvidék hungarológiai folyóirataként jelezzük: kik vagyunk és milyen kincseket rejtegetünk. Kell-e ezekről szólni, szabad-e így szólni ebben az újabb és másabb értékekre áhítozó világban? Elkerülhető-e a csapda, hogy törekvéseink ne csupán öncélú múlt-idézgetőkké sekélyesedje­­nek, amelyek tagadnák a továbblépés igényét, hanem éppen az újat teremtő útjainkon óvjanak minket a ránk leselkedő nagy rontásoktól. Mindezt csupán vallhatta és vállalhatta a lap. Annak megítélését, hogy mennyit és milyen szinten valósított meg szép szándékaiból, még az ünneplés hangulatában is illő másokra bízni, és megkérdezni: - Hová tartasz, Hazanéző? Fáradság és a kétely hangja egy születésnapi köszöntőben! Pedig most inkább örülni kellene annak, ami egy évtizeden át megadatott. A sok hűséges ol­vasónak, akik várják és olvassák a lapot, levél­ben biztatnak, hiányzó lapszámainkat kérik, és nem pártolnak el tőlünk, bár megtisztelő soraik­ra gyakran még válaszolni sem áll módunkban. Tudják, lehet ma lapot szerkeszteni, de terjesz­teni, levelezni több, mint nehéz. Ránk­ figyelé­süket, hűségüket köszönjük. És megadatott a közel másfélszáz munka­társ. Köztük számos jeles szakíró, kutató, tudós, országosan is ismert és elismert író, költő, mű­vész, akik fenntartás nélkül jelenhettek meg együtt a kevésbé ismert, de ígéretes és hasznos munkásságot folytató szerzőinkkel. Ennek kö­szönhetően a lap vonzáskörében egy alkotómű­hely szerveződött, és ezerkilencszázkilencven­háromtól sorozatban jelenhettek meg a Hazané­ző könyvek. Tisztelt Barátaink! Aki nem hisz az evangélium szavaiban, az nem azokkal indul útra. Aki nem hisz saját ere­jében, az idő előtt elbukik. Mi hittünk. De abban kevésbé, hogy a további megjelenés biztos ígé­retével szólhatunk tizedik születésnapunkon. Ez nem rejtély és nem titok. Mint az sem, hogy a segítő barátaink nélkül nehezebb lett volna. De felnőttünk. Tíz év az állandó bizonyításokban nagy idő. Egy önmagára adó vidéknek, közös­ségnek fenn kell tartania egy valamire való la­pot, magunk és mások örömére. Ambrus Lajos Páll Lajos versei Gyere... Gyere, szövetkezzünk, Mondta a rózsa, S felkúszott e falra. Gyere, emlékezzünk, Mondta a babérfa Levelét hullatva Méltósággal, porba. Szövetség tövises, Vérzik a kezem, Daphné könnye gyöngy A rózsalevelén. Téli nap Te árva téli nap Bágyadt sárga virág, Kósza ágak kecses keze tart, S a köd függönye leránt. Te csüggeteg, antifényre forgó, Mint márványtörmeléken, Vérét vesztett Görgő, Te a félelem talányos párja, Mielőtt a könny sértve alázna, Letöröl azért is a Magányosság láza. Kupié A kocsmánál léket kaptak Eltévedt zarándokok, Zászlósuk itt két szín alatt Kiért meg nem áldozott. Hej aki, hej aki, Ha kell, nem színt vált, Köpköd, de nem köpi Ingyen a szilvát. Aranypünkösd, látva látják, A nap boldogan remeg, Ne tartsd dísznek az ég fiát, Szép csíny ez, s más sínyli meg. Kétlaki, négylaki Rímbaromvásár, Itt körül nincs, aki Nem léleksáfár. Viszolygom az átvonulást, Ha a kapun tej csorog, Kinél csapdadolmány bevált, Vallja, katonadolog, így megy, ha ünnep van S ha finánc nincsen, Fölcseng a pénzdallam Angyalhaj-tincsen.

Next